2025.08.27. (szerda)

Múló világ?

Múló világ?

Dátum:

Egy ország Isten háta mögötti részén, ahol leginkább csak mezőgazdaságból lehet megélni, mit kezdhetnek magukkal a tizenéves fiatalok. Vedelhetnek, bulizhatnak, motorozhatnak, verekedhetnek, vagy, ha éppen a nyakukba szakad a családi gazdaság, folytathatják azt, amit őseik is tettek.

A Boldogok a sajtkészítők – eredeti címe: Vingt dieux – című francia film kapcsán érdemes egy kicsit elidőzni a hazai filmforgalmazók címadási gyakorlatánál. A külföldi alkotások magyarított címeinek általában nem sok köze van az eredeti címekhez, sőt sok esetben magához a sztorihoz sem. Általában egyetlen célt szolgálnak, jól hangozzanak, és ezzel potenciális nézőket csábítsanak a hazai mozikba. Kicsit olyanok, mint a szakadt hálók, amikkel azért próbálnak halászni, mert tulajdonképpen azokkal is van némi esély a fogásra. A Brain élete című klasszikusból ollózott filmcímmel engem mindenesetre megfogtak, mert bevallom, e nélkül nem biztos, hogy beülök erre a filmre. Pedig kár lett volna kihagyni.

És nem azért, mert ebben az esetben legalább van némi köze a magyar címnek a külföldi történethez. A Boldogok a sajtkészítők ugyanis egy olyan kelet-franciaországi régióban játszódik, ahol a mezőgazdasági vállalkozók – helyi parasztok – egyik legfontosabb foglalatossága a sajtkészítés. Az ország Isten háta mögötti, hegyvidéki területén, ahol a természet szépségén és a kemény munkán kívül nem sok minden akad. A fiatalok számára sem. Akik ennek megfelelően, minden bizonnyal szülői mintákat is követve, ész nélkül vedelnek, buliznak, részegen motoroznak, verekednek, és természetesen partnereket hajkurásznak. A fiatal Louise Courvoisier forgatókönyvíró és rendező első nagyjátékfilmje ezt a kicsit kilátástalan, mókuskerék életmódot parádésan be is mutatja filmje első harmadában. Megágyazva ezzel a történet megértéséhez. És viszonyítási pontot építve a későbbiekhez.

Merthogy vannak helyzetek, amikor hirtelen fel kell nőni, vagy legalábbis szakítani kell a korábbi, nem biztos, hogy túl sok kilátással és reménnyel kecsegtető élettel. Itt a főszereplő, Totone apjának halála – részegen autóbalesetet szenved – hozza el fordulatot, amikor a húgával magára maradt srácnak kezdeni kell valamit az új helyzettel. És mi mást kezdhetne, mint amivel a környéken mindenki foglalkozik, megpróbál sajtot készíteni, de lehetőleg díjnyertest, hogy azzal megoldja anyagi gondjaikat. Nagyjából erről szól a film második harmada, amiben a legszebb, hogy csak a főszereplő és kortársai jelennek meg benne, azaz nem bukkannak fel okoskodó felnőttek, hivatalnokok, kizárólag a fiatalokra koncentrál a rendező. Miközben a néző kicsit tényleg elmerülhet a sajtkészítés rejtelmeiben. De persze nem dokumentarista módon.

Esküszöm, végig drukkoltam a srácnak, hogy nyerje meg az áhított díjat, és jöjjön egyenesbe az élete. Mivel nem nagyon vetítik a magyar mozikban ezt a remek alkotást, talán elárulhatom, hogy nem sikerül neki. Viszont elveszti a szerelmét és a barátait. Legalábbis a film harmadik harmadára, amit parádésan futtat ki a rendező oda, hogy a folytatást a nézőkre bízza. És én úgy folytattam a fejemben, hogy a srác visszanyeri a barátait, a szerelmét, akivel ráadásul összebútorozzák a fiatalon megörökölt tejgazdaságaikat, és élnek boldogan, míg meg nem halnak. Már, ha boldogok a sajtkészítők Európa egy eldugott szegletében, ahol a világháló kínálta csillogó virtuális világ mellett kellene hajnaltól késő éjszakáig, az év minden napján robotolni. Nem feltétlenül a megélhetés alamizsnái miatt, hanem mert a gondjukra bízott állatok ezt követelik.

A fiatal francia rendezőnő amatőr, helyi srácokkal készítette el filmjét, akik olyan profik, hogy azt sok magyar tévésorozat vagy mozifilm is megirigyelhetné. Miközben egy pillanatra sem dokumentarista, hanem valóban szórakoztató játékfilm marad a Boldogok a sajtkészítők. Ami lehet, hogy pár évtized múlva már egy olyan világ lenyomata lesz, ami végleg eltűnik, mert annyira hihetetlennek tűnik, hogy a 21. században lesznek olyan fiatalok, akik apáik és déldapáik útját akarják járni. Ott, ahol az őseik is éltek, azt csinálva, amit őseik is csináltak. Boldogan vagy boldogtalanul. A világ rendjére hivatkozva.

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Világvége: kösz!

Úgy tűnik, az ígért időpontban mégsem következett be a világvége. A magam részéről eddig semmi pozitívumot nem találtam ebben az őrületben. Mígnem megvettem az Eső téli számát. Esküszöm, ezért megérte a világvégével ijesztgetni.

Számvetés ismerőssel

Egy képzőművészeti album legalább annyi mindenre tud rácáfolni, mint amennyi gondolatot felébreszt. Azt hittem, ismerem Pogány Gábor Benő munkásságát. Rádöbbentem, milyen sok szobrához van személyes kötődésem. És belém nyílalt: kicsit igazságtalanok vagyunk a szobrászokkal.

Tíz tucat a Galériában

Talán van hírértéke, hogy a Szolnoki Galéria - az egykori zsinagóga - látogatható. Az viszont lehet szubjektív információ, hogy az év végéig egy rendkívül eklektikus, ugyanakkor kifejezetten gazdag és szórakoztató képzőművészeti kiállítás látható benne. Közel százhúsz alkotásból.

Maci a mézesbödönben

Szolnok múltja szempontjából is igazi kincsesbányát nyitott az MTVA azzal, hogy elérhetővé tette az állami hírügynökség fotóarchívumát. Ráadásul nemcsak az MTI fotókat, de az azokhoz tartozó, a legtöbb esetben a kép készítésének időpontját megadó magyarázó szövegeket is.