Álmom, főleg, amikor nem álmodhatok, hogy legyen egy olyan gépem, ami pontosan kiírja az emberek gondolatait. Szívesen rákapcsolnám azokra, akik éjfél körül Szolnokon, preparált kipufogójú autókkal és motorokkal száguldoznak. Meg azokra, akik tehetnének ez ellen, de nem tesznek. Élvezik?
Kiengedtem magam a szabad világba, és pár nap után megállhatatlan, hogy ne írjak újra a koronavírusról. Azzal kellene kezdenem, hogy a maszkviselés nem férfias. A maszkviselés betartatása meg nem tudjuk, kinek a feladata. Lassan olyan lesz a maszk, mint az adó. Kell, de csak másra vonatkozzon.
Holnap kellene kiraknom ezt a cikket. Mert, ha csak ma emlékezünk, emlékeztetünk, akkor az nem több, mint egy lassan erodálódó hivatalos ünnep, pillanatnyi fellángolás, politikai haszonszerzés. Holott egész évben (is) beszélhetnék arról, hogy például Szolnoknak mit jelentett Trianon.
Azt kívánom, hogy ez legyen az utolsó, a koronavírus miatt született blogbejegyzésem. Még akkor is így legyen, ha ez most ismét arról fog szólni, hogy mennyire félvállról veszik egyesek a megelőzést. Pedig az mindig könnyebb és olcsóbb, mint a mentés. De hát a minták sem segítenek.
Egészen hihetetlennek tűnik, hogy lehet Szolnokon egy olyan míves, kovácsoltvas dísztető, ami lassan 125 éve a helyén van. Látott már aranykort, kommünt, fehérterrort, különböző megszállókat, szocializmust és kapitalizmust, azaz rendszerek jöttek-mentek, de ez maradt a Szapáry (Ságvári) utcán.
