Legelőször a hazai politika öndagasztó mocsarából kell kiszabadítani a magyar oktatást. Hangozzék ma bármennyire is naivan, az acsarkodó szekértáborokat hátrahagyva kell újragondolni az egész rendszert. Ez nem a pénzről szól, nem a máról, és főleg nem csak a tanárokról és az iskolákról.
Támogatná, hogy a város (a mi) pénzünkből egyszerűsítsék a hivatali dokumentumokat, közösségi kertek létesüljenek, zebrák, kerékpárutak helyét a lakók jelöljék ki? És azt, hogy nagyobb horderejű döntések előtt a lakosság összetételét tükröző közösségi gyűlés is véleményt mondjon?
Úgy tűnik, a szolnoki kulturális intézmények sem ússzák meg az elszálló rezsi okozta időszakos és részleges bezárást. A covid miatti leállással kezdődött pusztítás folytatódhat, ha csak a számlák miatt bezárunk, és nem gondoljuk át, mit nyithatnánk ki. Így nemhogy EKF, de EK-falu sem leszünk.
A Tiszaligeti strand medencéjét a hatvanas évek elején szolnoki fiatalok társadalmi munkában - azaz ingyen - ásták ki. A Tiszaligetben egykor sorakozó vállalati üdülők ugyanúgy társadalmi munkában épültek, miként így takarították a nyolcvanas évek elején a papírgyár új géptermét is.
A vasút nélkül Szolnokból soha sem válik megyeszékhely, és az elmúlt 175 évben is sok minden máshogy alakul. A vasút tette le e többször elpusztult kisváros maradékain a modern Szolnok alapjait. Kár, hogy közben a magyar vasút lemaradt mindarról, amit ez a fogalom Európában jelent.
