A mából nézve semmi különös nincs ezen a szolnoki mozaiklapon. A fekvő képek nagypéldányszámú anzikszokon is megjelentek önállóan. Meglepővé a kiadás időszaka, a „legvadabb” Rákosi-kor teszi. Az állóképen a szolnoki ferences templom látható, márpedig a rendet 1950-ben feloszlatták.
Nagyon valószínű, hogy a „legvadabb” Rákosi-kor sem úgy működött, ahogy a tankönyvek, a játék- és dokumentumfilmek valamint a múltat kissé elhomályosító visszaemlékezések alapján elképzeljük. Legalábbis számomra ezt támasztják alá azok a Szolnokról (is) 1950 és 1956 között megjelent képeslapok, amelyeknek a kiadását a „legvadabb” időkben nemcsak lehetetlennek, de „bűncselekménynek” vagy „szabotázsnak” is gondoltam volna. Korábban már írtam arról az 1948-ban, tehát már erősen az egypártrendszerben feladott szolnoki lapról, amin simán látható a Táncsics utca végi, egykori trianonos virágágyás a „nem, nem, soha” felirattal. Miközben a postázás évében ott már a szovjet „felszabadítók” emlékműve állt. Azt a lapot azonban az menthette, hogy egy háború előtti készletből megmaradt példány lehetett, amit a képeslapokban nem túl gazdag időszakban értékesítettek. Esetünkben azonban ilyesmivel nem lehetett volna védekezni, ezt a három képes mozaiklapot ugyanis már az üzletág egy szem állami cége, a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata jelentette meg.
Ha valaki átlapozza a cég 1950 és 1990 között megjelentetett, magyarországi településekről kiadott lapjait, akkor fel fog tűnni, hogy főleg az időszak elején nagyon ritkák voltak a templomokat bemutató kiadványok. Az ebben a negyven évben megjelent szolnoki képeslapok között se nagyon találunk – én legalábbis még nem találkoztam ilyennel – a templomainkat mutatókat, sőt a hatvanas évektől a régi épületeink is csak nagyon ritkán tűntek fel az anzikszokon. Éppen ezért egészen meglepő és a maga nemében számomra különleges ez a Szolnokról Sajókeresztúrra küldött lap – ami 1953-ben a megyei kézilabda döntőről postázott üdvözlet -, aminek majdnem a felét a belvárosi nagytemplom, a szolnoki ferences rendi templom fotója foglalja el. Ráadásul szerintem nem is valami régi képet használt a kiadó, hanem a fák alapján egy háború utáni felvételt.
Persze bájosnak is tekinthetjük ezt a képeslapot. A bal felső sarkában lévő fotón – erről önálló képeslapként korábban szintén írtam – ugyanis még látható a 68-as gyalogezred jó évtizeddel később „kiebrudalt” obeliszkje, ami ugye nemhogy a Horthy-korra, de a Monarchiára emlékeztetett. Igaz, a fotó hátsó részében már ott van a szocialista városépítészet első helyi középülete, az 1952-re elkészült 1-es számú irodaház, a szolnoki „Sztálin barokk” szép példája, miként a mai könyvtár tetején az őrtorony is, ami a város központját vigyázta a rendszerváltásig.
A bal alsó sarokba rakott felvétel meg azért érdekes – már erről is írtam korábban -, mert zseniálisan adja vissza a Rákosi-kor ideológiai térfoglalási igyekezetét. A felvétel elsőre a mai városházát mutatja. Azonban ha jobban megnézzük, a kupolák nélkül maradt épület ekkor már tanácsháza (már a homlokzati felirat is erre utal), tetején egy neonból összeállított vörös csillaggal. Azaz az épület lehetett a fotózás pillanatában már hatvanhat éves, láthatta Ferenc Józseftől Szálasiig a bő fél évszázad történelmét, az ötvenes évek elején már az új rendszer tette rá a „névjegyét”.
És valahol, valaki, valamikor 1950 és 1953 között úgy gondolta, hogy két ilyen fotó mellett helye lehet Szolnok legrégebbi és legnagyobb templomának, aminek működtetőit 1950-ben ebrudalta ki onnan az új hatalom. A mából nézve egy ilyen képösszeállítás teljesen normális. Bő hét évtized távlatából azonban minimum fura, vagy bátor, esetleg a megfricskázott és kijátszott cenzúra esete.
