Bízom benne, hogy az emlékek tényleg megszépülnek, és idővel úgy tekinthetek vissza a koronavírus miatti korlátozásokra – amikor hosszú heteken, hónapokon keresztül nem működhettek a mozik, nem voltak filmbemutatók -, mint a filmes elmaradásaim ledolgozásának időszakára. Mert, ha nem lett volna ez a kényszerű bezártság, ez a mozi elvonási időszak, ki tudja, mikor van időm megnézni például Erdőss Pál Adj király katonát! című filmdrámáját. Aminek a létezéséről persze tudtam, de valahogy soha se került az utamba. Az előző héten „bemutatott” Visszaszámlálás kapcsán viszont előkerült, és nem lehetett kétséges, hogy megnézzem. És, ha már a Visszaszámlálásról mertem azt írni, hogy Eperjes Károly legjobb filmje, akkor erről azt kell mondanom: Erdőss Pál legjobb alkotása, egy megkerülhetetlen alapfilm.
Végignézve arra is rá kellett döbbennem, hogy a filmnek legalább két olyan részlete van, amiket korábban dokumentumfilmként láttam. Az egyik mindjárt a nyitójelenet, amiben Nádudvar környéki fiatal lányokat próbálnak valamelyik budapesti szövőgyárba elcsábítani, merthogy akkoriban már honnan máshonnan lehetett volna melóst szerezni. Ezek a képsorok szerepelnek Papp Gábor Zsigmond valamelyik „retro” filmjében, amelyek a Kádár-kor mozgóképes terméseiből próbálják megrajzolni az időszak egy-egy jellegzetességét. Az Erdőss által is használt – sőt, azt gondolom: az általa felvett – képsorok talán a munka világáról, a munkához való szocialista hozzáállásról szóló részben szerepelnek. Mert megkerülhetetlenül mesélik el harminc másodpercben, hogy a képzetlen, fiatal, vidéki lányok előtt milyen alternatívák voltak a hetvenes évek Magyarországán.
A másik, sokkal ütősebb jelenetsor, az abortusz bizottságról szóló, dokumentumfilmként jelent meg a Nemzeti Filmintézet gyűjteményében is. Holott erről a párperces, eszméletlenül élethű jelenetről az Adj király katonát! után egyértelműen tudható, hogy ehhez a játékfilmhez készült. Igaz, ezt a játékfilmet a hazai dokumentumfilmezés – most már azt gondolom – egyik legnagyobb alakja készítette, és kitalált filmdrámája helyszíneiben, szereplőiben, szövegeiben nagyon sok dokumentarista elemet használt. Talán ezért is tűnik annyira élethűnek, amint Ozsda Erika – az Adj király katonát! főszereplőjeként – 16-17 évesen eljátssza a 16 éves, leányszálláson élő, egykori állami gondozott szövőnőt, aki a szigorú nénikből álló abortusz bizottság elé járul, és ott néhány perc adminisztrációval döntenek két ember sorsáról. Tömény valóság.
Mint az egész film. Az akkoriban itt dolgozó kubai vendégmunkás lányokkal, a betarthatatlan terveket hajtó művezetővel, a kilátástalanság és az élni akarás küzdelmével, a maszekvilág előnyeivel vagy éppen a vidéken hatalmas házat építő család Pestre menekülő egyetlen lányával. Mindezt egy tizenhat éves gyereklány kényszerű felnőtté-válásának történetén és szemüvegén keresztül elmesélve. Közben pedig minden kockában ott a nyolcvanas évek elejének szocialista Magyarországa. Ráadásul olyan zenékkel fűszerezve, amelyek a forgatás pillanatában voltak magyar slágerek, így nemcsak Eszményi Viktória és az ebben az esetben megkerülhetetlen Vidéki lány című sláger hangzik el, de például az éppen világsztárságra készülő Neoton família néhány dala is angolul.
Nem könnyű film. Nem vidám és nem szép. Inkább, amolyan gyomorszájon vágó. Mégis megkerülhetetlen, mert rengeteget megőrzött a négy évtizeddel ezelőtti Magyarországról. És ez évtizedek múlva is velünk lesz. Miközben nem vagyok biztos abban, hogy napjainkról marad egyetlen értékelhető képkocka.
A film itt nézhető meg: https://videa.hu/videok/film-animacio/adj-kiraly-katonat-1981-Ijk0D7fU10eEZXR8
