Amennyiben nagyon röviden kellene összefoglalnom, miről szól a Magyar Nemzeti Levéltár egykori megyei intézetét vezető, ma a kecskeméti Neumann János Egyetemet rektorként irányító kutató új könyve, akkor azt mondanám: a szolnoki megyeházáról, egy lelkiismeretes megyei vezetőről és a Tisza szálló építéséről. Miközben igazat mondanék, olyan távol állnék a valóságtól, mint a néhai Zöldfa vendéglőben tartott színi előadások a mai, kortárs drámáktól. Nem is véletlen, hogy a Neumann János Egyetem és a MNL Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltárának közös kiadásában megjelent Megyeszékhelyből város című kötet nyolc tanulmánya közel négyszáz oldalt foglal el, amihez még mintegy hatvanoldalnyi forrásjegyzék társul.
A könyv legnagyobb értéke számomra, hogy megjelenésével, az imént röviden összefoglalt témák legfontosabb írásait immár egy helyen találhatom meg. Mert például a Kossuth utcán álló megyeháza építésének és bővítésének fél évszázados történetét még jó évtizeddel ezelőtt kezdte feltárni és megírni a szerző, hogy aztán három folytatásban lásson napvilágot a Zounuk, levéltári évkönyv lapjain. Már maga ez a három dolgozat megérne egy külön könyvet, hiszen – azt hiszem -, amit a megyeháza és azzal együtt a megye születéséről, illetve első ötven évéről el lehet mondani, azt Fülöp Tamás feltárta. Olyan alapossággal, hogy a dolgozatok szinte minden oldalán nevek, helyek és események sorjáznak, amelyek révén messze nem csak az épületet, de lakóit, használóit és a korabeli várost is megismerhetjük. Ráadásul nemcsak komoly történetek, de olykor megmosolyogtató emberi sztorik is felbukkannak. Nem is tudok szabadulni a gondolattól, hogy milyen fantasztikus lenne hasonló alapossággal megismerni a szolnoki városháza történetét!
A gyűjteményes kötet másik erőssége a fantasztikus lábjegyzetek sora, amelyek szinte önálló könyvet alkotnak. Merthogy legyen szó szinte bárkiről, életművéhez méltó módon hosszabb-rövidebb életrajzban ismerhetjük meg. Köztük bizony sok olyan, egykor fontos és megkerülhetetlennek gondolt személyt is, akikre ma már szerintem a város történetével foglalkozók se nagyon emlékeznek. Ugyanakkor a kötet lábjegyzetei és a végén lévő forrás- és irodalomjegyzék arra is jó, hogy birtokunkba kerüljön szinte minden forrás megnevezése, amelyben Szolnokkal a megyeszékhellyé válástól a második világháborúig foglalkoztak. Nyugodtan lehetne a könyv alcíme, hogy „kis, szolnoki repertórium”.
Ugyanakkor nem tudok szabadulni attól, hogy van az ilyenfajta köteteknek egy hatalmas „hibájuk”. Megkerülhetetlen, hogy egy-egy jó dolgozat után ne „követelje” az olvasó a folytatást, vagy hasonló életművek feldolgozását. Mert persze nem lehet véletlen, hogy Küry Albert, Jász-Nagykun-Szolnok megye egykori alispánjának életét elképesztő alapossággal, ráadásul két dolgozatban tárgyalja a szerző, ám ezek elolvasása után csak követelni lehet a többi alispán, főispán és polgármester életrajzának hasonló feldolgozását. Mert bár a Küryről szóló dolgozatok is tele vannak hivatkozásokkal, tehát nagyjából kirajzolódik, kik is voltak a kortársaik, ám – Fülöp Tamás két dolgozatának köszönhetően – immár róluk alig, vagy szinte semmit sem tudunk.
Őszintén megmondom, a nyolc dolgozat közül a személyes kedvencem a Tisza szálló építésével foglalkozó, illetve a kicsit annak előzményeként is értelmezhető, az 1925. évi városi kölcsönről szóló munkák. Amelyek részben a megyeháza építésének és bővítésének folytatásaként is értelmezhetőek – hiszen ismét egy szolnoki, de a város határain túl is jelentős beruházásról szólnak -, megrajzolva a település politikai, társadalmi képét is. Miközben olyan alapossággal mesélnek a korabeli városházi csatározásokról vagy éppen a szálloda berendezéseinek beszerzéseiről, mintha mindezek ma történnének. Hozzájárulva, hogy még jobban vérezzen a szívünk a lassan százéves épület mai állapota miatt.
Eszem ágában sincs azt állítani, hogy Fülöp Tamás legújabb könyve egy könnyed olvasmány, ami után két kézzel fognak kapkodni akár csak a város története iránt érdeklődők. Nem, ez egy végtelenül profi, tudományos körökben is büszkén vállalható tanulmánykötet a városról, amihez hasonlóknak talán félévente kellene megjelennie. Már, ha le akarjuk dolgozni a város múltjának megismerésében évtizedek óta felhalmozott tartozásainkat.
