(Nyári ismétlés: ez az írás 2015. április 29-én jelent meg először.)
A Hunyadi utca közepe táján bukkantam erre a fát körbeölelő, lassan negyven éve már biztosan használt hirdetőoszlopra. Korára az egymásra ragasztott régi plakátok még olvasható foszlányaiból következtetek. Például abból, hogy Udvaros Dorottya neve is látható egy színházi plakátdarabon, és nem egy szerepnév mellé írva, hanem alul, a csoportos szereplők között felsorolva. Márpedig a Kossuth-díjas színésznő 1978 és 1981 között volt a Szigligeti Színház társulatának a tagja, azaz legfeljebb az első évadban kerülhetett a neve a szereposztás végére.
A szerintem évek óta nem használt hirdetőoszlop helye jól mutatja, hogy annak idején ezeket az eszközöket nemcsak oda volt érdemes kihelyezni, ahol vélhetően sokan jártak, hanem kvázi mellékutcákba, kevésbé forgalmas helyekre is. Az információkat ugyanis egyenletesen kellett teríteni annak érdekében, hogy minél több emberhez jussanak el. Ráadásul nemcsak a reklámoknak, de a kulturális hirdetéseknek és a közérdekű információknak is remek csatornái voltak annak idején ezek az utcai eszközök. Amelyeknek a megyeszékhelyeken – ahol a megyei napilap és a néha adó rádió volt az egyetlen alternatíva – szinte versenytársa sem akadt nyolcvanas évek végéig.
Sajnos nem tudom, hogy annak idején hány ilyen oszlop lehetett Szolnokon, de talán nem tévedek, ha azt gondolom, több száz is díszíthette a közterületeket. Mert minden utcában, buszmegállóban és forgalmasabb kereszteződésben volt legalább egy. Amelyek nélkül nem lehetett volna koncertet és diszkót szervezni a városban, de a színház és a mozi is nehezen működött volna, sőt sorozást és úgynevezett választást sem tudtak volna lebonyolítani. A Magyar Hirdető (MAHIR) állami vállalat helyi fiókja valószínűleg nem is egy Lópici Gáspárt foglalkoztatott Szolnokon annak érdekében, hogy az oszlopok mindig frissek legyenek.
A hirdetési eszközök takarítását és karbantartását illetően vannak kétségeim. Főleg a Hunyadi utcai lelet alapján, amelyet nézegetve úgy tűnik, az oszlopok felállítása után már nem nagyon törődtek az állagmegőrzéssel. Mert talán nem is lehetett, hiszen mindig jöttek az újabb információk, azaz a friss plakátok, amiket ki kellett helyezni. Ennek a régi oszlopnak a tetejét nézve olyan érzésem van, mintha a korábbi, ragasztótól megkövesedett plakátmaradványok tartanák egybe immár legalább négy évtizede a vélhetően rozsdásodó vasszerkezetet.
A Szigligeti Színház 1978-79-es plakátja után talán a második legöregebb fecni, az 1980-as országgyűlési választásról tudósít. Pontosabban arról, hogy a választói névjegyzék áprilistól megtekinthető a tanácsházán. Csak emlékeztetőül: ez még olyan voksolás volt, amikor minden szavazókörben csak a Hazafias Népfront egyetlen jelöltjére lehetett szavazni, és nem okozott meglepetést sem a nagyarányú részvétel, sem a jelöltek közel 100%-os arányú győzelme. Kétség nem férhet hozzá, hogy a Szigligetiben volt annak idején a jobb színház!
A pusztuló oszlopon persze lehet olyan plakát is, amelyet akár már 48 éve kihelyeztek. Még pedig a Mini együttesé, akik ugye már 1968-tól léteztek, de igazán 1971 és 1980 között élték fénykorukat. Sajnos a nevükön kívül semmi nem maradt a plakátból, így csak azt rögzíthetjük, hogy valamikor ők is játszottak Szolnokon. Sőt, a fiatalabban kedvéért Ákos, Császár Előd és a S’Hygys’ neve is felbukkan néhány további, régi színházi plakát, vagy a 4. – tehát 16 évvel ezelőtti – Örökség Zenei Fesztivál, illetve számtalan politikai hirdetés között. Az egyik oldalon például egy ismerős homlok virít a még sötét hajszálak alatt.