Félreértés ne essék! Egyetlen pillanatra se szeretném lebecsülni az elmúlt másfél hét árvízi védekezését, hiszen, ha valahol, akkor Szolnokon tényleg tudható, mit jelent egy komolyabb árhullám. Ugyanakkor a veszély elmúltával talán érdemes megjegyezni, hogy bár az egész magyar sajtó – oldaltól függetlenül – úgy csinált, mintha az ország minden pontján soha nem látott katasztrófahelyzet lenne, a dunai árhullám mégiscsak legfeljebb az ország területének tizedét érintette. Ennek ellenére minden magára valamit is adó politikus és politikusnak látszó fényvisszaverő kötelességének érezte, hogy lapátot és gumicsizmát ragadva mentse az országot, napokon keresztül nem törődve azzal a feladatával, amiért választottuk és/vagy fizetjük. Szerény nyomott véleményem szerint egy vészhelyzetnél kevés hátráltatóbb van, mint egy kiemelten védett vagy nagy sajtónyilvánosságot gerjesztő személy. (E témában lásd még: Markos-Nádas A kőbe zárt lélek opuszában a kocsi gané problémáját.)
Mindezt azért bátorkodom felhánytorgatni, mert a nagy ügybuzgalmat látva felmerülhet az emberben, hogy nem-e valami egyéb kellemetlenség elfedéséről van, volt itt szó. (Ebben a témában pedig tessék meghallgatni Fábry Sándor A lejtő ördöge című munkájában a kiborított kacsára ráküldött fedő büdösét!) Ráadásul, ha talál is az ember egy-két meredekebb történetet, akkor hajlamos hinni az összeesküvéselméletekben, amiket ebben az esetben persze nevezhetünk ördögin kivitelezett politikai kommunikációnak is. Merthát az is kommunikáció, amiről nem beszélünk. Bízva abban, hogy más sem fog. Esetünkben az a kérdés, hogy a nagy árvízi mentés kommunikációja eltakarja-e az önkormányzatiság újabb nagy pofonjait, amit a helyi demokrácia megcsúfolásának, kirablásának és teljes zárójelbe tételének is tekinthetünk.
Természetesen megértem – de gondolkodásukban nem támogatom – azon polgártársaimat, akik úgy vélekednek a helyi iparűzési adóról (HIPA), hogy az csak a vállalkozók sanyargatása, tehát ne is foglalkozzunk vele, vagy felejtsük el. Illetve, ez az egész iparűzési adó úgyis csak a vállalkozókat érinti, akik egyébként is mind csalók, minden adóforintot elcsakliznak, vagy, ha nem, akkor meg hülyék, és megérdemlik a sorsukat. Szóval az így gondolkodó szolnokiak figyelmét szeretném felhívni, hogy az árvíz idején kiszivárgott ötlet, miszerint a kormány elveszi az önkormányzatoktól a helyi iparűzési adóbevételüket – nem csak a zsíros falatokat, mint Göd vagy Paks esetében, hanem az utolsó fillért is -, tulajdonképpen azt jelenti, hogy Szolnok zsebéből a 2023-as adatok alapján nagyjából 7,3 milliárd tűnhet el. Ha lennénk még hetvenezren, akkor azt is mondhatnám, hogy minden szolnokitól 10 ezer forintot akarnak elvenni. De azt hiszem, hatásosabb, hogy ha megcsinálják, akkor 2025-ben minden szolnoki felnőtt 20 ezer forinttal lesz szegényebb.
Na és? Na, és akkor próbáljuk meg felfogni, hogy ez az összeg olyan pénz, amit a szolnoki infrastruktúrán működő, sok esetben Szolnok szolgáltatásait is élvező, nem egyszer évekkel ezelőtt adókedvezménnyel (azaz a hosszútávú maradásban reménykedve) idecsábított helyi vállalkozások termelik meg. Köztük sokan olyanok is, akiknek a bevételét – amiből a HIPA számolandó – jórészt a szolnokiak biztosítják az adózott jövedelmük elköltésével. Miközben az önkormányzat esetében nagyjából ez az egyetlen bevétel, amely forintosíthatóan ad visszajelzést egy város fejlődéséről, vállalkozó-barátságáról, munkahelyteremtő és -megtartó képességéről, azaz áttételesen a választott képviselők munkájáról. Akik nagyjából ezt a forrást tudják a város fejlesztésére fordítani, mert az ezen kívüli önkormányzati bevételeknek mind címzett, azaz meghatározott helye van. Azaz, ha nincs HIPA, nincs fejlődés, fejlesztés, de még karbantartás és szinten tartás sem.
Persze lehet jönni mindazokkal a süket érvekkel, amiket mandzsettás úrifiúk hangoztatnak, hogy, ha nincs az önkormányzatoknál ez a bevétel, akkor nem szórják el hülyeségekre. Nem is értem, hogy kormánypárti városvezetőkben egy-egy ilyen beszólástól hogyhogy nem megy fel a pumpa! Meg lehet mantrázni azt is, hogy majd az állam jó gazda módjára, igazságosan fogja visszaosztani ezeket a pénzeket. Aki ilyesmibe hisz, annak csak az ugyancsak az árvíz alatt felbukkanó 130 pontos megszorítást ajánlanám értő figyelmébe. Üres a kassza, kell a pénz. Ha lesz maradék, azt oda öntik, ahol a mandzsettás fiú fenyegetését meghallották a választók, vagy a kormánypárti helyi erők nem voltak öntelt balfékek, és nem vesztették el a választást. Az ellenzéki településeknek sejthető, hogy csak a Hofi vicc jut. „Járni járna, csak nem jut”.
Ezzel az egésszel nem az a legnagyobb baj, hogy ismét titokban, egyeztetés nélkül fognak nagy horderejű döntést meghozni. Még csak nem is az, hogy a kormányoldal csuklóztatni fogja az ellenzéki vezetésű településeket. (A legérdekesebb helyzetbe a hozzánk hasonló hibridvárosok lesznek.) A vérlázító az, hogy ismét teszünk egy óriási lépést az 1990-ben lefektetett, demokratikus alapok lebontására, ezúttal az önkormányzatiság maradékának a szétverése felé. Mert pénz, saját forrás nélkül lehetsz okos, de ügyes nem!
De legalább a védekezés rendben volt. A Duna ugyan az árteréből nem lépett ki, védműveket nem szakított át, olyan helyeket nem veszélyeztetett, amire a valódi szakemberek nem számítottak volna. A sok hős viszont ott büszkélkedett a gáton, és egyik sem kiáltott fel, hogy emberek, hát éppen kizsebelik magukat és semmibe veszik a demokratikus jogaikat.
Véssük fel az ajtófélfára a sikereinket!
