(NYÁRI ISMÉTLÉS: Ez a cikk 2021. február 24-én jelent meg először.)
Ez a nem túl éles felvétel egy 1899 őszén postára adott, három fotós, mozaikképeslapon maradt fenn. Egyértelmű, hogy a fotós a Vártemplom tornyából örökítette meg a kiáradt Tiszát. Ebben az esetben akár azt is megkockáztatnám, hogy az ismeretlen fotós (talán Szigeti Henrik) kifejezetten az árvíz miatt mászott fel hatalmas masinájával a toronyba. A kép előterében a Tisza és a Zagyva torkolata, az utolsó fahíd, a „tengeren” túl pedig a Hungária gőzmalom látható. Mivel a 19. század végén feljegyzett legnagyobb árvíz – az szolnoki országzászló közelében található Történelmi vízmérce szerint – 1895-ben vonult le a Tiszán, nem zárható ki, hogy ez a felvétel is akkor készült.
Mivel az ezt a fotót megőrzött képeslapot 1900. április 5-én adták postára, és szintén csak a Vártemplom tornyából készülhetett, lehetséges, hogy ugyanakkor készült, mint az előző fotó. (Bár a minőségbeli különbségek miatt ezt akár kétségbe is vonhatjuk.) Az mindenesetre jól látszik rajta, hogy a megáradt Zagyva a régi Tabán házainak falát nyaldosta. A még fából ácsolt híd alatt is éppen csak át tudott bukni a megáradt mellékfolyó. Talán nem túlzás azt mondani, hogy ez az 1800-as évek végén készült fotó lehet az első felvétel a megáradt Zagyváról. (Szolnok környékén egészen biztos.)
Néhány évvel későbbi árvíz a másik irányból megörökítve. Ezt a képet 1905 körül készítette valaki a Belvárosi Nagytemplom tornyából, és ebben az esetben sem zárható ki, hogy kifejezetten a nagyvíz miatt. A református templom mögött nemcsak a fahíd látható, hanem az is, hogy a mai sétány, a Tisza park és a játszótér területére is betört a víz. Ami nem meglepő, ha tudjuk, hogy a várost védő töltést majd csak az 1930-as árvíz után építették meg, és így a sétány kiépítésére is csak akkor kerülhetett sor. Azért érdemes a hídon túlra, a mai mentetlen, Alcsi és Szajol irányába is elnézni: tényleg a víz volt az úr.
Elsőre mondhatnánk, hogy ez a kép szinte ugyanaz, mint az előző. Azonban, ha jobban megnézzük, észre fogjuk venni, hogy ennek a fotónak a készítője csak 1909. március 15-e után járhatott a Belvárosi Nagytemplom tornyában. (A növényzet és az ezt a felvételt megőrző képeslap postára adásának dátuma alapján 100%-os biztonsággal kijelenthetjük, hogy 1909 márciusának a második felében készült a kép.) A Tisza még ezen is egészen nagy, a felvétel jobb szélén lévő stég szinte egyvonalban van a város szintjével. Ugyanakkor a távolban, a templomok mögött kivehető, hogy hiányzik a híd közepe, amit annak az évnek a március idusán sodort el a jeges tiszai ár.
Az új, de már vasból és betonból készülő Tisza-híd építése talán még abban az évben elkezdődött. Az biztos, hogy mire a pillérek kinőttek a folyóból, egy újabb áradással kellett megküzdeniük az építőknek. A torkolatnál és a Zagyva túloldalán látható, hogy majdnem akkora lehetett a folyó vízállása 1909 vagy 1910 nyarán, mint jelenleg.
Ezt a fotót, ami egy az első világháború idején Szolnokról a Monarchia távoli pontjára küldött képeslapon maradt fenn, egész biztos, hogy 1912 után készítették, egy újabb árvíz idején. A kép bal szélén ugyanis ott fehérlik a Damjanich-emlékmű, amit 1912. március 19-én avattak fel. Jól látható, hogy a megáradt Zagyva majdnem az 1926-ig álló fahíd – helyén ma a Nyáry Lőrinc-híd szolgál bennünket – alját súrolja, miközben a torkoltnál nagy mennyiségű, úsztatott fa vár a sorsára. Nem vagyok hozzáértő, de laikusként kicsit ijesztő belegondolni, hogy milyen lehetett, amikor az Erdélyből úsztatott hatalmas fákat az áradás elkezdte megemelni és mozgatni.
Ennek a képnek akár azt a címet is adhatnánk, hogy a „szolnoki szép Tisza-híd nagyvíz idején”. A torkolat közelében lévő, már sokszor emlegetett Zagyva-hídról készített fotón ugyanis jól látszik, hogy nemcsak a mai csónakház területén lehetett víz 1913 körül (ezt a lapot abban az évben adták fel), de a Tisza túlpartján lévő Móricz-liget is minimum veszélyben volt. Sőt olyan, mintha a túlparti fák mögött, a mai Tiszaliget területén már víz csillogna.
Valamikor a harmincas évek elején készülhetett ez a kép a Tisza bal partjáról, és a fotós célja a szolnoki toleranciát, el- és befogadást hirdető három templom megörökítése volt. Közben azonban ránk hagyta a két világháború közötti időszak egyik árvizének képi emlékét is, amikor már bőven a várost védő töltésnél járt a Tisza. Milyen érdekes, hogy ott, ahol ma hatalmas fák takarják ki a városképet, kilencven évvel ezelőtt egyetlen fa sem volt. Mondanám, hogy az új töltés építésének estek áldozatul, de ezt a címlapképnek használt, első világháború előtti (szerintem 1912-es fotóból színezett) képeslap cáfolná. Ugyanis azon sincsenek fák a Tisza-parton.
Ez a kép már a második világháború idején készülhetett. És kicsit azt is bizonyítja, hogy bizony a természetet hidegen hagyja az emberi hülyeség. Áradások fegyverropogások idején is voltak. A Tisza szálló fagyizója fölötti erkélyről készült képen jól látszik, hogy a Tisza akkor épp a város felőli töltés aljánál lehetett, a mai rakpart, úgy ahogy most is, víz alatt volt.
