Szolnok egykori korzóján, a Szapáry úton, a város két régi, de minden bizonnyal a legszebbek közé tartozó háza, az egykori Kádár-cukrászda és a Kindlovics-bazár között, az épületek közötti résből kibújt egy fa. Nem ma. Jó ideje növekszik, gondolom, gyökereivel, elbújt törzsével küzd a százéves falakkal. Hogy ki fog győzni? Ha tudnánk, kié is az a rossz helyen lévő fa, talán válaszolhatnánk. Így csak aggódhatunk, Szolnok lassan pusztuló múltja miatt.

Szolnok egyik legszebb része lesz lassan a Rózsakert és a Verseghy park összefüggő zöld területe. Ami a városé, azaz a miénk. Igaz, van benne néhány dolog, ami úgy tűnik, nem szolnokiaké. Mert szolnokiak ilyet, mint ez az ocsmány, rozsdásodó vasszekrény talán nem hagynának ebben a szép parkban. Mégis, kinek köszönhetjük ezt az igényességet? Nem lehetne ráírni nagy betűkkel?

Nem szeretném tudni, hogy milyen előzmények után került egy tucat férfinadrág a Mátyás király úti házsor előtti egyik fára. Mivel még nincsenek levelek, a gatyák jól láthatóan lógnak és lengedeznek több emelet magasságban. Nem tudom, kié voltak a gatyák. Azt se, kié a fa. Így tippem sincs, meddig tartoznak össze. Ha sokáig, akkor faraghatunk erényt belőle, és hirdessük, Szolnoknak gatyafája is van! Ami felhívja a figyelmet a családon belüli konfliktusok veszélyeire?

Komoly pénzért újította fel a város a Baross utcai járdát. Ami akár szép is lehetne. Ha nem lennének közműszolgáltatók, akik nagyhatalomként működnek, és akiknek mindegy, hogy milyen szakadt, undorító közműfedőket használnak, mert úgyis zakatol a monopólium. Így tehát minden nap érzékelhetjük, hogy ki az úr a "szőlőben", és kinek mit ér a közös. Akarhatunk mi szépet, ha ők tesznek rá.