A pucér férfi a Tisza szálló főbejáratán rontott ki. Nem nézett rám, rémülten rohant a színház mögötti utca felé. Aztán egy másik, de felöltözött férfi vágódott ki az épületből. A pont akkor odaérő Trabantnak satufékeznie kellett. A férfi átgurult a motorháztetőn, de felugrott és eltűnt a sötét ködbe burkolózó Szigligeti utcában.
A két férfi után többen is kitódultak az épületből. Volt, aki fürdőköpenyt, néhányan csak fürdőruhát, mások utcai holmikat viseltek. Viszont senkin sem volt kabát. Holott csak pár nappal jártunk szilveszter után. A fürdő öltözőjének ruhatárosa tettetett kétségbeeséssel magyarázta, hogy miután kiadta a később pucéran szaladó férfi ruháit, ajtócsapkodást meg artikulálatlan üvöltést hallott a kabinok felől. Az akkor már szintén a bejárat előtt ácsorgó takarítónő a szavába vágott, hogy ő meg látta a felöltözött férfit az öltőző előtt idegesen téblábolni, meg néha be is nézett a férfiakhoz, de aztán már csak az üvöltést hallotta, mert éppen a nőiben törölte fel a követ. A szálloda portása mindenkit megnyugtatott, hogy már hívta az URH-t, és ő is nagyon megijedt, amikor előbb a pucér férfi rohant el a recepciós pult előtt, majd a másik férfi, akinek a kezében egy hatalmas, kenyérszeletelő kés villogott.
A kék-fehér Zsiguli tényleg hamarosan befutott, de mivel a szálloda előtt nem volt hely, a színházi művészbejáró zöld ajtajához parkolt. A két rendőr komótosan átsétált az úton, de nem kérdezhettek, mert egy nagydarab, fürdőköpenyes férfi azonnal belekezdett.
– Jobb, ha a két hülye után mennek, mert ha az a dúvad Döme utoléri a nyeszlett Ivánt, jó eséllyel megforgatja benne a kést, ami nem kenyérszeletelő, hanem henteskés, merthogy Döme azzal is foglalkozik.
A rendőrök nem mozdultak. A több csillagos, kékes-szürke, térdig érő műbőrkabátos felemelte a kezét, és annyit kérdezett, ki és miért hívta az URH-t. Bábeli zűrzavar támadt. A legtöbben olyasmit kiabáltak, hogy nem ez a fontos, hanem a meztelen Iván élete, akit Döme talán már meg is szúrt a Szigligeti utcában. A főtörzs azonban nem ingott meg, így a recepciós tagoltan elmondta, miért telefonált.
– Buzik? – kérdezte a láthatóan idősebb, de a csillagok száma alapján alacsonyabb rangú járőrtárs, akinek ezek szerint csak annyit sikerült felfognia, hogy egy meztelen férfit egy másik kerget. Nemcsak a téli hideg miatt fagyott meg a levegő. A nagydarab, fürdőköpenyes férfi kapcsolt a leggyorsabban, és mint egy önmagát felhúzó edző üvölteni kezdett.
– Dehogy buzik! Épp az a baj, hogy Döme Iván asszonykáját is megizélte, ami miatt Iván úgy állt bosszút, hogy a nyáron nem adott a palackozóban sört Dömének, akinek így nem volt fuvarja a gebinbe kivett IFA-n, ezért az év végén vissza kellett adnia a téesznek a kocsit.
Nem csak én vesztettem el a fonalat, de talán a két rendőr volt a leginkább összezavarodva. Közben a Tisza szálló előtti kisebb csődület tagjai egyre hangosabban biztatták, sőt kérlelték őket, hogy menjenek a két bolond után, mert tragédia lesz a vége. Nem mozdultak.
– Igazolják magukat! – szólalt meg a zavarodott járőrparancsnok, amitől néhányan ugyan elhallgattak, többen azonban tovább üvöltöztek, ketten pedig inkább futni kezdtek a Szigligeti utca felé. Az egyik kabát nélkül, a másik fürdőköpenyben és laffogó papucsban. Közben a nagydarab, edzőhangú férfi azt magyarázta a körülötte állóknak, hogy az a bolond Iván már a kör medencében kötekedett Dömével, majdnem össze is verekedtek, de aztán Döme inkább elment zuhanyozni. Azt persze senki se gondolta, hogy megvárja Ivánt, és pucéran kirángatja az öltözőből.
A két rendőr noszogatni kezdte a csendesebbeket, hogy igazolják magukat. Mivel azonban rajtam kívül mindenki a fürdőből rohant ki a két férfi után, senkinél sem volt igazolvány, ráadásul egyre jobban fáztak, így elkezdtek visszaszivárogni az épületbe. Az egyetlen voltam, akivel tudtak valamit kezdeni a rendőrök, leginkább azért, mert még elég gyáva voltam ahhoz, hogy mondjuk, én is eloldalogjak. Mire akkurátusan kiírtak mindent a barna, keményfedeles személyimből, a kabátos meg a fürdőköpenyes férfi is visszajött a Szigligeti utca felől. Már csak a két rendőr meg én álltunk a Tisza szálló előtt. Ránk néztek, és annyit mondtak, eltűnt az a két bolond, majd bementek az épületbe.
– No, akkor nincs itt semmi látnivaló, lehet továbbhaladni – jelentette ki az idősebb rendőr. Kezembe nyomta a személyimet, és mint akik megoldották a problémát, visszaültek az URH kocsiba és eltűntek a Verseghy park irányába.
Majdnem négy évtizeddel később, egy teljesen másról szóló beszélgetésben bukkant fel váratlanul Meztelen Iván. A város szélén lévő sörpalackozóban volt valami pitiáner kisfőnök, akinek tejelni kellett, ha valaki fuvart, azaz egy rakomány sört akart. Márpedig akkoriban a sörből se volt elég. Így akinek a teherautóját megrakták a folyékony kenyérrel, annak utána nem csurrant-cseppent, hanem ömlött a jatt a boltosoktól meg a kocsmárosoktól. Nyaranta komoly harc ment a fuvarokért. Döme viszont azon a nyáron hiába állt már be hajnalban a telep előtti sorba a bérelt IFA-jával, neki valahogy soha sem jutott sör. Amihez csak annyit tudtam hozzátenni, amit azon a téli éjszakán hallottam, hogy persze, hiszen Döme elcsábította Iván feleségét. Beszélgetőtársam kajánul felnevetett. Majd hozzátette, Iván akkor este a Tisza szálló fürdőjétől a Ságvári körúti lakásáig rohant meztelenül. Évekig cukkolták azzal, hogy az volt a Meztelen Iván futása, de szerencsére nem véresen ért véget.
