2025.10.14. (kedd)

Műromok és mosatás

Műromok és mosatás

Dátum:

A Szolnoki Művésztelepet meglehetősen új korában megörökítő képeslap birtokomban lévő példányának feladóját azt hiszem, nem nagyon érdekelte, mi van a fotón. Ráadásul ezt a képeslapot nem is Szolnokon adták fel 1908 kora tavaszán. Azaz inkább levelezőlap volt, mintsem üdvözlőlap.

A Szolnoki Művésztelepet meglehetősen új korában megörökítő képeslap birtokomban lévő példányának feladóját azt hiszem, nem nagyon érdekelte, mi van a fotón. Ráadásul ezt a képeslapot nem is Szolnokon adták fel 1908 kora tavaszán. Azaz inkább levelezőlap volt, mintsem üdvözlőlap.

A Szekszárdtól 12 kilométerre található Várdombon élő József – és legalább egy falubelije – 1908 elején szegődhetett el fákat kiszedni a Szolnoktól légvonalban nagyjából 14 kilométerre levő Kengyelre. Pontosabban akkor még Pusztakengyelre. Azt hiszem, nem tévedünk, ha azt gondoljuk, hogy e képeslap későbbi írója Szekszárdról Pusztakengyelre vonattal utazhatott, Szolnok érintésével. Szolnokon pedig talán a csatlakozás miatt várakoznia is kellett, amit akár postai levelezőlapok vásárlására is felhasználhatott. Kis esélyét látom ugyanis annak, hogy a pusztakengyeli szatócsboltban a Szolnoki Művésztelepet ábrázoló képeslapot lehetett volna vásárolni 1908-ban, avagy a helyi postahivatal – ha volt már egyáltalán – kínálatában ilyesmi felbukkanhatott. Szerintem indulás előtt József lelkére köthette édesanyja, hogy rendszeresen tudósítson hogyléte felől, és ehhez még a közeli nagyvárosban szerezzen be levelezőlapokat. Így küldhette édesanyjának Józsi az 1908. március 25-ei üzenetét is, amiben a munka állása mellett a fehérneműje mosatásáról, a valószínűleg vele dolgozó falubelijéről, Málicsekről, és a megfelelő kosztról is beszámolt.

Nem hinném, hogy Józsefet vagy az édesanyját különösebben érdekelte, hogy mi látható ennek a postai levelezőlapnak a képes oldalán. Mi viszont nekik köszönhetjük, hogy az 1902-ben alapított Szolnoki Művésztelepről, és a nem sokkal később épített „művárról” egy viszonylag korai kép fennmaradt. Ráadásul olyan, ami nemcsak a teljesen újnak kinéző, Zagyvához közelebbi műteremházat, a mögötte sokáig álló parasztházat, a várromot és a tornyot mutatja, hanem – szerintem – néhány helybélit is. Akik ingben, mellényben és kalapban figyelik a fényképészt. A műtorony falánál ülő akár egy gyerek is lehetett, legalábbis a fejére kissé nagynak tűnő kalap alapján ezt is gondolhatjuk. Miként azt is, hogy ezt a képet Szigeti Henrik készítette, aki a művésztelep megnyitása után előszeretettel örökítette meg az akkor új helyet.

A felvétel bal szélé álló, cserepes sátortetővel lezárt torony tulajdonképpen ma is ott áll a Szolnoki Művésztelep kertjében, és sokan tudják róla, hogy nem az egykor ezen a területen is lévő végvár maradványa, hanem a telepet először benépesítő bohém művészek munkájának eredménye. A területen található kövekből, amelyek akár az egykori várból is származhattak, a művésztelep első lakói hordták össze ezt a tornyot. Aljában egy kis borospicét is berendeztek kellemes beszélgetésekhez. Tetejéről pedig a legjobb kilátás nyílt a torkolatra és a Zagyván túl elterülő, akkor még jobbára földszintes házakból álló városra. És, ha már Szigeti Henrik udvari fotóst emlegettem az imént, tudható, hogy több képet is készített ebből a toronyból a városról.

A toronytól – nekünk, a kép nézőinek – jobbra lévő romról, bevallom, keveset tudok. Az biztos, hogy a műtorony első fotós ábrázolásain már ez is látható, és az első világháború éveiben is a helyén volt. De hogy miként került oda, és az egy valódi rom volt, avagy szintén a művésztelep lakóinak munkája, nem tudom. Így számomra legalább annyira érdekes, mint e rom és a műterem ház között látható hatalmas növények, amiket valamilyen kaktuszfélének tippelnék, és egészen jól érezhette magát az Alföld közepén, merthogy kettő is van belőle a képen. Az mindenesetre biztos, hogy a Szolnoki Művésztelep első lakói is igyekeztek széppé tenni a környezetüket, amit nemcsak ezek a különleges növények, de a tornác elé ültetett magastörzsű rózsák (?) is igazolnak.

Persze sok víz elcsorgott a telep előtt a Zagyván, mire a megnyitás után kialakult az a ligetes, park, amiben aztán a híres garden partykat elkezdhették megszervezni, és amit a második világháború után majd újra kellett telepíteni. De erről már sem a várdombi illetőségű József, sem a feltételezhető fotós, a szolnoki Szigeti Henrik nem tudósíthatott bennünket. Miközben az utóbbi sem ilyen céllal készítette, az előbbi meg postázta az itt bemutatott képeslapot. Úgyhogy ne felejtsük, szándékunktól eltérő dolgokról is mesélhetnek az utánunk maradó tárgyak!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Van, ami örök

A képen látható fotó egy 1951-ben postára adott képeslapon található. Hogy pontosan mikor készült, nem tudom, de talán a háború után. Úgy tűnik, vannak örök dolgok a városban.

Kép és képeslap

Lovaskocsi baktat a jeges úton. A fotósnak szembe sütött a Nap, embernyi árnyékokat vetnek a megörökítettek. Szinte érezni a pillanat csontig hatoló hidegét. Brassai (Halász) Gyula, André Kertész vagy Robert Capa képéből lett ez a képeslap? Akár. De az eredeti fotó miatt tudható: ez szolnoki kép.

A híd alatt. Mi látszik? Vagy nem.

A mai rendőrségi üdülő kertjében van egy pont, ahonnan nagyon jó fotókat lehetett készíteni Szolnok első vasszerkezetű Tisza-hídjáról. Ami mögött óhatatlanul feltűnik a folyó jobb partja, azaz a Tisza-part város felőli oldala. Mint ezen a szerintem 1930 körül készült képen.

Szandáról küldve

A mai Tisza parkot, a postázáskor a Felszabadulás teret, a fotó készítésekor pedig a Horthy Szabolcs teret mutatja ez a Rákosi-korban feladott, de a Horthy-korban készült képeslap, amit gyaníthatóan egy sorkatona küldött az önálló Szandaszőlősről Ózdra. Történelmünk egy lapon.