Hogy a 19. század végén már volt óra a szolnoki Belvárosi nagytemplom tornyán azt több képeslap is igazolja. Azt viszont, hogy órák elhelyezése a templomtornyokba nem magától értetődő, a Vártemplomunk bizonyítja, amelynek még az 1920-as évekből származó ábrázolásain sem látható időmérő. A Belvárosi nagytemplom esetében is úgy gondolom, hogy vagy csak az 1867-es földrengést követő helyreállításkor, vagy inkább az 1895-ös, a templomsisakot is érintő renováláskor került óra a toronyra. Mivel azonban a mai torony csak 1835-ben készült el, legfeljebb ez lehetett az a legkorábbi időpont, amikor Szolnoknak is lett saját, mindenki által, akkoriban még szinte az egész városból látható időmérője.
Egy helyen bukkanhatott még fel bárkit szolgáló óra a városban a 19. században, mégpedig az 1847-ben elkészült vasútállomás felvételi épületének a tetején. A korabeli ábrázolások és a ma is látható helyreállítás (RepTár) alapján ugyanis azt gondolhatjuk, hogy az állomásépület tetején lévő tornyocska akár órának is helyet adhatott. Főleg, ha egy másik, 1914-ben már egyértelműen létező szolnoki, „közterületi” órából indulunk ki, ami a Baross utcai polgári fiúiskola tetején, egy hasonló toronyban kapott helyet. Ráadásul mindkét esetben indokolt is lehetett az időmérő elhelyezése: az állomásokon a menetrend miatt, az iskolánál pedig a becsöngetés okán, amihez a korabeli nebulók legfeljebb a templomharang alapján igazodhattak.
Szintén régi képeslapok alapján gondolom, hogy még a második világháború előtt került a helyére a Szapáry út nyilvános órája, amelynek a helyén ma is van egy – igaz jó ideje pontatlanul működő – időmérő. Ez az 1937-ben felépített harmadik Szolnoki Hitelbank székház – ma „nagy OTP” – bejárata fölé került, ami talán a pénzintézetekhez kötődő pontosságot és megbízhatóságot is hivatott lehetett jelezni. Ha nagyon őszinték akarunk lenni, nem a legjobb helyen van az az óra, hiszen „nem jön szembe”, nem lóg be az utcaképbe, így nagyon tudni kellett a létezéséről a használatához.
Egyébként számomra kicsit furcsa, hogy Szolnok főterén soha nem volt közösségi, mindenki által látható óra. Azokon a településeken, ahol templomok állnak a főtereken, ez nem meglepő, esetünkben azonban azért is különös, mert a Kossuth tér a 20. század közepéig a város piactere is volt egyben. Márpedig honnan tudták a pontos időt a kofák és a vásárlók, ha nem volt a téren nyilvános óra? A sajátjukról – többségében – biztos, hogy nem. Legfeljebb a nagytemplom harangjára támaszkodhattak, már, ha annak idején is negyedóránként harangozott valaki. Szolnokon egyébként később se „jött létre” olyan kultikus óra, mint mondjuk, a budapesti Moszkva téren vagy éppen a néhai Skála Metró előtt lévő órák, amelyek találkozási pontok is voltak évtizedeken keresztül.
Őszintén megmondom, eddig azt hittem, hogy mára teljesen eltűntek Szolnokról a közterületi órák. Aztán direkt ezekre figyelve rá kellett jönnöm, hogy azért nem maradnánk segítség nélkül, ha a telefonunk mellett az időérzékünket is elvesztenénk. A belvárosban különösen könnyű helyzetben vagyunk, hiszen a nagytemplom felújítása óta ismét minden negyedórának megfelelő számút, illetve egészkor négyet és az óra számát is „elüti” a harang napközben. Hétköznap reggel hétkor és délután fél négykor pedig valamelyik gyár kéménye is dudál. Nem is beszélve az olykor az Agóra előtt is működő torony időt is jelző hangjátékáról.
Ezeken kívül persze közösségi óra is van néhány a városban. Sajnos a Kossuth utcában, a Hatvanassal szembeni már jó ideje ugyanúgy pontatlan, mint a Szapáry úti bank homlokzatán lévő, és az 1-es parkoló bejáratánál lévő MKB-s oszlop digitális kijelzője sem működik egy ideje (pedig akár mindegyik mutathatná a pontos időt). A belvárosi buszmegállók menetrend paneljain messziről világít a pontos idő, de az Ady és a Boldog Sándor István utcák kereszteződésénél, a piacnál lévő reklámtábla is rendszeresen megjelenít egy digitális órát. És teljesen rácsodálkoztam a piacon túl lévő gyógyszertár cégérére is, amely sok európai városhoz hasonlóan nemcsak zölden villog, de a napot és az órát is kiírja.
Persze hagyományos, mutatós órák is láthatók néhol a városban. Például bent a piaccsarnokban, ami megrakott kosarakkal a kézben kifejezetten hasznos tud lenni. A magam részről a leggyakrabban a Jubileum téren a vasútállomás bejárata fölött lévő órát használom, hisz főleg télen nem kell a zsebbe kotorászni, ha azt akarom tudni, mennyire kell rohannom a vonathoz. Talán elsősorban nem a nagyközönségnek szól, mégis érdemes feljegyezni, hogy a Jubileum téren egy másik külső órát is találunk, mégpedig a Volán váróterme felett, pont szemben a buszmegállókkal.
És, ha már szabadtéri órák és használatuk. Azért a legkedvesebb emlékek az egykor a Dami nagymedencéjének oldalán, egy oszlopon lévő órához, meg a Tiszaligeti strand legalább két helyen lévő időmérőihez fűz. Csak remélni tudom, hogy hamarosan, legalább a MÁV strandon, előbb-utóbb meg a Ligetben lesz alkalmam újra, medencében ücsörögve szabadtéri órákat nézegetni.
