2025.08.27. (szerda)

Miért éppen 1975?

Miért éppen 1975?

Dátum:

A szolnoki emlékezet sok létesítményt köt a 900 éves évfordulóhoz, miközben ezek közülük sokat jóval korábban kezdtek tervezni, nem egyet 1975 előtt átadtak, és olyanok is akadnak, amelyeket évekkel később avathattak fel. De legalább ennyire érdekes, hogy miért éppen 1975 lett a jubileumi év.

Ha feltennénk a kérdést, miért éppen 1975-ben ünnepelte Szolnok a 900 éves jubileumát, talán sokan rávágnák: azért, mert I. Géza (1074-1077) 1075-ben tett adományt a Garamszentbenedeki Apátságnak, és az ezt rögzítő dokumentumban – alapítólevélben – említik először a város nevét. Ez azonban csak részben igaz, és nem csupán azért, mert az eredeti alapítólevelet a 16. században látták utoljára, és még az sem zárható ki, hogy nem 1075-ben, hanem 1124-ben vagy 1217-ben keletkezett, mintegy utólag igazolva a királyi adományt. Az 1975-ös év jubileummá tételét még legalább három dátum befolyásolhatta. Egyrészt az 1945 – tehát a „felszabadulás” – óta eltelt éppen harminc év. Másrészt a szocialista tervgazdálkodás szempontjából fontos IV. ötévesterv lezárása. Harmadrészt pedig az ezen dátumokhoz szorosan kapcsolódó, az állampárt XI. pártkongresszusának időpontja. Mindezt talán igazolja a megyei napilapban 1971. július 15-én megjelent tudósításban olvashatók: „A jubileumra való készülés egybeesik a X. kongresszus határozatainak végrehajtásával, a negyedik ötéves terv időszakával.” Amit 4 évvel később, a Jubileumi téri Tanúhegy című emlékmű átadásán Losonczi Pál, az elnöki tanács elnöke – kvázi államfő – is megerősített beszédében: „Szolnok 900 éves jubileuma a város és a megye viharos újjászületésének három évtizedes korszakával esik egybe”.

Ugyanakkor érdekes kérdés az is, hogy vajon miért nem elégedtek meg a korabeli döntéshozók például a „felszabadulás” 30. évfordulójával, ami köré akkoriban ugyanúgy fel lehetett volna építeni egy jubileumot. A válasz szerintem a szocializmus történelmi önigazolásában rejlik, ami tulajdonképpen már 1948-ben elkezdődött, amikor az 1848/49-es szabadságharcot igyekeztek a munkásmozgalom valamiféle előfutárának beállítani, nem véletlen, hogy például a legfontosabb állami díj Kossuthról kapta a nevét. De ugyanez a szándék érhető tetten a hatvanas évek Dózsa-kultuszában is. Ugyanakkor arról sem szabad megfeledkezni, hogy a szocialista nagyvárosok – sőt a kisebb települések is – ebben az időben sorra kezdték felfedezni önmaguk sokszázéves évfordulóit. Debrecen, Győr, Sopron különböző eseményekhez kötve 700, Kecskemét 600, Kőszeg 650 éves jubileumát ünnepelte ezekben az években. És talán egy kicsit már át is estek a ló túloldalára múltjukat kereső települések, amit az állampárt kvázi „parlamentje”, a Központi Bizottság is érzékelt, hiszen 1972 novemberében a következőkkel zárta ülését: „megszaporodtak a jubileumok, ünnepségek, minden lehetséges és lehetetlen címen… és lehetőleg közpénzen”.

Azt is fel lehetne vetni, hogy Szolnok miért nem ünnepelte már korábban, hiszen 1969 is adta volna magát: a Tanácsköztársaság 50. évfordulója és a város „felszabadulásának” 25. évfordulója mellé is lehetett volna valamilyen évszázados eseményt találni. Csakhogy az 1975-ös jubileum ünnepléséről sem abban az évben vagy 1974-ben döntöttek, hanem majdnem fél évtizeddel korábban. A hatvanas évek közepén azonban még sok minden hiányzott volna egy nagyobb jubileum megünnepléséhez, hiszen például a város elodázhatatlan átépítése is jórészt még csak papíron létezett. Másrészt a hatvanas évek első felében még messze nem látszott az a gazdasági fellendülés, ami fél évtizeddel később már tény volt. Szerintem az 1975-ös jubileumi év kijelölését leginkább az motiválta, hogy a hetvenes évek elején úgy tűnt, addigra sok minden elkészülhet a városban, lesz mit átadni, lesz mivel ünnepelni az évfordulókat. (A mellékelt képen az új városközpont alapkövének elhelyezése 1969. június 28-án.)

