2025.10.14. (kedd)

Kétes kasszasiker

Kétes kasszasiker

Dátum:

A pártpolitika beszökött a filmszínházainkba, ám ennek örülhetnek a mozisok, mert az Elk*rtuk jegybevételei kárpótolják őket a pandémia utáni visszaesésért. A filmről, mint filmről is érdemes lenne beszélni, amire sajnos nem a vállalható színészi játékok és a képek miatt fogunk emlékezni.

Nem közönségtalálkozón és pláne nem a premier napján ennyi nézővel még soha nem találkoztam a Tisza mozi A termében, mint a Keith English (hogy róla se feledkezzünk meg!) rendezte Elk*rtuk című politikai krimin. Azt nem állítanám, hogy csupa olyan arcot láttam, akik egyébként rendszeresen járnak magyar filmekre, miként azt se tudtam megállapítani, hogy a nézők közül ki tartozott a „drukkerek” vagy az „ellendrukkerek” táborába. A jegybevétel szempontjából mindez lényegtelen is. Azt hiszem, pár nappal a Kálomista Gábor producerségével készült film bemutatója után nem tévedünk nagyot, ha kijelentjük: talán nemcsak az idei év legnézettebb, de az elmúlt évtized egyik legtöbb jegyváltásra ösztönző magyar filmjéről is van szó.

Köszönhetően a különleges marketingnek. Mert például azt nyugodtam kijelenthetjük, hogy az elmúlt bő évtizedben nem volt másik olyan magyar játékfilm, amit maga a polgármester ajánlott volna a helyiek figyelmébe. Miként olyan mozi sem, aminek az első szolnoki vetítése előtt országgyűlési képviselői szónoklatot hallhatott a közönség. Pedig, ha őszinték akarunk lenni, akkor csak az elmúlt évek terméséből akár a Toxikoma, akár a Csapda a neten, akár az 1945 vagy az Akik maradtak, netán a Genezis is feszegetett olyan fontos témákat, társadalmi problémákat, ki nem beszélt ügyeket, amelyekre ráfért volna hasonló reklám. Azt persze nem tudom, hogy az Elk*rtuk „kampánya” által megmozgatottak közül hányan lesznek a jövőben is rendszeres mozilátogatók, de ha már csak az 1%-uk, akkor hosszú távon az a magyar film egyik legnagyobb haszna lesz.

Mindez független attól, hogy magáról a filmről mit gondolunk. A magam részéről nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy az Elk*rtuk nem azért politikai krimi, mert az alkotók politikai témát dolgoznak fel (lásd a Watergate ügyről szóló Az elnök embereit). Hanem mert nagyon erős aktuálpolitikai üzenetet hordoz, amit nem lehet annyival elintézni, hogy ez a művészet, az alkotói szabadság és „akár így is történhetett”. Mert holnap akkor pedofil film jelenik meg közszereplőkről, és majd azt mondjuk, a családi kiránduláson akár ilyesmi is történhetett? Veszélyes vizek ezek, miközben fontos témák válhatnak valóban feldolgozhatatlanná és kibeszélhetetlenné. Esetünkben lásd Bodoky Tamás tényfeltáró újságíró máig tartó munkásságát a 2006-os eseményekről!

Persze, nem szabad elvonatkoztatni attól, hogy ez mégiscsak egy játékfilm, aminek a forgatókönyvét (sztoriját) az elsőfilmes Bendi Balázs jegyzi. „Akár így is történhetett”, de nekem valahogy az nincs meg 15 év távlatából, hogy Dobrev Klára lett volna a főgonosz 2006-ban. Az egyetlen szereplő ebben a filmben, aki – köszönhető Gubás Gabi remek maszkjának és játékának – mozdulataiban, hanghordozásában is egy az egyben felismerhető. Miközben Szilvássy György egykori titokminiszter, Hann Endre közvélemény-kutató – a két algonosz – vagy Juhász Ferenc honvédelmi miniszter, pláne Karácsony Gergely, akkori noname alakítói egyáltalán nem hasonlítanak a megformált figurákra. Ez így túl direkt. És – már bocsánat -, de nem tudtam szabadulni attól sem, hogy az utolsó pillanatban esetleg újravágták a filmet, és valahol – mondjuk egy ütlegelő rendőr képében – feltűnik Márki-Zay Péter. Tudom: rossz az, aki rosszra gondol.

Bár nehéz objektíven írni erről a filmről, azért érdemes néhány dolgot rögzíteni. Egyrészt borzasztóan hosszú, a 125 percből minimum 35-öt ki lehetett volna venni anélkül, hogy a tartalma, a politikai üzenete sérült volna. Jeleneteiben rettenetesen lassú, pedig mégiscsak egy pörgős, üldözős krimit várna az ember. Ugyanakkor gyönyörűen van fotografálva (operatőr: Josep M. Civit) és remekül vágva (Rumbold László). Az archív anyagok nem direkt használata pedig különös értéke a filmnek, amiben ráadásul szinte minden színész remekül játszik. És nem érdemtelenül fogják a különböző művészeti díjakat megkapni, igaz, a következő választási kampány közepén. Ami akár újra szezonja is lehet a filmnek.

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Nekem az arcok

Az idén kilencven esztendős Fazekas Magdolna előtt nemcsak egy kiállítással tisztelgett a Damjanich János Múzeum, hanem annak végére egy kis katalógus is megjelent a Szolnoki Művésztelep legrégebbi lakójának munkáiból. A tájképfestő Magdi néniből számomra portréfestő is lett.

Nekünk álmodók

Jó lenne egy olyan könyvet kézbe venni, amely a Szolnokra tervezett, de soha meg nem valósult épületek terveit, történetét mutatná be. Mert lehetne például a megvalósultakat viszonyítani, netán bánkódni az elszalasztott lehetőségek okán, de akár ösztönzőleg is hatna, hogy érdemes álmodozni.

Klasszikus színház

Egy széles repertoárú színháznak időnként kötelező Csehovot játszania. Egy mára klasszikussá vált rendezőnek pedig jogában áll úgy dönteni, hogy a Cseresznyéskertet hagyományos színházi keretek között állítja színpadra. Szerethető és kötelező a szolnoki előadás.

A mi történelmünk is

A jó könyv olyan, mint a jó vicc: minden újszülöttnek új. Ezért érdemes régi könyveket is ajánlani, hiszen lehetnek olyanok, akiknek még nem olvasták. Régóta szerettem volna írni Papp Zsolt A szolnoki zsidóság emlékkönyve című munkájáról, amire jó alkalom ez az eseményszegény időszak.