2025.12.1. (hétfő)

Két férfi a Zagyva-gáton

Két férfi a Zagyva-gáton

Dátum:

Két férfi sétál a Zagyva-gáton, a Tabán mögött, valamikor a hatvanas évek végén. Ha akarom, akkor ebből a fotóból egy falusi és egy városi képet is tudok vágni. Illetve mellé tehetek egy pár hónappal későbbi fotót is, amikor már gépek túrták az árteret.

Ez a fotó is Rita nevű kedves olvasóm gyűjteményéből származik, születési dátumot azonban ehhez nem mellékelt.

Az egészen biztos, hogy Szolnokon készült a kép, hiszen a folyó túlpartján lévő emeletes házak, illetve a jobb szélen látható ferde tető és kémény egyértelműen azonosítja a helyszínt. A fotós nagyjából a mai Tabán Szabadság tér felé eső végénél állhatott, amikor megörökítette a pár nappal korábban még megáradt folyó két partját. Hogy ezt miért tette, nem tudjuk. Mindenesetre olyan állapotban hagyta ránk a várost, ami alig néhány évvel később teljesen eltűnt.

Biztosak lehetünk abban, hogy a kép 1967 után készült. Már csak azért is, mert az imént említett ferde tető és kémény a MÁV kórház végében található. Azt pedig 1967 júniusában, a vasutas napon adták át. Talán nem tévedünk nagyot, ha az időbeli korlátok felállításánál azt mondjuk, 1970 után már nem készülhetett a kép, hiszen a gyaloghidat sem látjuk rajta. Ha pedig mellékelem Rita másik Zagyva-partot ábrázoló képét, és elfogadjuk az ahhoz megadott dátumot, akkor azt kell mondanunk, hogy a két, gáton sétáló férfit ábrázoló fotó 1967 és 1969 között készült.

E második kép egyébként egészen döbbenetes. Ezt nagyjából a torkolathoz közelebb eső Zagyva-hídtól készíthette a fotós, aki minden bizonnyal a gátépítési munkákat akarta megörökíteni. Ha jól látom, Sztalinyec típusú lánctalpas traktorok egyengetik, a Művész-telep felöli gátoldalt, egy gép pedig éppen átkel az ideiglenes „hídon”. Jó lenne tudni, hogy ez a nagy gátépítés csak a tervszerű árvízvédelem része volt, vagy ekkor már sejteni lehetett, hogy a Zagyva jobb partján hamarosan komoly építkezések indulnak.

De térjünk vissza egy pillanatra az első képhez. Ha megfelelő módon vágok ki belőle részeket, akkor létrehozhatok egy falusias és egy városias képet. Az előbbi, első ránézésre szinte bármelyik alföldi falu szélén készülhetett volna. Az utóbbiról pedig csak az avatott, szolnoki szemek tudnák megmondani, melyik várost is ábrázolják. A jellegtelen kockaházak ugyanis másnak kevés támpontot adnának. Mondjuk, ezért is érdekesebb a tabáni rész, hiszen az a rengeteg fa árnyékában megbújó, a művésztelep lakói által annyira kedvelt, falusias Szolnokot ábrázolja. A képnek ezt a részét nézegetve, nagyjából felidézhetjük, milyen lehetett az egykori Tabán.

És, ha már a fantáziánknál tartunk. Mit csinálhat az a két férfi ott a gáton. Lehetnek a művésztelep lakói, akik egy kis délutáni sétára indultak, hogy témát keressenek. Az sem kizárt, hogy két mérnököt látunk, akik a hamarosan kezdődő építkezés helyszínét járják be. De azon se lepődnénk meg, ha a két úr azért vonult volna el ide a város zajától, mert nem akarták, hogy a beszélgetésüket valaki meghallja. Legyen bármi is a megoldás, azt biztos nem vették észre, hogy ezen a lassan fél évszázados fotón örökre ott maradtak.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Másfél évtizedig jó képeslap

Nem tudni, hogy a sok szolnoki képeslaphoz fotót készítő Csobaji Előd mikor örökítette meg így a Kossuth teret. De tulajdonképpen mindegy is, mert azt mondhatjuk, 1975 és 1990 között nem sok minden változott Szolnok főterén. Így ezzel a képpel megidézhető a késő Kádár-kor.

Ismét a Változó tér

Még áll a Steiner-féle ház, de már épül mögötte a ?Fradi? ház. A Munkásmozgalmi emlékmű már a helyén van, de a múzeum melletti házat még nem bontották el. Az egykori Népbank még csupasz, a Madas-ház is idelátszik, a Centrum-sarok tetején pedig már ott a biztosító fényreklámja.

A szolnoki pálmafa

Mediterrán hangulatú fénykép készült valamikor a húszas évek végén a szolnoki Horthy Szabolcs tér sarkáról. Ahol ma Zounuk ispán evez, korábban Lenin tekintett a jövőben, előtte meg a szivarnak csúfolt obeliszk meredt az égnek, akkor épp egy apró pálmafa állt. A gróf Apponyi út torkolatával szemben.

Baross utcai boltok

Több jel is arra utal, hogy e képeslapként megjelent fotón látható három üzlet közel száz évvel ezelőtt a szolnoki Baross utcában működött. Azt feltételezem, hogy az 1-es postával átellenben, az utca másik oldalán álltak, nagyjából a Pelikán előtti parkoló szélén. És a fotó is ott készült.