A DOStalgia című kiállítás alig öt évtizedről szól – ráadásul a legutóbbit szinte nem is érinti -, mégis olyan, mintha egy fegyverkiállítás a kőkorszaki baltákkal indulna. Azt hiszem, így szembesül igazán az ember a felgyorsult világgal, meg az információ-technológia terén végbemenő iszonyatos változással. Ráadásul ezen a kiállításon újra feltűnnek gyermekkorunk elérhetetlen vágyai, a nyolcvanas évek csodái.

Ha valamit szemére tudnék vetni ennek a kiállításnak, csak annyi, hogy egy szó sem esik a megosztott világról, a hazai számítógépes kultúra első lépéseinek és a lassan leépülő Kádár-kornak az összefüggéseiről. Ám nem kérek semmit sem számon, hiszen, ha ezekről is szó esne, akkor az egy másik kiállítás lenne, és talán nekem is kevesebb alkalom jutna a nosztalgiázására.

Akik a nyolcvanas évek első felében valamilyen iskola padjait koptatták, azok jó eséllyel emlékeznek a pillanatra, amikor a matek- vagy a technikatanár először mutatta meg az intézmény első számítógépét. Ami nagy valószínűséggel egy ZX81-es, 1 kB memóriájú – nem írtam el a számot és a mértékegységet – piciny fekete doboz volt. Amin azonban már basic-ben lehetett programozni és játékok is futottak rajta. Bálint Józsi csodákra volt képes ezzel a masinával, aminek egy példánya most ott virít a múzeum egyik tárlójában.

Közvetlenül mellette életem első, saját számítógépe, egy ZX Spectrum köszön vissza a maga műanyag billentyűivel. Csak a velem egykorúak, meg az idősebbek emlékezhetnek arra, hogy ilyesmit nem lehetett idehaza beszerezni. Az enyémet is a nagybátyám hozta Bécsből, és csak a vámot engedte kifizetni az akkor 25 ezer forintnyi schillingbe kerülő gép után.

Menjenek és nyugodtan mosolyogjanak a Sinclair gépek orosz klónjait bemutató tárlón. Kicsit bumfordibbak, kicsit bénábbak, de legalább voltak. Abban a korban, amikor a Japánok már számológépes, lapos kvarcórákkal szórták tele a világot, miközben a nagy Szovjetunió első digitális karórái még csuklóra csatolt gyufásdobozokra emlékeztettek.

Lesz olyan tabló is, ami előtt majd elszorul a szívük. Az, amelyik a magyar zsenialitást példázza, ami a főnökök bénázásán bukott meg. Jánosi Marcell ugyanis mindenkit megelőzve alkotta meg a zárt dobozos, ezáltal biztonságos floppy lemezt, ami után még az amerikaiak is érdeklődtek. Főnökei azonban nem láttak fantáziát a dologban, így pár évvel később nem az ő 3 colos tárolója, hanem a 3,5 colos mágneslemez hódította meg a világot.

A kiállító terem közepén felállított két számítógépre és a mögöttük lévő tablókra is érdemes pillantást vetni. Mert miközben mi a Spectrum vagy Commodore vitát folytattuk, már Magyarországon is építették az első kísérleti PC-t. Természetesen az IBM szabadalmai alapján. Ami az akkori irodatechnikát fémjelző, mosógép méretű könyvelőgépek, traktor módjára zörgő írógépek és stencil masinák korában futurisztikus dolognak tűnhetett. És a kiállításon látható hirdetésben olvasható árak alapján sokáig elérhetetlen is lehetett, hiszen ki engedhetett meg magának akkoriban 300-800 ezer forintért – kettő-öt új 1500-ös Lada ára – egy ilyen masinát.

(A Damjanich Múzeum DOStalgia című időszaki kiállítása március 3-ig tekinthető meg, hétfő kivételével, minden nap 9-17 óráig.)