Tudom, hogy még éppen csak magunk mögött hagytuk az országgyűlési választásokat, illetve pillanatokon belül ránk szakad az Európai Parlamenti szavazás, ám ha szűkebb környezetemre gondolok, akkor már most sokkal jobban izgat az őszi önkormányzati voksolás. Mert legyünk őszinték: az országgyűlési és az uniós szavazások kissé távoli dolgokról szólnak, így azoknál jobban lehet a politikai marketingre és az érzelmekre építeni. Ezzel szemben az önkormányzati választásoknál közvetlenebbül érezzük majd a döntésünk következményeit, hiszen nagyon eltúlozva, például arra is szavazunk, hogy lehet-e egy lakóház szomszédságában éjfélig nyitva tartó kocsma vagy sem.
Persze mindez az országgyűlési választásokon induló számtalan mikropárt miatt jutott eszembe. Felbukkanásukban ugyanis nem az a megdöbbentő – na, jó, a felháborító -, hogy az állami támogatásra utazva kampányoltak. Inkább az, hogy úgy akarták eljátszani a megújulást, a változást kínáló erőt, hogy minderre egy-két hónapot adtak maguknak. A magam részéről azért nem vettem őket komolyan, mert ők is hülyének néztek engem. Felvállalható politikai szereplőnek gondolja magát az, aki csak a választások előtt bújik elő a bokorból? Kikérem magamnak. Ha valaki komolyan akar számítani a szavazatomra, akkor az ne csak a voksolás környékén legyen aktív, hanem a ciklus elejétől fogva. Magyarul: most jelzem, hogy rám négy év múlva se számítson senki, aki az új parlament megalakulásának pillanatától nem kezd aktívan szakpolitizálni és értem dolgozni. Hozzátéve: mindez nem pénz kérdése. Avagy, ha igen, akkor kénytelen vagyok Gyurcsány Ferenc szavait idézni 2006-ból, aki melegebb éghajlatra küldte az övéi közül mindazokat, akik csak a politikusi fizetésért akartak politizálni. Mert előbb tessék dolgozni, és csak azután a parlament előtt, a bejutásért sorban állni.
És ez többszörösen igaz az önkormányzati választásokra. Hiteltelen az a jelölt, akinek majd szeptember-októberben jut eszébe, hogy akár ő is ülhetne a városháza dísztermében. Az ilyet nem azért fogják legyőzni, mert a nagy pártoknak mindig könnyebb, mert erőforrás áll mögöttük, mert a többség szeret a győztessel tartani. Inkább azért, mert a nagyok, a városházán most bent ülők valamilyen teljesítményt – legyen az bármilyen előjelű – már eddig is felmutattak. Amiről lehet dönteni. Mert nagyjából kirajzolják, hogy kitől, mit lehet várni, mire lehet képes. Nem hinném, hogy nekik könnyebb, hiszen rajtuk már lehet számon kérni is.
Azonban nyitott vagyok. Van még legalább öt-hat hónapja mindenkinek az indulásig, neki lehet állni a meggyőzésemhez szükséges munkának. Tessék nekem ígéreteket tenni, és felvonultatni az elképzeléseket. Még az sem fog zavarni, ha némelyik légből kapott fantazmagóriának fog tűnni elsőre, hiszen a nagy dolgok mindig így indulnak. Csak tessék valamit a neveken, a támogató szervezeteken és a szórólapra való üres lózungokon kívül mondani és csinálni.
Nem olyan bonyolult ez. Az indulók többsége ugyanis köztünk él. Elő kell venni egy fehér lapot és összeírni, hogy mi tetszik vagy mi nem a városban, min szeretne változtatni vagy mit továbbvinni. Ha valaki komolyan gondolja, hogy engem akar képviselni, akkor egy ilyen kis eszmefuttatásra képesnek kell lennie. Aztán lehet az ötleteket kidolgozni, tényekkel alátámasztani, és megvitatásra a köz elé tárni. És majd ekkor jöhetnek a nevek, meg esetleg a pártok, a támogatók és a marketing.
