A Lipóti Pékséggel akkor találkoztam először, amikor még tényleg csak lipóti pékség volt. A Szigetköz apró településén működő, félbehagyott iskolából kialakított szállodára, meg az azt tulajdonló helyi pékre egy kollégám hívta fel a figyelmemet a kétezres évek elején. Akkoriban még nem volt minden faluban wellness hotel, így hihetetlennek tűnt a pék meg a szállodája, így elindultunk kipróbálni. Nem csalódtunk, és nemcsak a szállodában, ahová azóta többször visszatértünk, de az étkezésekhez kínált pékárukban sem. Például a hatalmas, igazi parasztkenyérben, ami tényleg úgy nézett – néz – ki, mintha dédanyám dagasztotta és sütötte volna száz évvel korábban, meg a kakaós csigában sem, ami valamiféle etalon lett azóta.
A legszebb azonban mégis az volt, hogy a lipóti pék szállodájának a legtöbb szobája a pékségre nézett. Ahonnan egész nap olyan illat terjengett, hogy az a jóllakott embert is evésre ösztönözte. Ráadásul a pékség kertvégében ott álltak a fehér, lisztes tartályok, amelyek egyértelműen bizonyították, hogy valóban ott készülnek a mesés kenyerek és egyebek. A legszebb, hogy hazaindulás előtt képesek voltunk a párszáz fős falu kisboltjába bemenni lipóti kenyérért, amit, mint szuvenírt hoztunk haza megmutatni.
Azóta elég sok kakaós csigát elfogyasztottunk már, és a lipóti pék is szép lassan átlépte a faluja határát. Meghódította a Szigetközt, aztán egész Győr-Moson-Sopron megyét, végül az országot. Nincs túl nagy fantáziám, de azért arra tíz évvel ezelőtt nem mertem volna fogadni, hogy azt a lipóti kenyeret egyszer még a szolnoki Szapáry úton is megvehetem. Pedig megtörtént. Amitől a mai napig van valami mesebeli érzésem Lipóti Pékség kapcsán. Mert olyan, mintha az eldugott falucskából elindult legkisebb gyerek a multisárkányokat meg a helyi kiskirályokat legyőzve hódította meg az országot. A magam részéről csak gratulálni tudok ehhez.
Meg mondjuk megköszönni, hogy a szolnoki Szapáry utcán, az egyik legszebb épületben, a földszinti utcafrontján mindig is üzleteknek helyet adó Hitelbankban ma Lipóti Pékség is működik. Komolyan gondolom, hogy ez nemcsak nekem jó a kakaóscsiga miatt, de jót tesz az általam oly sokszor visszakívánt, hajdani korzónak is. Mert ilyen kisboltoknak kellene szegélyeznie végig a Szapáry utcát. Ahol nemcsak tisztességes termékeket kínálnak megfizethető árakon, de a személyzet is úgy dolgozik, mintha a lelkét is a kenyérhez adná. Nem tudom, milyen keretek között működik a szolnoki Lipóti Pékség, abban azonban biztos vagyok, hogy a termékeik fele ilyen vonzóak se lennének a kiszolgálás nélkül. Pedig itt elég korán kell kezdeni a mosolygást, és egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy az ugyancsak korán kelő, még éhes vásárlókat mindig könnyű kezelni. Persze lehet, hogy az isteni kenyerek – mert a hagyományos parasztkenyéren kívül van még sokféle -, kakaós csigák, bukták – különösen a fahéjas szilvalekváros -, croissant-ok és egyéb csodák az üzlethelyiségbe lépve mindenkit megbékítenek.
