A Tisza szállót és az akkor még név nélküli parkot ábrázoló képeslapot nézegetve egészen biztosak lehetünk abban, hogy Weinstock Ernő – aki a második világháború után Nagyváradiként volt ismert – 1928-ban hosszabb időt tölthetett Szolnokon, sok mindent megörökített, és több helyre is eladta fotóit.
A Nagyváradon 1893-ban született Weinstock Ernő életútját csak azért nem ismertetem újra, mert alig egy hónapja már megtettem Az ügynök fotója című írásban. Akkor a blogSzolnok Album rovatában az első vasszerkezetes Tisza-hidunkról készített, ugyancsak a Tisza szállót és környékét bemutató képeslapjáról írtam, amire anno a „Weinstock fotó” felirat is rákerült. Csak annyit fűznék ide, hogy a több mint húszezer, többnyire városokat ábrázoló felvételt hátrahagyó, még az ötvenes években is aktív fotós, az 1920-as években ügynökként járta az országot. Jó minőségű, mondhatjuk, profi képeket készített, amiket aztán vagy maga jelentetett meg képeslapokon, vagy az adott város kereskedőinek – kiadóinak – adott tovább értékesítésre.
Miként tette ezt a mellékelt fotóval is. Ebben az esetben a „Nerfeld bank műszerosztálya” volt a partner. Róluk is volt már szó ezen a felületen. Nerfeld Ferenc a Trianon utáni Szolnok egyik legsikeresebb kereskedője és befektetője volt, aki a húszas évek végén építette fel híres áruházát a mai Árkád helyén. Sok mindennel foglalkozott, így pénzintézete is volt, aminek a mából nézve már fura nevű részlege adta ki az akkor kelendő árucikknek – és jó reklámnak – számító képeslapokat. Amiket természetesen saját üzletében is tudott forgalmazni például a Gorove és a Szapáry utca sarkán.
A birtokomban lévő, soha el nem küldött képeslap érdekessége, hogy a hátuljára rápecsételték a „Minta” feliratot, illetve a figyelmeztetést, miszerint a lap nem használható fel, és ha valaki mégis megtenné, akkor Weinstock Ernőnek küldendő vissza Budapestre. Ebből arra következtetek, hogy a híres fotós a szolnoki túrája után készíthetett néhány mintadarabot, amit átadott – vagy megküldött – a reménybeli megrendelőknek, akik ez alapján dönthették el, hogy rendelnek-e nagyobb mennyiséget az egyébként nagyon jó minőségű áruból. Weinstock azonban nem szerette volna, hogy a csak mintának szánt lapok a postán is megjelenjenek még a kontraktus megkötése előtt.
Hogy lett-e üzlet a dologból, feladott képeslappal igazolni nem tudom, de szerintem, igen. Hiszen a kép Szolnok 1928-ban friss büszkeségét, az éppen elkészült Tisza szállót és a pár évvel korábban átadott parkot ábrázolja, háttérben a színházzal, a gimnáziummal és a város jelképének számító három templommal.
Viszont nincs még a képen a Nostra Tárház, ami hét évvel később készült el nem sokkal a Tisza kanyarulata előtt. Ugyancsak nem látszódhat még a Verseghy-szobor sem, amit majd csak 1932-ben állítanak fel a szálloda kertje előtt. És nyoma sincs a kiépített rakpartnak, a kvázi gátnak, és a kőburkolatú sétánynak, amit ezek szerint szintén csak később építettek meg.
Ellenben gőzhajó horgonyoz a szálló előtt. Ami szerintem a korabeli, közeli települések közötti tömegközlekedést szolgálhatta. Lentebb meg mintha fürdőházak lennének a vízen, nagyjából a mai gyaloghíd környékén. Mindezek pedig arra utalnak, hogy amikor Weinstock Ernő valamelyik vidéki fotóskörútján – lassan kilencven évvel ezelőtt – Szolnokon járt, a Tisza még valóban vízi út és fürdőhely is volt egyben. Így ez az üres anziksz nemcsak a nagyszerű fotós, hanem a Tisza egykori funkcióinak az emlékét is őrzi.
