Tegnap egy Szolnokon gyártott új, intercity kocsiban valaki rágyújtott a vécében, ami beindította a vagon riasztóját. És azt negyven kilométeren át nem lehetett kikapcsolni, sőt a végére az ajtók is felmondták a szolgálatot. Mindennaposak az egyre bosszantóbb vasúti kalandjaim.
Jó lenne tudni, hogy Szolnokon mikor ünnepelték először március 15-ét. Nem lenne jó, de hozzátartozna a múltunkhoz, ha tudnánk, az első ünnep után voltak-e évek, amikor egyáltalán nem esett szó róla. Az ünnepek nem a múltról, hanem a jelenről szólnak, és bennünk változnak.
A demokrácia lényege, hogy aki nagykorú, az választó és választható. Azaz, miként senkinek sem tiltható meg, hogy éljen szavazati jogával, abban sem korlátozható, hogy önmagából országgyűlési képviselőjelöltet csináljon. És nekem se, hogy a 34 (!) szolnoki önjelölt láttán cifrákat gondoljak.
Úszni Szolnokon, a vizek városában. Hétvégén, a Tisza fővárosában. Szombaton vagy vasárnap, ahogy évek óta szokásom. Nem szép, hogy valaki "szennyezte" az egyetlen úszómedencét. Ám nagyobb baj, hogy tíz nap sem volt elég a megoldásra. Az igazi gáz viszont az alternatíva hiánya.
Lassan látszik, kik aspirálnak a szavazatainkra. Az első nyomdai termékekből az ígéretek, az üzenetek kiolvashatóak. Ez azonban nekem kevés. A második belvárosi híd és a vasútállomás felújítása után a kulturális örökségünk megőrzéséről és a kulturális tervekről is diskurálnék.