A kollektív emlékezetben ez így is jelenik meg. A vasútállomás és környékének elkészültét például egyértelműen a jubileumhoz kötik a szolnokiak, miközben ez egy közel 20 éven át tartó beruházás volt, aminek kevésbé látványos, de az ország szempontjából nagyobb jelentőségű részét – a teher- és rendezőpályaudvar építését – korábban befejezték, a valóban 1975-ben átadott vasútállomás előtere viszont csak a hetvenes évek végére készült el teljesen. De ugyancsak előbb avathatták például a Jubileumi óvodák – amiket a helyi vállalatok finanszíroztak – vagy éppen a Kun Béla körúti lakótelephez kapcsolódó Jubileumi park, amit pedig a környező járások és nagyobb települések dobtak össze, miként a már 1974-ben átadott Szövetség ABC-t is téeszeknek kellett fizetniük. És sorolhatnánk azokat a beruházásokat is, amelyek nem készültek el a jubileumi évre – ami hivatalosan 1975. január 1. és augusztus 20. között zajlott -, mint például a Jubileumi téri 24 emeletes, a Centrum áruház vagy éppen a buszpályaudvar. Ugyanakkor tény, hogy 1975-ben egymást érték az átadások – Tiszaligeti Sportcsarnok, Vízügyi székház, Tallinn mozi -, amelyek összértéke mai áron valahol ezermilliárd forint körül lenne.

A 900 éves jubileum kapcsán, a vitatható, de jórészt elodázhatatlan beruházások mellett fontos megemlíteni, amit valaki már akkor megjegyzett: „Szolnok csak most lett város”. A jubileumhoz kapcsolódó rendezvények, a szinte mindenkit érintő társadalmi munkák valamilyen módon összekovácsolták az ezerfelől érkező városlakókat. Ugyanis nem szabad elfeledkezni arról, hogy a 900 éves jubileumát ünneplő, akkor már majdnem 75 ezres város lakosságának talán harmada lehetett olyan, aki Szolnokon született vagy itt nőtt fel. Amellett, hogy az akkori városvezetőknek sikerült elkerülniük az erőltetett kommunista felhangokat a jubileumi év során, legnagyobb érdemük az volt, hogy valamiféle szolnoki identitást tudtak adni a friss szolnokiaknak.

(A jubileumi év előzményeiről és beruházásairól szól az Élő blogSzolnok Anno évadzáró előadása 2025. április 28-án, 18 órakor a Tisza mozi B-termében Így lett Szolnok 900 éves címmel)


HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Utcasoroló (123): Kőrösi, az ipartörténeti emlékhely

Az az utcánk, ahol óhatatlanul minden szolnoki megfordul. Eleje a néhai VII., nagyobb része a "Kőrösi úti földek, Kisgyep" névvel illetett VIII. kerülethez tartozik. Ipartörténeti jelentőségét az egykor és ma is itt működő gyárak adják, de sokakat a sorkatonai szolgálatukra is emlékeztethet.

Szolnok 900: Nemcsak ipari leltár

Szolnoki Patyolat Mosó, Kelmefestő és Vegytisztító Vállalat, aminek mellesleg három fodrászüzlete is volt a hetvenes évek elején a városban. Alföldi Szilikátipari Vállalat, ami homokot és kavicsot is bányászott a Tisza-parti sétány alatt. Ezekről is mesél A 900 éves Szolnok ipara című 47 éves könyv.

Lengyelpiac

A lengyelpiac a nyolcvanas években maga volt a csoda, a nehezen beszerezhető nyugati javak lelőhelye. Legalábbis így emlékszem arra a kavalkádra, ami eleinte a Csáklya utcában működött. Hogy miért lengyel? Mit lehetett ott kapni? És mi volt ebben a poén? 25 év alatt érthetetlen.

Szolnoki házak (9.): Fehérház-Pártház

Ez az épület szűk negyedszázadig töltötte be eredeti funkcióját, ám hiába telt el lassan újabb huszonöt év azóta, hogy már nem az állampárt és csatolt részeinek székháza, mégis a legtöbben úgy emlegetik Szolnokon: a pártház. Vagy "fehérház", ami arra is utal, hogy ez volt anno a hatalmi központ.