A hazai lakásépítésben beállt egyik legjelentősebb változásra utal, hogy egy adott lakótelepen találunk vagy sem szőnyegporoló állványokat a házak között. Szolnokon is érdemes ezzel a szemmel nézelődni az emeletes épületek között. Azonnal feltűnhet ugyanis, hogy a hetvenes évek elejéig, közepéig épített házaknál ez a kapuszerű dolog még kötelező utcai tartozék volt, a későbbiek közül pedig teljesen hiányzik. A Várkonyi tér környéki, a Kolozsvári úti négyemeletesek között vagy éppen a Ságvári körúti szalagházak mögött még találni ilyesmit, a Szolnok Ispán – lánykori nevén Kun Béla – körúti vagy a vasút környéki tízemeletesekhez, no és persze a Széchenyi lakótelepre már nem kerültek ilyenek.
Eltűnésük oka pedig igen egyszerű. Míg a hetvenes évek elejéig parkettás és legtöbbször egyedi fűtéses lakások épültek tömegesen, addig később a központi fűtéses, szőnyegpadlós panel lett az uralkodó. Míg az előbbinél a lakóknak szőnyeget kellett vásárolniuk, addig az utóbbiak ettől eltekinthettek a házgyári lakásaikban.
A mából nézve persze tudom, hogy ez még nem elégséges magyarázat a szőnyegporolók építésére. Ám, ha hozzátesszük, hogy a háztartási eszközök – például a porszívó – tömeges elterjedését is csak a panelházak szülte igény hozta el, akkor már érthető, miért volt létkérdése a régebbi lakótelepeken az ominózus utcabútor. Akik pedig a hetvenes-nyolcvanas éveket esetleg nem városban, nagyvárosban töltötték, azok meg sem lepődnek azon, hogy a szőnyegek rendbetételének nem a porszívó volt az evidens eszköze.
Hanem a poroló. A kertes házaknál általában egy stabilabb szárítókötélre vagy megfelelő kerítésre terítettük a nehéz, kirázhatatlan szőnyegeket, hogy aztán ott püföljük őket, de úgy, hogy szálljon a por. Mivel ilyen egyedi helyek a tömbházak között nem lettek volna, szerencsére valakinek eszébe jutott, hogy porolóállványokat is építeni kell. Két oszlopot – vasból vagy betonból -, közéjük pedig legalább két méter magasra egy erős csövet, amire majd a szőnyeget lehet teríteni.
Nehogy azt gondoljuk, hogy magyar találmányról vagy az ötvenes-hatvanas évek ötletéről van szó. A klasszikus budapesti bérházak udvarain általában korábban is volt ilyen alkalmatosság. Tessék felidézni az Égig érő fű vagy a 6:3 című filmek idevágó jeleneteit! Külföldi létét pedig ma már leginkább a német modellboltokban fedezhetjük fel, ahol porolóállványt is lehet kapni kicsinyített változatban.
És még egy fontos dolog. Szerintem nincs olyan srác, aki ne játszott volna gitárost a nagyanyja kézi porolóján. Azon, ami egyébként a szőnyeg püfölésére volt rendszeresítve, és évekkel ezelőtt még minden háztartási boltban kapható volt.
Ha majd egyszer skanzenbe kerül a hatvanas évek lakáskultúrája, akkor semmi esetre sem feledkezhetünk meg erről a fontos, közösségi, háztartási eszközről. Ugyan nem szépek, de nagyon sok még Szolnokon is fellelhető. Nem mondom, hogy a Várkonyi tér mögöttieket például nyilvánítsuk védetté, de azért nézhetünk rájuk úgy, mint a nem is olyan távoli múlt egy érdekes darabjára.
(Az írás január 9-én jelent meg először)
