2025.10.14. (kedd)

Kócosabb lesz Szolnok

Kócosabb lesz Szolnok

Dátum:

Györgyike, nem ebben maradtunk! Augusztus végén még azt mondtad, hogy karácsony előtt vagy legkésőbb januárban újra beülhetek a székedbe. A városból, belőlem, meg azt hiszem, sok szolnoki férfiból vittél magaddal valamit. Nem vigasztal, hogy az égiek jól fésültebbek és jobban értesültek lesznek.

Véletlenül, ismeretlenül, az utcáról ültem be először Györgyike székébe. És onnantól kezdve – nem sokkal később már tudtam – azon kivételezettek közé tartoztam, akik Györgyike kuncsaftjainak vallhatták magukat Szolnokon. Akiknek mindig felvette a telefont, akiknek valahogy akkor is szorított időt, ha aznap már tízedik órája csattogtatta az ollóit, akik beléphettek abba a kis kuckóba, ahol nem egyszerűen dolgozott, hanem valamit sugárzott. És mivel bőbeszédű, de mégis rendkívül diszkrét volt, már csak a magam nevében mondhatom: azok közé tartozhattam, akit kicsit talán a barátjának tekintett, akiről sok mindent tudott, akivel sok mindent megosztott.

Györgyikéhez nem elsősorban fodrászhoz jártam. Hanem beszélgetni. És csak így utólag zuhan rám: közben kicsit kikapcsolódni is. Györgyike nem csacsogott a vakvilágba. Hanem társalogott. Gondolatai, határozott véleményei voltak, közben pedig nyitott és bizonyos dolgokban elképesztően tájékozott volt. Azt hiszem, csak szakmunkásképzőt végzett, de sok diplomás értelmiségit lepipált az intelligenciája révén összegyűjtött tudásával. Mondom, mindig diszkrét volt, soha ki nem adta volna a kezei közé kerülő fejek titkait, mégis sok mindenről tudott, és azokról úgy mesélt, hogy azt bármelyik objektív, a forrásait védő hírügynökség megirigyelhette volna. Néha alig vártam, hogy akkora legyen a hajam, hogy bejelentkezhessek hozzá, és elmerülhessek Szolnok legfrissebb híreiben.

A fenébe Györgyike! Még életedben kellett volna portrét írni rólad, ahogy a hátam mögött állsz, és a tükörből látom, kezedben fésűvel és ollóval átszellemülten magyarázol, vagy elkerekedett szemekkel figyelsz. Meg megörökíteni, hogy egy igazi tűzről pattant nő vagy, akit bánt az igazságtalanság, aki kiáll az igazáért, akivel a vitába szálló jobb, ha felköti a gatyáját. És azt is, hogy közben mennyire szerettél élni. Hány balatoni helyet javasoltál nekem? Akkor is épp ezért hívtalak, amikor még azt is képes voltál vidáman újságolni, hogy lesz egy aprócska vakbélműtéted, de semmi komoly. Egyidősek voltunk, de már soha se leszünk ugyanannyi idősek.

Györgyike! Tényleg nem ezt ígérted, nem ebben állapodtunk meg, amikor utoljára beszéltünk. Veszekedned, vitatkoznod, érvelned kellett volna, hogy ez így nem oké! Szolnokból egy darabot nem lehet így kivenni. Mi lesz velünk? Szolnok most már örökre kócosabb város lesz. És ez nem igazságos. Még akkor sem, ha a férfiakhoz nem illő, titkos könnyekkel magunkat is siratjuk. Mert magunkból is meghalt valami, amikor végleg elléptél a fodrászszék mellől. Amiben úgy szerettem időzni.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Jön a tavasz, látszik a szemét

Elmegy a hó, de még nem borul zöldbe a természet, és van pár hét Szolnokon is, amikor nem tudja eldönteni az ember, hogy a globális felmelegedést kívánja vagy az újabb jégkorszakot. Mert úgy tűnik, csak a nyakig érő hó vagy az állandó, egybefüggő zöld képes eltakarni a szemetünket.

A csapos előre szól

Az elmúlt hét évben soha nem szóltam előre, igaz, nem is háborgott miatta senki. Mondhatom, ennyi idő alatt hagyománnyá lett, hogy évente kétszer, hosszabb-rövidebb ideig nem új anyagok jelennek meg a blogSzolnokon, hanem csak válogatás az előző időszakból. Itt is indul a nyár.

Szerkesztői kesergés

Tisztába vagyok azzal, hogy a blogSzolnok nem egy országos jelentőségű médium. Mert leginkább csak a Szolnokon fontos témákról ír. De mit tegyek, ha a nekünk fontos MÁV strandról a fővárosban székelő MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóságtól lehet informálódni. Pontosabban nem lehet.

Másnapok hősei

Amikor elzúgnak a forradalmaink, akkor is élni kell. Életben maradni, a szülőhelyhez ragaszkodni és a zászlólengetéseken meg a fegyverropogásokon túl maradandót alkotni, építeni, megőrizni nem kisebb dicsőség, mint hősnek lenni. Csak éppen természetes. Másnap emlékezhetünk erre is.