A Bene-Donászi bűnözőpáros ihlette 1999-es Gengszterfilm volt az, amivel Szomjas György (1940-2021) igazán megérkezett az életemben. Bár előtte láttam a Roncsfilmet, és címről ismertem a korábbi alkotásait, de azt hiszem, csak a Mucsi-Scherer páros első közös filmje után kezdtem „feldolgozni” a Falfúrót, a Könnyű testi sértést, a Rosszembereket, a Talpunk alatt fütyül a szélt, na meg persze az 1981-es Kopaszkutyát. Így egy idő után számomra sem lehetett kérdés, hogy Szomjas az elmúlt fél évszázad egyik legfontosabb és legjelentősebb hazai filmrendezője, akinek ráadásul nemcsak játékfilmeket, de dokumentumfilmeket, és ezek révén a táncházmozgalom dokumentálását is köszönhetjük.
Ez utóbbi igazán akkor kristályosodott ki számomra, amikor kézbe vettem Jávorszky Béla Szilárd 80 Szomjas év című kötetét, ami tulajdonképpen több hosszú interjú nagyon jól szerkesztett leirata. A könyvet nemcsak Szomjas György miatt vettem le a könyvesbolt polcáról, hanem a szerző miatt is, aki a hazai könnyűzene – benne a világzene – hazai történetének egyik legalaposabb és legszorgalmasabb kutatója és bemutatója. Olyan köteteket köszönhetünk neki, mint a magyar és a nemzetközi rocktörténet évtizedenkénti feldolgozása vagy éppen a Muzsikásról, Sebestyén Mártáról és a Sziget fesztivál történetéről szóló könyvek. A jövő szempontjából is fontos munkákról van szó, mert például a 80 Szomjas év is egy olyan forrásmunka, amit évtizedek múlva is haszonnal forgathat, aki a magyar filmmel, esetleg a 20. század második felével akar foglalkozni. Vagy éppen csemegéket keres Szolnok múltjához.
Őszintén mondom, majdnem kiesett a könyv a kezemből, amikor a Szomjas György monológjaiból született első fejezet legelső lapján ezt olvastam: „A család neve eredetileg Turst volt, később Durstra változtatták. A Szomjas nevet Leopold Durst (1798-1866) kezdte használni, aki elköltözött Óbudáról, és Szolnokon letelepedve gazdag nagykereskedő lett.” Azaz a filmrendező Szomjas György ükapja Szolnokon alapozta meg a vagyonát, és minden bizonnyal itt nevelkedett dédapja, Szomjas József is. És talán nem tévedünk, ha erre a forrásra hivatkozva azt gondoljuk, a családnak lehet némi köze ahhoz a legendás szolnoki orvoshoz is, akinek emlékét a mai napig utca őrzi a gyárvárosban (Dr. Durst János). Ám, ha nincs, talán akkor is mondhatjuk azt, hogy Szomjas egy kicsit a miénk is.
Ha esetleg nem a családi szálak, akkor emblematikus filmjének az ősbemutatója miatt. A Hobó Blues Band és Schuster Lóránt főszereplésével készült rockfilmet, a Kopaszkutyát ugyanis Szolnokon, az 1981-es Országos Ifjúsági Filmnapokon láthatta először a közönség. Ennek jelentősége pedig abban áll, hogy a korabeli hivatalosság nem nagyon akarta a „csöves” világot bemutató zenésfilmet mozikba engedni, leginkább azzal érvelve, hogy a vetítésekből balhé és rongálás lesz. A premier körüli huzavonának azzal lett vége, hogy a nevezett szolnoki esemény programjába mégis bekerült a film, és az akkori Vörös csillag mozit senki sem verte szét, amire pedig már lehetett hivatkozni. Azaz a film mozikba mehetett, miközben a zenéjét csak 12 évvel később, a rendszerváltás után adták ki lemezen. (Az eseményről lásd ezt az 2018-as blogSzolnok cikket: http://www.blogszolnok.hu/felenk_a_kopaszkutya_szolnokon)
Bevallom, hogy nemcsak a szerzők és a szolnoki vonatkozások miatt vett le a lábamról a 80 Szomjas év. A rendszerváltás előtti budapesti értelmiségi lét tükröződése miatt is. Őszintén megmondom, néha elkerekedett a szemem. Mert miközben Szolnokon és környékén az óriási dolognak számított a hetvenes évek végén, ha egy mérnök ausztriai tanulmányútra mehetett, Szomjasék akkor már vígan Amerikát járták. Miként arra is rá kellett csodálkoznom, hogy vele kortárs apámnak mekkora szám volt, amikor átvehette a Merkúrtól élete első Zsiguliját, miközben Szomjasék már nyugati autókkal jártak. Szóval, ha majd egyszer valaki a hetvenes-nyolcvanas évek fővárosi értelmiség életéről szeretne írni, akkor is nyugodtan kezelheti forrásként Szomjas György életmeséjét, ami Jávorszky Béla Szilárd oly élvezetesen megírt.
