2025.08.27. (szerda)

Két Kaland

Két Kaland

Dátum:

Kevés hely lehet a világon, ahol egy hétvégén, ugyanannak a Márai darabnak két bemutatót is tartanak: pénteken színházban, szombaton moziban. A színházban Mécs Károly, Huszárik Kata és Király Attila, a moziban Gerd Böckman, Marozsán Erika és Csányi Sándor játszották a főszerepeket. Szolnokon.

Persze legyünk őszinték: egyik sem volt igazi premier. A Szigligeti Színház az év elején már bemutatta Márai Kalandját ugyanebben a szereposztásban. Igaz, akkor még a Szín-Mű-Helyben, valódi kamaradarabként. Sipos József filmrendező Kalandját sem Szolnokon láthatta először a közönség. A film a nyár végén már készen volt, itt-ott fel is bukkant, a hivatalos bemutatóját pedig két nappal a szolnoki előtt tartották.

Azonban mégsem érzem túlzásnak azt írni, hogy a Kalandnak Szolnokon két premierje volt a hétvégén. A Szigligeti társulata ugyanis nagyszínpadon, bérletes előadásként tűzte ismét műsorra a történetet. A Tisza Moziban pedig a rendező és a Zoltán doktort alakító Csányi Sándor volt az első vidéki bemutató vendége, amiért láthatóan hálás is volt a szolnoki közönség. Talán negyedszázada váltottak utoljára ennyien itt jegyet magyar film premierjére.

A színházi bemutató fájdalmasan nehezen indult. Az első felvonásra mintha csak beestek volna a színészek, akik jó tanuló módjára felmondták a szövegkönyvet. Pedig tavaly, a Szín-Mű-Helyben, ugyanez az első felvonás, Gombos Judit elhagyott, negyvenfelé közeledő doktornőjével, még megrázóra sikeredett. Ahogy Mécs Károly – a szolnoki Kádár Péter professzor – és Király Attila – az itteni Zoltán doktor – is sokkal jobban meg tudott érinteni januárban, mint most. Még szerencse, hogy Karczag Ferenc, a sikeres professzor lelkiismeretét felébreszteni hívatott egykori barátja ismét tökéletesen kidolgozott és eljátszott karakter volt. Sőt, elfogódottság nélkül kell azt mondanom, hogy Karczag Ferenc mellett a filmbéli Dr. Szekerest alakító Eperjes Károly csak egy gyenge ripacsnak hatott.

A második felvonás már közelebb állt ahhoz, amit joggal elvárhat a fizető közösség. Huszárik Kata és Mécs Károly legalább fél órás jelenete a darab igazi csúcspontja lett, ami után végre nemcsak szöveget mondtak a színészek, hanem az összeomlásukat és a személyes tragédiáikat is eljátszották. Persze, nem vagyok biztos abban, hogy ez a darab, ebben a formában nagyszínpadon is működik, és mondjuk, az erkélyen ülőket vagy a földszint utolsó soraiban helyet foglalókat is annyira megérinti, mint egykor a Szín-Mű-Hely közönségét.

Abban azonban hiszek, hogy akit csak egy picit is eltalált Márai Sándor eredeti műve, vagy a Szigligeti bármelyik előadása, az nem hagyja ki a filmváltozatot sem. Igaz, kideríthetetlen számomra, hogy ha nem ismerem a darabot, akkor is megértek-e mindent a filmből, illetve akkor izgalmasnak találom-e. Viszont az tudom, hogy Csányi Sándor egyik leggyengébb alakítását láttam. Nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy pontosan ugyanúgy játszotta Zoltán doktort, mint ahogy a Szex és más semmi című film próba jelenetében a bénán játszó színészt. Egy pillanatra sem sikerült elhitetnie, hogy bármit is érez a gyönyörű Marozsán Erika iránt. Nem kevésbé sajnálom, hogy bár a rendező azt állította a film utáni közönségtalálkozóm, hogy kinyitotta a darabot, lényegében egy megfilmesített kamara előadást láthatunk.

Ami csak fokozta bennem azt az érzést, hogy egyik rendező sem próbált többet gondolni a darabról, mint amit Márai szó szerint leírt. Pedig mindkettőnek bőven rendelkezésére állna idő arra, hogy mondjuk, minden szereplő kalandját kibontsa.

(A színházi képek a Szigligeti Színház honlapjáról, a film fotó a port.hu-ról származik.)

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Nem vitéz a János

A János Vitéz szerintem eljátszható népszínműként, varázslatos gyerekdarabként és felnőtt meseként is. Három külön előadásban, és nem egy darab három felvonásában. A szolnoki tapsok alapján azonban be kell látnom, kisebbségi véleményt fogalmazok meg.

Elragadó mozdulatok

Kevés olyan megyeszékhelye lehet az országnak, ahol rövid időn belül négy kortárs képzőművészeti kiállítás is nyílt. Félek, mégsem ez lehet az oka annak, hogy az egyébként elsőrangú Pribojszki Zsófia tárlaton vasárnap délután még teremőr sem volt az Agóra remek kiállítóterében.

Nincs gond. De van!

Abból indulok ki, hogy a kiállítókban megfogalmazódott valamiféle cél, ahhoz anyagokat gyűjtöttek, majd valamilyen dramaturgia mentén elmesélik a kiválasztott történetet. Minden kiállításon felteszem a kérdést: vajon miért született. A Damjanich Múzeum új tárlatán nem kaptam választ.

Újra Jézusunk

Tudom, kevés olyan "őrült" akad, aki eddig négyszer látta a szolnoki Jézus Krisztus Szupersztárt, és már az ötödikre is megvette a jegyét. Azon viszont nagyon csodálkozom, hogy az első decemberi előadáson üresek voltak a pótszékek. Vannak, akik nem tudják, mit hagynak ki?