Harmincegy évvel ezelőtt még egészen biztos, hogy ez a nap fellobogózott, koszorúzós, díszőrséges ünnep volt. Amiről akkor nagyjából annyit tudtunk, mint most. Mert egy száz évvel ezelőtti, majdnem fél évszázadon keresztül ünnepeltetett eseményt inkább elfelejteni, semmint kibeszélni akarunk.
Huszonéves értelmiségiek egy kávéházban kimondták: máshogy szeretnének élni, elegük van a hatvanas éveiben járó uralkodóból. Pár nappal később, többségében negyvenes férfiak kormányt alakíthatnak. Másfél év múlva pedig egy 19 éves fiú szentesíti a negyvenes tábornokok kivégzését.
Még csak épült a Tiszavirág-híd, Ságvári volt a Boldog István, az Agóra helyén a néhai pártgarázs parkolóját lehetett használni, és a Dózsa György út is a másik irányba volt egyirányú. Ahhoz, hogy a hasonló soraimat olvassák, még nem feltétlenül kellett a Facebook, sőt az IWIW sem.
Veszélyesek azok az ötletek, amelyeket íróasztalok mellett találnak ki és hagynak jóvá olyanok, akiket a változások nem érintenek. Miután Szolnok vasutas város, ráadásul a fővárosba is sokan utaznak vonattal, nehezen hagyható szó nélkül a MÁV vonatjegyekre vonatkozó, nekem most feltűnt újítása.
Elmegy a hó, de még nem borul zöldbe a természet, és van pár hét Szolnokon is, amikor nem tudja eldönteni az ember, hogy a globális felmelegedést kívánja vagy az újabb jégkorszakot. Mert úgy tűnik, csak a nyakig érő hó vagy az állandó, egybefüggő zöld képes eltakarni a szemetünket.
