2025.12.1. (hétfő)

Magyar floppy és a prímás

Magyar floppy és a prímás

Dátum:

Azért sem fogom elárulni, hogy mi köze egy Brazíliában játszó cigányprímásnak az első magyar építésű PC-hez, mert azt szeretném, ha minél többen megnéznék a Damjanich Múzeum új időszaki kiállítását, amely a személyi számítógépek hőskorába vezet.

A DOStalgia című kiállítás alig öt évtizedről szól – ráadásul a legutóbbit szinte nem is érinti -, mégis olyan, mintha egy fegyverkiállítás a kőkorszaki baltákkal indulna. Azt hiszem, így szembesül igazán az ember a felgyorsult világgal, meg az információ-technológia terén végbemenő iszonyatos változással. Ráadásul ezen a kiállításon újra feltűnnek gyermekkorunk elérhetetlen vágyai, a nyolcvanas évek csodái.

Ha valamit szemére tudnék vetni ennek a kiállításnak, csak annyi, hogy egy szó sem esik a megosztott világról, a hazai számítógépes kultúra első lépéseinek és a lassan leépülő Kádár-kornak az összefüggéseiről. Ám nem kérek semmit sem számon, hiszen, ha ezekről is szó esne, akkor az egy másik kiállítás lenne, és talán nekem is kevesebb alkalom jutna a nosztalgiázására.

Akik a nyolcvanas évek első felében valamilyen iskola padjait koptatták, azok jó eséllyel emlékeznek a pillanatra, amikor a matek- vagy a technikatanár először mutatta meg az intézmény első számítógépét. Ami nagy valószínűséggel egy ZX81-es, 1 kB memóriájú – nem írtam el a számot és a mértékegységet – piciny fekete doboz volt. Amin azonban már basic-ben lehetett programozni és játékok is futottak rajta. Bálint Józsi csodákra volt képes ezzel a masinával, aminek egy példánya most ott virít a múzeum egyik tárlójában.

Közvetlenül mellette életem első, saját számítógépe, egy ZX Spectrum köszön vissza a maga műanyag billentyűivel. Csak a velem egykorúak, meg az idősebbek emlékezhetnek arra, hogy ilyesmit nem lehetett idehaza beszerezni. Az enyémet is a nagybátyám hozta Bécsből, és csak a vámot engedte kifizetni az akkor 25 ezer forintnyi schillingbe kerülő gép után.

Menjenek és nyugodtan mosolyogjanak a Sinclair gépek orosz klónjait bemutató tárlón. Kicsit bumfordibbak, kicsit bénábbak, de legalább voltak. Abban a korban, amikor a Japánok már számológépes, lapos kvarcórákkal szórták tele a világot, miközben a nagy Szovjetunió első digitális karórái még csuklóra csatolt gyufásdobozokra emlékeztettek.

Lesz olyan tabló is, ami előtt majd elszorul a szívük. Az, amelyik a magyar zsenialitást példázza, ami a főnökök bénázásán bukott meg. Jánosi Marcell ugyanis mindenkit megelőzve alkotta meg a zárt dobozos, ezáltal biztonságos floppy lemezt, ami után még az amerikaiak is érdeklődtek. Főnökei azonban nem láttak fantáziát a dologban, így pár évvel később nem az ő 3 colos tárolója, hanem a 3,5 colos mágneslemez hódította meg a világot.

A kiállító terem közepén felállított két számítógépre és a mögöttük lévő tablókra is érdemes pillantást vetni. Mert miközben mi a Spectrum vagy Commodore vitát folytattuk, már Magyarországon is építették az első kísérleti PC-t. Természetesen az IBM szabadalmai alapján. Ami az akkori irodatechnikát fémjelző, mosógép méretű könyvelőgépek, traktor módjára zörgő írógépek és stencil masinák korában futurisztikus dolognak tűnhetett. És a kiállításon látható hirdetésben olvasható árak alapján sokáig elérhetetlen is lehetett, hiszen ki engedhetett meg magának akkoriban 300-800 ezer forintért – kettő-öt új 1500-ös Lada ára – egy ilyen masinát.

(A Damjanich Múzeum DOStalgia című időszaki kiállítása március 3-ig tekinthető meg, hétfő kivételével, minden nap 9-17 óráig.)

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Szikora nem egy Várkonyi

A magyar huszár a parancsnokainak sem fogad szót, viszont összebalhézik saját szövetségeseivel, miközben a legjobb harcos: Egyik példás családapa, a másik meg a királynőtől a parasztlányig mindenkit megfektető vezérhím. Szikora nem egy Várkonyi, de azért a Hadik sem rossz.

Kanyarogjunk a Tisza partján!

Nem tudtam, hogy Balta György volt az utolsó szolnoki bőgőhajó tulajdonosa. És azt sem, hogy a Hortobágy motorossal indult újra 1947-ben a tiszai személyhajózás, amit aztán 1968-ban szüntettek meg. A Levéltár legújabb kiállításának tárlóiban azonban ezekről is olvashattam.

Mint a jó bor

Tudtam, hogy szórakozni és nevetni megyek a Szigliget Színház utolsó bemutatójára az évadban. Azt azonban nem gondoltam, hogy a Függöny fel! harmadik részén már fájni fog a sok röhögés. Néhányszor még meg fogom nézni, mert idővel és minden előadással csak jobb lesz ez a komédia.

Eltűnt világ emlékkönyve

A Szolnok környéki tanyavilágról se feledkezzünk majd meg, ha egyszer várostörténetet akarunk írni! Miként arról sem, hogy e téma egyik fontos forrásmunkája lehet a Sulák Istvánné által összeállított Emlékkönyv Tenyőszigetről című kötet! A tartalmától és a fotóitól leesett az állam.