Egyre több lakat kerül a Tiszavirág híd korlátjaira. És feltételezem, egyre több kulcs repül a Tiszába, ezzel is megpecsételve az öröknek gondolt szerelmeket. Azt viszont nem hinném, hogy a lakatok elhelyezéséhez bárki is engedélyt kért volna. Ahogy azon is nagyon csodálkoznék, ha lenne valaki, aki az engedély nélkül felkattintott lakatokat el merné távolítani. Se most, se később.
Ezek a lakatok ugyanis nemcsak az összekapcsolt életeket jelképezik, hanem azt is, hogy a szolnokiak valóban birtokba vették az új hidat, és azt tényleg a magukénak érzik. No meg azt is, hogy a hivatalokon túl is van élet, és nem kell mindenhez hivatalos, pecsétes, előterjesztett, megszavazott és végrehajtott döntés. Vannak dolgok, amelyek csak úgy, maguktól is megtörténhetnek, mert az embereknek úgy tartja a kedvük. És ez jó!
Nem hinném, hogy néhány éven belül elárasztják a lakatok a korlátokat. Ahhoz például több esküvő kellene. És azt sem gondolnám, hogy az évek alatt felrakott lakatok rontanák a városképet, a híd képét, netán megbontanák az építmény kényes egyensúlyát. Ha tetszik, ha nem, a lakatok szaporodni fognak.
Ha valamit nem tudsz megakadályozni, akkor állj az élére.
A város helyében nagyon gyorsan kiírnék egy közbeszerzési pályázatot nagyobb mennyiségű, igényes – netán hazai gyártású – lakat beszerzésére, és gravírozására. A városházán házasságot kötőknek pedig Szolnok nevében ajándékoznék egy-egy nevükkel díszített lakatot, és megkérném őket, hogy nemcsak a saját kapcsolatukat, de a város jövőjét is megerősítve, kattintsák azt fel a Tiszavirág híd korlátjára. Az erről szóló emléklapot pedig őrizgessék, mint életük egy fontos napjának emlékét.
Sőt, tovább megyek. A Szolnokon házasságot kötött pároknak, gyermekeik születésekor pici lakatot küldenék, hogy majd az első sétájuk alkalmával, a hídon keressék meg az esküvői lakatjukat, és tegyék mellé gyermekükét is. Csak azért, hogy a szolnoki lakatos emlékhely egy kicsit más legyen, mint például a pécsi, amelyik ugye Magyarországon ma még a leghíresebb.
Ha esetleg vasfűrésszel a kézben látnának valakit a hídon mászkálni, netán valamelyik lakat fülét bőszen vágni, azért kérdezzék meg tőle, hogy hivatalos kiküldetésben van ott, vagy mégsem volt örök, amit a kulcs eldobásakor annak hittek. Előbbi esetben dobják a folyóba a fűrészét, utóbbiban pedig vigasztalják azzal, hogy rengeteg lakat van még, és azt sem tiltja semmi, hogy valaki többször kattintson a Tiszavirágon, és dobjon kulcsot a Tiszába.