A Tünde cukrászda, pontosabban az egykori Kádár Szapáry utcai épülete várostörténeti jelentőséggel bír. Elsősorban azért, mert a város aranykorának utolsó pillanataiban, a szolnoki korzó virágzása idején épült, és mert az utóbbi száz évben mindig cukrászda – vagy valami hasonló – működött benne. Legendáját az alapító Kádár családnak, a két világháború közötti időszaknak, majd az államosítás után a szakmát életben tartó mestereknek és tanítványaiknak köszönhette. Szolnok gasztronómiája, vendéglátás-története értelmezhetetlen a szecessziós épület és a benne történtek nélkül.
Biztos, nem egyformán emlékszünk, de tegyük hozzá: ennek a történetnek az elmúlt évtizedek kopottsága és sikertelensége is a része. Bennem a hetvenes-nyolcvanas évek úgy élnek, hogy akkor a Tünde volt a város elsőszámú cukrászdája, ahová olyan régimódi „kávéházósan” lehetett beülni. Belső világa persze már nem a századelőt, hanem azt a kort idézte. Viszont, ha sütit akartunk hazavinni, akkor már a Marcipánba mentünk. A nyolcvanas évek végén, pedig, amikor a Széchenyin a Kauri is megnyílt – akkor elképesztő választékával -, már tényleg nem volt miért a Tündébe járni.
És azt hiszem, ez az elmúlt években se nagyon változott.
Elfogadom, hogy magas lehetett a Szapáry utcai épület bérleti díja. Azt is elhiszem, hogy az emberek egyre kevesebbet költenek édességekre. Csak éppen ez utóbbit hétvégenként nem tapasztalom. Senkit nem szeretnék megbántani, de egy cukrászda elsiratása és bűnösök keresése közben idézzük fel egy másik cukrászda előtt kígyózó sorokat, a Zagyva pultja mögött napi tíz órában mosolyogva pörgő hölgyeket. Nem lehet, hogy nemcsak a bérleti díjjal volt probléma?
Tehát nem a most bezárt Tündét kellene siratni, hanem arra figyelni, hogy ez a helytörténetileg fontos épület nehogy a Kossuth tér kongó üzleteinek a sorsára jusson. Bár őszintén megmondom, még a pár év üresség is jobb, mintsem, ha bank, kocsma, kínai bolt vagy angol használtruhás nyílik benne. A Kádár-Tünde cukrászdára ugyanis a leendő Szapáry út – amikor az esetleg ismét a város korzója lesz, és a gyalog hidat összeköti a belvárossal – fontos szereplője lehet. Szolnok egyik legjobb kávéháza, ami az én álmaimban halálos versenyt vív a kegyeimért a Nemzeti aljából egyszer talán eltűnő bankok helyén megnyitó másik kávézóval. Ha szétnézek egy-két európai városban, akkor nem hinném, hogy elment az eszem.
A magam részéről két dologban bízom. Egyrészt, hogy a cukrászda helyiségeinek tulajdonosa a bevétel maximalizálása mellett felismeri a hely jelentőségét. Ha ez valóban a város, akkor például oly ódon, hogy a leendő üzemeltetővel szemben elvárásokat fogalmaz meg a kedvezőbb bérleti díj fejében. Másrészt pedig abban, hogy vannak még olyan – akár fiatal – cukrászok, akik nem Bécsben akarnak kávéházat nyitni, hanem itt, a Szapáryn.