A nagykörűi szabadstrandnál lévő ártéren elkészült lombkoronasétány vázáról legalább négy évesek az első fotóim, bár a helyiek szerint annál jóval régebben indult a projekt. Mindenesetre a 2024-es választási kampány hajrájában hirtelen úgy álltak a csillagok, hogy sikerült befejezni az építkezést, így a község határában, a Tisza gátról valóban besétálhatunk az ártéri fák lombjai közé. Hogy valami nem teljesen kerek, azt talán jelzi, hogy az uniós források elcsettintése környékén kötelező tájékoztató tábla még nem került a helyére, igaz, június harmadik vasárnapján sem a sétány bejáratnál, sem máshol semmiféle tájékoztató nem volt kint. Nem csak az építkezésről, a használatról, annak szabályairól sem. Csak a rosszindulat mondatja velem, hogy talán azért, mert a gaz brüsszeliek pénzéből remélt kampányhaszon nem teremtődött meg. Igaz, nincs kétségem afelől, hogy a helyiek is máshogy szavaztak volna, ha lombkoronasétány helyett esetleg a Szolnok-Nagykörű főutat sikerült volna teljes hosszában és szélességében felújítani, az ugyanis még mindig botrányos.

Ugyanakkor el kell ismerni, hogy a nagykörűi ártérbe épített lombkoronasétány egészen jó lett. És nemcsak azért, mert valóban az ártéri erdő lombkoronaszintje között kanyarog, hanem mert tényleg élmény onnan figyelni a világot. Azt csak remélni tudom, hogy majd árvíz idején, illetve télen sem zárják le, mert akkor ez egy olyan hely lehet, ahová évente többször is érdemes visszatérni. Főleg, ha idővel nemcsak sétány lesz, de valódi tanösvény is, mert netán kikerül pár tábla a közelebbről megfigyelhető fákról, az esetleg felbukkanó madarakról, netán a kanyargó és olykor kiáradó Tiszáról. Jelenleg mindez a fantáziánkra és a magunkkal hozott tudásra van bízva, ami akár azt is magyarázhatja, hogy egy ilyen attrakció miért ingyenes. Mindenesetre egy percig nem tagadom, hogy az építményt, így ahogy van, gondolkodás nélkül áthoznám akár a Millér környékére, akár a Tiszaligetbe.

A nagykörűi lombkoronasétányon mindezek mellett az is érződik, hogy akár a szűkebb környezetének fejlődését és látogatottságának növekedését is generálhatja. A sétány legtávolabbi pontján ugyanis egy kulturált vendéglátóhelyet alakítottak ki, amihez normális vizesblokk, sőt zárható csomagmegőrző is kapcsolódik, azaz akár a helyi szabadstrand használóit, a tiszai csónaktúrázókat vagy a gáton bringázókat is szolgálhatja a létesítmény. Már, ha a bevételkényszer miatt nem lesz belőle egy falusi kocsma, amire első látogatásunk idején leginkább hasonlított. Abba pedig inkább ne is menjünk bele, hogy a környék retró vendéglátóhelyeivel és épületeivel mi lesz ezután, mert vagy nagyon gyorsan Kádár-skanzent csinálnak belőle a települést valóban kreatívan működtető civilek, vagy jobb, ha lebontják az összeset, mert a lombkoronasétányról nézve még szomorúbb a látványuk.

Mindezekkel együtt azt mondom, Nagykörű egy újabb, sok tekintetben irigylésre méltó turisztikai attrakcióval gazdagodott. Élmény rajta végig sétálni, még akkor is, ha csak az első méterek után szembesül az ember azzal, hogy bizony az oszlopokra szerelt sétaút meglehetősen kileng, de ez akár plusz értéke is lehet az építménynek. Aminél persze a legnagyobb kérdés, hogy üzemeltetni és karbantartani majd hogyan tudják, hiszen nemcsak lombok nélküli lombkoronasétányokkal lehet bekerülni a hírekbe, miatta nevetségessé válni és még bukni is, hanem működésképtelen vagy pár hónap után bezárt, brüsszeli pénzekből készült attrakciókkal is. Igazán kár lenne, ha a nagykörűi sétány ilyen sorsra jutna.