Szigeti Henrik udvari fényképész a XX. század első éveiben nem volt rest kicipelni hatalmas masináját az Újvárosba, hogy azt a Tisza-parton felállítva készítsen panorámaképet Szolnokról. Így születhetett ez a ritka perspektíva a három templomról.

A Szepesben élt nagyságos Tóth Emmácskának küldött szolnoki üdvözlet, akár a párja is lehetne, az egy héttel ezelőtt itt közölt „Bő évszázada a nagykanyar” című cikkben szereplő képeslapnak. Az a város felől, valószínűleg a nagytemplom tornyából fotózva mutatta a szolnoki ipartelepeket, ez pedig pontosan onnan néz vissza a városra. Valahonnan a mai Mártírok útja mellől, nagyjából a régi indóház vonalából.

Olyan jó lenne tudni, hogy Szigeti mester, milyen megfontolásból indult el masinájával Szapáry utcai műterméből azon a napon, amikor ez a felvétel készült. A korabeli fényképezők méreteit ismerve, nem hinném, hogy hirtelen ötlet vezérelhette. Szerintem pontosan tudnia kellett, hogy hol akarja felállítania a gépét, és nagyjából mit szeretne fotózni. Továbbá biztosak lehetünk abban is, hogy ha már kiment a belvárosból, nem ez az egy felvétel készülhetett a környékről. Viszont az ismert korabeli szolnoki képeslapokat nézegetve úgy tűnik, ez lehetett az egyetlen fotó, amit közlésre érdemesnek gondot.

A kép 1899 után készült, hiszen a híres szolnoki három templom utoljára elkészült darabja, a zsinagóga is látható már rajta. Az eredeti lapot nézegetve az is biztos, hogy 1909 előtt ment ki a mester a Tisza-partra, hiszen jobb oldalán, a távolban még az utolsó fagerendákból ácsolt Tisza-híd látható. A mából nézve a kép különlegessége a három templom után magasodó két kémény és magas épület, ami – ha jól tudom – a Scheftsik-malom, ami az első világháború után tűnt el a mai Verseghy-park környékéről. A távolban feltűnik a negyedik templom, a vártemplom is, illetve mai szemmel nagyon úgy akarom látni, hogy református templom tövében a gimnázium teteje bukkan ki.

A kép előterében korabeli tiszai életkép abból az időből, amikor a folyó még komoly szállítási útvonal, hogy azt nem mondjam, a környék gazdaságának ütőere volt. Gabonaszállító dereglyék vannak a jobb parthoz kikötve, míg a túl oldalt – a mai Tiszaliget végét – szinte beborítják az úsztatott rönkök. A XIX. század végén fellendülő szolnoki ipar két alapanyaga érkezett így a városba.

Mondhatjuk, hogy az ismeretlen képeslap írónak szerencséje volt Szolnokkal és Szigeti Henrikkel. Szolnokkal azért, mert alföldi város lévé lehetett róla olyan fotót készíteni, ami nem tölti be az egész képet. Szigeti Henrikkel meg azért, mert ügyesen körbevágott képe körül hagyott helyet az üzenetnek, ami a korabeli szabályok szerint a hátlapon, a bélyeg és a címzés mellett tilos volt. Így azt is tudhatjuk, az úr úton volt Emmácska felé, és csak azt akarta Szolnokról üzenni, hogy reményei szerint „lesz szerencsém üdvözölhetni személyesen holnap”.

Reméljük sikerült! Hiszen nélkülük most nem lenne ilyen remek képünk Szolnokról, a XX. század első éveiből.