Szolnok főterét minimum negyven évvel ezelőtt, egy kora nyári napon, dél körül örökítette meg Csobaji Előd, a Képzőművészeti Alap fotósa. A teret akkoriban uraló Munkásmozgalmi emlékművet ügyesen elrejtette, miként az embereket is. Mintha Patyomkin-város lenne a képen, nem pedig egy nyolcvanezres megyeszékhely.
Akárhogy nagyítom ezt az 1985-ben postára adott szolnoki képeslapot, egyetlen embert se találok rajta. Ami nem kis teljesítmény, ha belegondolunk, hogy a felvétel készítésének idején, történelme során legtöbben éltek Szolnok, a képen pedig mégiscsak ennek a nyolcvanezres megyeszékhelynek a főtere látható. Nem tudok másra tippelni, csak arra, hogy ez a dél körül készített felvétel – a múzeum falára vetődő faárnyék utal erre – vasárnap születhetett. Merthogy a szocializmus idején szombat déltől hétfő reggelig minden zárva volt, így a képen megörökített két üzletbe se érkezett senki. A mából nézve szinte hihetetlen, akkori emlékekkel rendelkezőként azonban mégis azt mondom, nem meglepő, hogy emberek nélküli, nappali kép készülhetett Szolnokról.
A fotó másik érdekessége – legalábbis számomra -, hogy a „fejlődő, szocialista” nagyváros főterét, az azt szinte a hatvanas évek eleje óta uraló Munkásmozgalmi emlékmű „nélkül” sikerölt megörökíteni. A felvételt ugyanis a tér és a város egyik legrégebbi épülete, a fotózáskor múzeumként és megyei könyvtárként is funkcionáló néhai Magyar Király tömbje, illetve a mellette álló házak uralják. De még a kép előterébe került „park” is nagyobb hangsúlyt kap, mint Kovács Ferenc hatalmas férfi alakja. Ami természetesen ott van az anzikszon, csak szándékosan vagy véletlenül belesimul a tér keleti végének növényzetébe.
Lehet, hogy Csobaji Előd e kép készítésekor már unta a szobrot, meg a szinte állandó, a Városháza – akkor Tanácsháza – erkélyéről készíthető beállítást. Avagy vasárnap nem volt senki, aki beengedje oda, neki meg feltétlenül új fotókat kellett szállítania a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalatának. Ami több évtizeden keresztül volt a munkahelye. A hetvenes évek második felétől, a kilencvenes évek elejéig ismerünk Csobaji Előd fotóiból készült szolnoki, sőt Szolnok megyei képeslapokat. Kis túlzással azt mondhatjuk, hogy azok a felvételek, amelyek ránk maradt képeslapok révén a retinánkba égtek a hetvenes-nyolcvanas évek Szolnokjáról, azok Csobaji objektívjén keresztül születtek. Legyen szó a Pelikán szállóról, a Verseghy parkról, a Jubileumi emlékműről vagy éppen a Kossuth tér sok-sok ábrázolásáról.
A mellékelt kép születésének pontos időpontja a felvétel alapján meghatározhatatlan, mert kijelenthető, hogy a szolnoki Kossuth tér nagyjából ugyanígy nézett ki két évtizeden keresztül. Egyedül a postára adás időpontja és Csobaji első szolnoki fotójának készítési dátuma ad némi támpontot ahhoz, hogy azt mondhassuk: 1977 és 1985 között volt ilyen a tér. Ahol számtalan, a mából nézve érdekes apróságot vehetünk észre.
Például a múzeum főbejáratának rettenetesen ronda vas-üveg kapuját. Amit parádésan keretez a zöld közműszekrény, illetve a betonkorongon álló, mégis mobil, piros szemeteskuka. Az egykori Magyar Király átadása óta eltelt bő 170 évben sokféle homlokzata volt ennek az épületnek, de azt hiszem, megállapodhatunk abban, hogy a múlt század nyolcvanas éveiben volt a legsematikusabb és legkevésbé szépnek mondható. És ez talán a kép előterében látható sárga-fekete padsorról is elmondható, ami sok mindenre alkalmas volt, kivéve a téren való ücsörgésre. Bár tegyük hozzá, akkoriban a téren dübörgött át a négyes út, tele Kelet felé tartó, a környezetvédelemmel még nem igen törődő kamionnal, így egy itteni hosszabb ücsörgés pár doboz cigaretta elszívásával érhetett fel.
Érdemes észrevenni a mai könyvtár tetején, a kémények között kikandikáló kerek építményt is, azaz a más fotókon nagyon jól kivehető lőtornyot. Ami minden bizonnyal az 1956-os események után, a pártház és a munkásőr parancsnokság funkció miatt került az egykori Pénzügyigazgatóság tetejére. Mert azt nem hinném, hogy a hatvanas évek végétől középiskolai leánykollégiumként funkcionáló épület védelmére kellett volna. És persze ne feledkezzünk meg a teret keletről lezáró 1-es számú irodaház – akkoriban a megyei napilap szerkesztősége – tetején lévő fényreklámról sem, ami a monopolhelyzetben lévő bankot hirdette zöld fényével. Igen, „integetve” a tér másik oldalán abban az időben még „forgó” Casco kerekeknek.
