A tizenegy évvel ezelőtt bemutatott, ugyancsak Köbli Norbert által írt történet ott ért véget, hogy Markó Pál (Kulka János) 1957 karácsonyán megbukott a titkos ügynökök megbízhatóságát feszegető vizsgán. Egy olyan vizsgán, amiről azt hitte, ő a vizsgáztató, és a fiaként szeretett mentoráltja, Jung András (Nagy Zsolt) a vizsgázó. A sok magyar filmből ismerős MÁV Gépgyár kolónián forgatott sztori pazarul mutatta be, hogy besúgók, ügynökök és titkosrendőrök között nincs barátság, szolidaritás, csak hit, elkötelezettség és törtetés. Az utóbbi évtizedek egyik legizgalmasabb politikai krimije volt a Vizsga, amiről őszintén nem gondoltam, hogy folytatható. Főleg úgy, hogy közben Kulka János súlyos beteg lett. Tévedtem.
A történet most ott folytatódik, hogy 1963-ban, a moszkvai átrendeződések szelét megérezve, Markó Pál (Kulka) visszatérésétől rettegnek egykori becsapói, akiknek azóta alaposan felvitte a rendszer a dolgát. Jung (Nagy Zsolt) kvázi összecsinálja magát, és ismét figyeltetni kezdi egykori mentorát, hogy kiderítse, mire készül. Ehhez pedig felhasználják Abigélt (Staub Viktória), a Markó Pált 1944-ben bujtató vidéki parasztember budapesti egyetemre készülő lányát. Mivel láttuk a Vizsgát, az első pillanattól sejthetjük, hogy senki és semmi nem az, aminek és akinek látszik. De nem szeretném lelőni a csavaros poénokat, tessék megnézni az idei év leginkább várt magyar filmjét! Már csak Kulka János miatt is.
Kulka János ugyanis hatalmasat alakít ebben a filmben is. Pedig semmi manír nincs benne, hozza a film szerint is beteg, egyszerű, de gondolkodó, feladni nem akaró ember karakterét. Őszintén megmondom, mikor még csak készült a Játszma, azt hitte, Kulkának csak pár pillanata lesz. Ehhez képest lényegében a 102 perc felében kamera előtt van, azaz iszonyatosan sokat forgathatott és dolgozhatott. Esküszöm olyan, mintha az elmúlt tizenegy évben az ég világon nem történt volna semmi, csak az idő múlt volna el felette.
Persze nemcsak Kulka miatt érdemes megnézni a Játszmát.
Nagy Zsolt, a feleségét alakító Hámori Gabriella, a rivális ügynök Scherer Péter, de az epizodista Orosz Ákos is hatalmasat alakít, hogy az egyetemistaként kétszer is feltűnő Carson Coma zenekar tagjairól ne is beszéljünk. Ugyanakkor a film női főszereplője az SZFE-n tavaly végzett Staub Viktória, aki méltó partnere Kulkának és Nagy Zsoltnak is, és eszméletlen természetességgel alakul át falusi parasztlányból a hatvanas évek fiatal egyetemistájává, és más poénokat ne is lőjünk le. Fazakas Péter, aki pár éve a Szabadság – Különjárattal már nagyot alkotott, remekül választott szereplőket, akiket Nagy András (Örök tél, Félvilág) gyönyörűen fényképezett. Egyszóval újabb első osztályú film született abban a Köbli univerzumban, amely a szocialista Magyarországot próbálja felfejteni.
Kisebb-nagyobb hibákkal. Mert ugye az nyilvánvaló, hogy kazettás magnót 1963-ban Magyarországon nem lehetett boltban kapni, de az állambiztonság sem rendelkezhetett ilyen eszközzel, mert még nem találták fel. Ugyanakkor azt kell mondanunk, hogy a sztori miatt elkerülhetetlen volt ez a csúsztatás. És akkor itt le is zárnám a játékfilm és a történelmi valóság összevetését, hiszen nem dokumentumfilm, hanem egy a világon bárhol működő fikciós film született. Ami biztos, nem fog annyi tényeket számon kérő kritikát kapni, mint az HBO Besúgó című sorozata, hiszen hol vannak már azok az állambiztonságiak, akik a hatvanas évek elején tiszti rangban védték az éppen megszilárdulni próbáló rendszert? Sajnos nem beszélünk róluk. De lehet, hogy Köbli Norbert forgatókönyve változtat ezen.
