Kívánom, hogy harmadikra sikerüljön! Örülnék, ha a harmadik már valóban arról szólna, amikről a megnyitókon beszéltek! Hét év alatt a harmadik ifjúságnak szánt közösségi teret avatták Szolnokon. Mit kezdjünk a fiatalokkal, ha nemcsak szemetelőknek akarjuk őket láttatni?
Gondoltam, jelzem, hogy én ahhoz a körhöz tartozom, amelyik elhiszi: a vírus létezik, és jobb félni, mint megijedni. Vitatkozni továbbra sem fogok, mert hiszek abban a kutatásban is, miszerint az alacsonyabb szellemi képességűek utasítják el a maszkot. Persze a betegség nem IQ szerint válogat.
A főváros, de az ország és Európa nyugati fele is legalább negyedórával közelebb került Szolnokhoz a nyáron. A következő csoda - a tervek szerint - 2022 tavaszán jöhet el, amikor elkészül a várost északról elkerülő M4-es újabb szakasza. Kérdés, hogy ez segít-e majd Szolnok közlekedésén.
Lesz, aki úgy érzi, ötven nyugodt nap következik az életében, mert nem bosszantom azzal, hogy mást merek gondolni, mint ő (szerinte: hülyeségeket). De vannak néhány százan, akiknek talán hiányozni fog a napi frissítés. Igazából miattuk próbálok naponta letenni valamit Szolnok asztalára.
Van egy megyei jogú város Magyarországon, ahol a nemrég megválasztott polgármester úgy döntött, át kell dolgozni a városrendezési tervet, mert az - és most a városvezető szavait a Magyar Távirati Iroda (MTI) alapján idézném - "nem a lakók, hanem a vállalkozói érdeket" szolgálja.