2025.08.27. (szerda)

Nagy fehér mi

Nagy fehér mi

Dátum:

Egykori iparváros Magyarországon. Sem a rendszerváltásnak, sem az elmúlt évtizednek nem a nyertese. A férfiak a maguk módján próbálnak túlélni: gyűlölködnek, isznak, szerencsejátékoznak, csalnak, hazudnak. Aztán közéjük csöppen egy férfiból lett nő, és kilépnek a komfortzónájukból.

A nagy fehér főnök című sorozat első részét akár dokumentumfilmként is el lehetne sütni. Még a címét sem kellene megváltoztatni. A negyvenes-ötvenes, fehér, magyar férfiakat mutatja be beszűkült élőhelyükön, akik a családban, a munkában, a kocsmában és saját környezetükben a tévedhetetlen, mindent (is) jól, sőt jobban tudó főnökök. A Tasnádi István vezetésével, Huszár Péterrel és Hegedűs Bálinttal közösen, cseh mintára írt sorozat első része parádésan adja vissza a vidéki, magyar kocsmák hangulatát, a már délelőtt ott időző törzsközönséggel. Kendőzetlenül mutatja meg az önmaga által elrontott élete miatt másokat gyűlölő, és „kedves vezetőink” által mások gyűlöletére uszított férfiakat, akik épp úgy utálják a cigányokat, mint a melegeket. És persze lekezelően és tárgyként használják a nőket, miközben élni, túlélni, boldogan elvegetálni próbálnak. Értehető, hogy az RTL miért a fizetős csatornájára tette ezt a sorozatot. A normál csatornákon nem értenék, miért kell „dokumentumfilmet” nézni, illetve pillanatokon belül olyan parlamenti felszólalások lennének a nyugati csatorna gyűlölködő műsoráról, ami felülírná a Hírcsárda cikkeit valóságként értelmező országgyűlési képviselők korábbi produkcióját.

A nagy fehér főnök nem nagyon hazudik a vidéki Magyarországról. Aztán persze a nővé átoperált srác „befogadása” sokszor már mesébe hajlik, de hát nem feledkezhetünk meg arról, hogy ez mégiscsak egy fikció. Egy olyan kitalált történet, amely igazi cigánytelepekre is elvisz, ahol az ott élő statiszták alakítják filmbéli önmagukat, és persze egy percig sem akarnak az alkotók úgy tenni, mintha a romák szentek, mindig csak a rossz oldalra sodródók lennének. Ebben sincs finomkodás. Miként a középkorú fehér férfiak alkotta „gárda” szellemi színvonalában sem, akik mindenkit szeretnének jól pofán verni, de azért könnyen megvehetők egy ingyenes kupleráj látogatással. Mondhatnám, hogy mindezek közben lényegtelen a főtörténet, ami tulajdonképpen Lengyel Tamás (Nándi) hazugságokra épülő túlélési technikái. Lényegtelen, mert annyira jó, hogy észrevétlenül viszi előre a sorozatot, amelynek szinte minden jelenete egy újabb, groteszk, kis magyar valóság.

Persze, mit sem érne az egész a jól megírt, és nyolc részen át fejlődő karrakterek, illetve az őket alakító színészek nélkül. A vagy másfél évtizede Szolnokon is játszott Lengyel Tamás ismét bebizonyítja, hogy úgy tud újabb és újabb figurákat létrehozni, hogy azokra nem telepszenek rá a korábbi karakterei. Az év végén az Átjáróház című moziban is játszó Rujder Vivien úgy játssza el az átoperált lányt, hogy ha nem tudnám, az ország egyik legjobb fiatal színésznőjéről van szó, simán bevenném, hogy férfi alakítja Brigit. A kocsmáros Ötvös András parádés, Gáspár Tibor mint folyamatosan részeg pap elképesztő, Farkas Franciska, Péter Kata és Pápai Rómeó természetesen kiválóak. De ki kell emelni Dankó Istvánt, Kutacs szerepében, aki végre kitörhet a Katona József Színház szűk ismeretségéből, és az egyik legjobb szereplője a sorozatnak, miként Fekete Zsolt is. Na meg persze Csákvári Krisztián miatt is érdemes nézni ezt a sorozatot, akit tavaly a Sirály főszereplőjeként, idén pedig zseniális Liliomfiként láthattunk Szolnokon, és ezúttal a tizenhét éves Botondot alakítja.

Január első napjaiban felkerült az RTL fizetős csatornájára A nagy fehér főnök nyolcadik epizódja is, ami több nyitott kérdést hagyott, mint a köztes részek bármelyike, azaz úgy tűnik, lesz folytatás. Amit a magam részéről egyáltalán nem bánnék, hiszen a nagy amerikai szolgáltatók mellett életben maradna a magyar sorozat, amiben nemcsak a téma, a helyi gyártás, de a magyar színészek foglalkoztatása is fontos. Illetve az RTL bebizonyítaná, hogy nemcsak az HBO tud jó, magyar sorozatokat csinálni, és az Aranyélet, a Terápián és a Besúgón túl is van folytatásos hazai történet.

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

A képes krónikás krónikája

Jó lenne, ha sokan dokumentálnák életüket és munkásságukat úgy, miként Kardos Tamás megtette a 2014-ban, saját kiadásában megjelent Életképek című kötetben. Mert így nemcsak róluk, de a városról, Szolnok elmúlt évtizedeiről is számtalan apró, de fontos dolgot tudhatnánk meg.

Dienes Eső

Az idei első Esőt valószínűleg úgy fogjuk majd emlegetni, mint a tavaly decemberben elhunyt Dienes Eszterre emlékező lapszámot. Nemcsak azért mert a lap negyedében őt idézik kortársai, hanem az illusztrációként használt kéziratok miatt is. Persze van más is a friss, tavaszi Esőben.

Mások élete?

Azért szeretem Radó Denise rendezéseit, mert napokig nem hagynak nyugodni. Mert nem másolatok ismert kópiákról. Mert játszanak a hangsúlyokkal. Mert meglepetéseket okoznak. A szolnoki Cabaret-ből nem hiányzik Liza Minnelli. Az első felvonás végén viszont nehéz tapsolni.

Igazából mi?

Az Igazából apa nem filmtörténeti alkotás, de szerethető. És drukkolok, hogy sokan megnézzék, mert akkor egy vidéki város nyer. A film ugyanis Kecskeméten játszódik, és gyönyörűek a városról bevágott képek. Mi reklámozhat jobban egy turistákra vágyó települést, mint egy közönségfilm? Hát egy jó közönségfilm.