Akár a harmadik szolnoki vasútállomás első ábrázolása is lehet az ehhez a képeslaphoz használt fotó, amit minimum 110 évvel ezelőtt készítettek. A kép bal oldala, a jegenyével, a sétálókkal és az épület főhomlokzatával olyan, mint egy Monet festmény. Jobb fele viszont a rögvalóság: eldőlt létrával és hordókkal.
Ez is egy olyan felvétel, amit néhány évvel ezelőtt már bemutattam a blogSzolnok Album rovatában (Személyes Trianon, 2013. augusztus 24.). Pontosabban ennek a fotónak a festett verzióját, amiből ugyancsak képeslap lett, és 1921-ben küldte egy németes nevű fiatalember Szolnokról Temesvárra. A fekete-fehér változatát viszont 1909. december 18-án írták meg, majd postázták az akkor még nem határon túl lévő Kolozsvárra. Minden apró részlet azt támasztja alá, hogy a 12 év különbséggel feladott lapokhoz ugyanazt a felvételt használták: a hordóktól a lámpaoszlopokon át, a sétáló emberek és a tetődíszek is pontosan egyeznek.
A képen látható tetszetős palota Szolnok harmadik – a mai Jubileum téren lévő helyén második – vasútállomása, amit Pfaff Ferenc tervei alapján építettek és valamikor 1908-ban adtak át. És mivel a bal oldalon álló jegenye, illetve a távolabb lévő fák éppen lombosak, azt mondhatjuk, hogy a fotót 1908 vagy 1909 nyarán, az árnyékok alapján nagyjából dél körül készíthették. Hogy ki, az sajnos ebben az esetben sem tudható, miként a képeslap kiadója sem, ezek az információk ugyanis hiányoznak a szöveges oldalról. Biztosan talán csak annyit állíthatunk, hogy a fotós nem Szigeti Henrik volt, mivel az ő képeit csak a nevének feltüntetése mellett használták a képeslapok kiadói.
Az érdekesség kedvéért idézzük fel, hogy mit is láthatott egy korabeli utazó – mondjuk az itt bemutatott lapot feladó Imre -, ha 110 éve vonattal érkezett Szolnokra. Egyrészt egy valóban impozáns, a kor vasúti szabványterveihez igazodó, meglehetősen forgalmas állomást, ami akkoriban már hat vasútvonal találkozásánál feküdt. Az épületben pedig nemcsak hatalmas előcsarnok – a két torony között -, a három osztálynak megfelelő váróterem és pénztár volt megtalálható, hanem csomagfeladó – hozzá csomagszállítókkal -, dohányáruda, vasutas lakások, talán rendőrség, és természetesen színvonalas, a sínek felé terasszal bíró vendéglő is. Feltételezem, hogy az épületben rend és tisztaság uralkodott, hiszen akkoriban még rangot jelentett a MÁV-nál dolgozni, vonaton utazni, így Pfaff palotájának köszönhetően nem kellett szégyenkezni Szolnoknak a városba érkezők, illetve az átutazók előtt.
Pedig hol volt még akkoriban az állomástól a belváros? Fizikailag ugyanott, mint most, városszerkezetileg viszont meglehetősen messze. A sínek mellett hosszan elnyúló épület előtti teret szegélyezhették házak, talán már állt a Kossuth fogadó is, azonban a városig inkább szérűskertek és üres porták között vezetett az út. Hiszen 1909-ben még nyoma sincs a Vasúti fasor – ma Baross utcai – iskolasornak, a víztornyot pedig legfeljebb csak tervezik az állatvásár téren, ahol azért a Gólya kocsma vagy az elődje már üzemelhetett. Az első városias épület a Konstantin iskola magányos tömbje lehetett, ami akkor már bő évtizede szolgálta a város nyugati felén lakó nebulókat. Valahol a Petőfi út környékétől kezdett házakkal megtelni az út két oldala.
Talán nem tévedek, ha azt mondom: 1908-1909 körül külön városrész, kolónia lehetett a szolnoki vasútállomás és környéke. Aminek tetszetős épülete majdnem hat és fél évtizeden keresztül szolgálta a felénk utazókat: látta az első világháborút, a Monarchia felbomlását, a Tanácsköztársaságot, Horthyt többször is, majd a második világháborút, hogy abban súlyos találatokat kapjon. Ami után már csak darabjaiban, romjaiban szolgálta a vasúton közlekedőket még majdnem harminc évig, átélve Rákosit, az 56-os forradalmat, hogy aztán a konszolidáló Kádár-korban végleg eldőljön: nem megmentik és felújítják, hanem elbontják. Miskolc, Szeged, Nagyvárad vasútállomásait elnézve, nem biztos, hogy mi jártunk jobban.
Mindenesetre ennek a képeslaphoz használt fotónak köszönhetően van egy szép emlékünk az előző szolnoki állomásról. Ami kicsit olyan, mintha nem is fotómasinával készítették volna, hanem inkább Claude Monet francia impresszionista stílusában rajzolta valaki. Álomszerű, mint a múltba vesző állomásépület.
