2025.08.27. (szerda)

Kucsmás ház és graffitik

Kucsmás ház és graffitik

Dátum:

Más városokat nem azért hasonlítunk össze a sajátunkkal, mert ott szeretnénk élni, hanem mert olykor annak a másiknak a nézéséből is lehet tanulni. Ljubljanában például szintén vannak borzalmas házak, graffitik és lakatos híd, de kulturált közkutak és mesés piac is. Az Adria felé megéri megállni.

Ha valaki azt állítja, hogy Szolnokon ronda házak vannak, és a szocializmus éveiben csak borzalmakat sikerült alkotniuk a kor helyi megfagyott muzsikusainak, akkor az még nem járt Ljubljanában. Annak érdekében, hogy jobb belátásra bírjuk magunkat, érdemes egy pillanatra megállni a szlovén országgyűlés épülete előtti téren, majd szép lassan teljesen körbefordulni. A kőplaccon forogva sokkal megengedőbbek leszünk a Szolnokot átalakító építészek munkásságával kapcsolatban.

A kis ország parlamentje nagyjából a szolnoki volt pártház stílusát idézi. Azzal a különbséggel, hogy nem fehér, hanem szürke és sárga színekben pompázik, továbbá a bejárata köré egy érdekes dombormű került. Az útikönyvek szerint az alkotás partizánokat örökít meg. Én ellenben csak pucér férfiakat, nőket és gyerekeket láttam fegyvertelenül, inkább alkotni, sem mint harcolni. Ha nem foglalkozunk az alkotás címével, akkor nyugodtan csettinthetünk, mert ez a tér legszebb eleme. Balra fordulva ugyanis szemünkbe ötlik egy 1975-ös, bennem zászlót idéző emlékmű, majd a hátunk mögött egy olyan épületpár, ami letaglóz. Kétszer tíz emelet betontömb megbúbolva további ötszintnyi fémborítással. Mintha sapkát húztak volna két panel fejére, amitől úgy néznek ki, mint kucsmában posztoló katonák. Ne bántsuk meg a helyieket, de zavarba ejtő, hogy egy ekkora téren, miként lehet ennyi borzalmat összehozni.

És ne legyünk igazságtalanok! Mi is csak azért tévedtünk erre a futurisztikus térre, mert itt találtunk parkolóházat, ami külföldi városnézések alkalmával számomra alapvetés. Az ilyen helyeken ugyanis egyértelmű, hogy nem állok tilosban, nem jár le a parkolójegyem, így nem kell azon pánikolnom, hogy a városnézés végén, helyén lesz-e még a kocsim vagy kapok-e kerékbilincset. Az a város, amelyik komoly turizmusról ábrándozik, netán élhetőbbé akarja tenni a belvárosát, az nem parkolókat viakoloroztat, hanem föld alá, meg bérházak mögé rejtett parkolóházakat építtet. Persze ez drágább, de régi mondás, hogy milyen leve lesz az olcsó húsnak.

Amint az is régi mondás, hogy ne ítélj elsőre. Ljubljanában pláne ne. A parlament előtti teret elhagyva, a belváros felé sétálva ugyanis egy mesés kis ékszerdobozba csöppenünk. Nagyjából a két régi szolnoki szállodánkkal – a Magyar Király és a Nemzeti – egykorú és azonos stílusú épületek a negyed Tiszányi folyócska partján. Minden emberi léptékű, átlátható és a maga módján kedves.

Például a piac az óváros közepén, ahol jórészt tényleg a környékbeli gazdák kínálják portékájukat. Paradicsomból mondjuk hat félét egy asztalon. Meg olyan szőlőket, hogy azok tényleg majdnem megszólalnak. És bármit nyugodtan vehetünk, ugyanis nemcsak ez a tér, de az egész város tele van kulturált – azaz minden elemében tiszta és szép -, ivóvizet is kínáló közkutakkal, ahol nyugodtan megmoshattuk a szilvát és a garantáltan helyi áfonyát. Úgy tűnik, sok mindent lehetne a szlovénoktól ellesni, de ha csak egy titkot lennének hajlandóak elárulni, akkor a magam részéről, ezekről a közkutakról kérdezném őket. Mert, hogy a víz ott sincs ingyen, és a szolgáltató sem jótékonysági intézmény, az biztos, ám mégis belefér ez a helyieknek és a turistáknak is fontos figyelmesség.

Persze, könnyű egy olyan városban ingyenes közkutakat működtetni, ahol a piac sarkába tej és sajt automatát állítanak fel. No meg a kettő mellett egy olyan kis mérlegházat, ahol az automatákból vásárló nyugodtan lemérheti, hogy valóban annyit kapott-e a pénzéért, mint ígérték. Bizalmatlanság? Frászkarikát! Senki nem állt a mérlegház előtt. Szerintem az ellenőrzés lehetőség is éppen elég ahhoz, hogy ne vágják át egymást.

Azt hiszem, semmi meglepőt nem mondok azzal, ha elárulom, hogy Ljubljanában is van lakatokkal teleaggatott híd. Aminek a két széle ugyanolyan üvegpallókból épült, mint a mi lakatos hidunk, így nyugodtan ácsoroghatunk a szaladó folyó felett. Miközben mondjuk a hidat díszítő apró szobrocskákat nézzük, amelyek egyrészt viccesek, másrészt ugyancsak áldozatául estek az örök szerelem jelképeinek. Meg a közfelületeken kéznyomot hagyni akarók vágyainak, azaz a graffitiknak.

Amikből a szlovén fővárosban jóval több van, mint Szolnokon. Igaz, a közterületi falakon hagyott kézjegyekből úgy tűnik, nem egoista idióták az alkotók, hanem többségében valódi művészek, akik szórakoztatni akarnak rajzaikkal. Nem mondom, hogy boldog lennék, ha Szolnok is tele lenne ilyenekkel, de hogy a jelenleg felkent értelmetlenségeknél jobban nézne ki például egy félbe vágott farkas, abban biztos vagyok.

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Ekézzük magunkat

Nem is szolnokiak játszanak az Olajban. Ezerszer jobb csapatok vannak nála. Kosarazni se tudnak. Véletlenül találtak bele a kosárba. Kész röhej, hogy már megint ők lettek a bajnokok. Szentségtörés? Pedig úgy tűnik, velünk történhet bármi jó, csak ekézni tudjuk magunkat.

Gondatlan elhanyagolás

Nem tagadom: rettenetesen bosszant, hogy Szolnokon, lényegében bárhol, bármilyen reklámeszköz felállítható, és a legelképesztőbb kalózmarketing bevethető. A közterület mindenkié, így senkié. De a húsz méteren belül ottfelejtett táblakeretek mindenen túltesznek.

Zsákutca táblák

A szolnoki közbeszéd egyik kedvelt témája a Verseghy Gimnázium előtti mobil útelzárók működése, vagyis a Sóház utca időszakos zsákutcává nyilvánítása. Oly annyira, hogy ez még a választási kampányban is téma volt. A közlekedési táblák kavalkádjával meg nem foglalkozik senki. Holott viccesek.

Élet a Tiszán

A Victor Hugo méltóságteljesen érkezett Püspöki felől a Tiszán. Feltűnése épp oly meglepő volt, mint hajókürtjének hangja, amivel Szolnokot köszöntötte. A francia zászló alatt hajózó víziszálloda csak pár percet töltött a szolnoki vizeken, és talán néhány utasának feltűnt a parton a három templom tornya. Talán!