2025.12.1. (hétfő)

Klasszikus a Galériában

Klasszikus a Galériában

Dátum:

Miként számon tartunk klasszikus regényeket, amelyeket illik elolvasni, és olyan filmes alapműveket, amelyek kihagyhatatlanok, ugyanígy vannak festők, akiknek az életművébe ajánlatos belekóstolni. Főleg, ha karnyújtásnyira elérhetők, mint most Czóbel a Szolnoki Galériában.

Aki nyolcvanöt évesen megfesti a Szentendrei Vénuszt, azaz a hatvanas évek végén, a Duna-parti város minden bizonnyal legszebb lánya fekszik neki bikinis modellt, öt évvel később – igen kilencven éves korában – pedig még Ülő aktot fest, annak nem kételkedhetünk a szépség és az életigenlés iránti elkötelezettségében. Talán ez a kettő is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a véres huszadik században nemcsak ritka hosszú élet, de majd háromnegyed évszázadnyi alkotás is megadatott Czóbel Bélának. Akinek művészi nagyságáról, nemzetközi elismertségéről és mai értékéről is lehet vitatkozni, ám az kétségbevonhatatlan, hogy a magyar képzőművészetnek egy olyan megkerülhetetlen alakja, akinek a munkásságát illik ismerni, akinek a képeivel legalább egyszer az életben ajánlott élőben is találkozni. Számunkra Czóbel éppen olyan klasszikus, mint Jókai, Mikszáth, Arany vagy Fábri, Várkonyi, Jancsó csak éppen a vászon előtt alkotott maradandót.

A Szolnoki Galériában május végén nyitották meg a szentendrei Ferenczy Múzeum anyagából a Czóbel Béla kiállítást. Ráadásul az a Kratochwill Mimi művészettörténész bocsátotta útjára, aki a Galéria emeletén maga is látható Czóbel egyik, jó negyven évvel ezelőtti festményén. Merthogy a Szolnokra elhozott negyvennyolc festmény és kilenc grafika nemcsak Czóbel tájképeiből és csendéleteiből ad ízelítőt, de bőven merít a portréiból is. Ráadásul úgy, hogy a megfestett alakok szinte mindegyike pontosan azonosítható – részben Kratochwill Miminek is köszönhetően -, így például a Harlekin vagy a Vőfélyről is tudjuk, hogy civilben egy szentendrei testnevelő tanár volt. És ez a július elejéig látható kiállításon bárki számára kiderül, merthogy nemcsak a képek és a képaláírások érkeztek Szolnokra, de a rövid, de tartalmas magyarázó táblák is, amelyek sztoriznak a képekről. Ezzel még szerethetőbbé téve őket. Hisz nem elképesztő történet például, hogy Czóbel valakit megfestett gyerekként, majd harminc évvel később meglett úriemberként is?

Bár a kiállításon tilos fotózni, nem tudtam megállni a szabályszegést, mert képek nélkül nem tudom megírni, milyen fontos, hogy ezek a festmények néhány hétre Szolnokra költöztek. És bár sok reklámot nem kapott a kiállítás – nem is értem, miért nincsenek ilyenkor citylight poszterek és plakátok a városban, vagy óriási molinók a Galérián -, örömmel konstatáltam, hogy a jó idő ellenére, vasárnap délután nem egyedül bolyongtam Czóbel képei előtt. Úgy tűnik, sokan megérezték, hogy kivételes lehetőség ennyi Czóbelt Szolnokon nézegetni. Nem vagyunk egyformák, de számomra legalább olyan ütős, mint bajnokcsapataink fényében sütkérezni.

Szóval azért szegtem meg a szabályt – köszönet a teremőr hölgynek, hogy elnéző volt -, mert azt akarom, hogy minél többen ácsorogjanak legalább fél órát Czóbel képei előtt. A Galériába belépve, induljanak jobbra! Nézzenek a fiatal Czóbel szemébe! Majd a teret körbejárva, menjenek fel az emeletre, tartsák meg az irányt, így kövessék a háromnegyed évszázados alkotói pályát, és aztán a Templom utcai rózsaablak alatt nézzenek ismét az öregedő mester szemébe! Szórakoztató és felemelő kaland lesz, főleg, ha orrhegynyi közelségből és több méter távolságból is babrálják a szemükkel a sok-sok évtizedes ecsetvonásokat.

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Szembenézés másfélezer évvel

Kik és hogyan élhettek jó másfélezer évvel ezelőtt Szolnok környékén akkor, amikor a magyarok ősei még nem is jártak ezen a vidéken? Akár a szemébe is nézhetünk néhány egykor itt élő gepidának a Szolnoki Galériában, az Átkelők a túlvilágra című kiállításon.

A mamánál és az unokánál

Kratochwill Georgina magyar irodalomban játszott eddigi szerepét legegyszerűbben Tőzsér Árpád verse alapján érthetik meg. Ám a versnek semmi köze sincs a Hol a pénz? című komédiához. Viszont ez így kellően érthetetlen. Tehát fussunk neki ismét a recenziónak.

Világégés és következményei

Szolnok, mint bombázási célpont. Szolnok, mint az egyik legfontosabb katonai repülőtér. Szolnok, ahonnan ugyanúgy ártatlanul hurcoltak el embereket, mint az ország más részeiről, és ahol ugyanúgy számolták fel a demokráciát, mint máshol. Zounuk 31. Levéltári évkönyv.

Mi történt két felvonás alatt?

Annak ellenére, hogy olyanok, mintha kézifékkel kellene száguldaniuk, Harna Péter, Jankovics Anna és Ónodi Gábor menti a szolnoki Fekete Pétert, aminek lett volna esélye, hogy a bemutató óta minden szolnoki cipőbolti tanuló dúdolja a dalait. De mi történt az első és a harmadik felvonás között?