Ha Szolnok belvárosában egy ereszcsatornából a járdára kifolyt és megfagyott víztócsán nem estem volna hanyatt, talán nem foglalkoznék azzal, hogy egy európai városban hol a helye a tetőkről lefolyó csapadékvíznek. Főleg, hogy Szolnokon is van példa az esővíz kulturált elvezetésére.
Elmúlik egy újabb parlamenti ciklus anélkül, hogy a szolnoki Vasútállomás megújulna? Minimum három már biztosan eltelt. Vajon kié lesz a dicsőség, hogy ezt a nemcsak a várost érintő, Szolnok éves költségvetésének négy-ötszörösével egyező árú gigaberuházást elindítsa és végig is vigye?
A magyar kultúrát ünnepelni éppen olyan, mint az anyákat, a pedagógusokat vagy a gyereket. Évente egyszer megnyugtatja a lelkiismeretünket, aztán megfeledkezhetünk róla, semmibe vehetjük, vagy szemet hunyhatunk, ha bántják. Mint az anyákról, mint a tanárokat vagy a gyereket.
Minimum négy ciklus óta van napirenden a második szolnoki, belvárosi Tisza-híd építésének a terve. Ha azt számoljuk, hogy nagyjából harmincévente épül közúti Tisza-híd Szolnoknál, akkor akár a következő ciklusban épülhetne is a Csáklya utcai műtárgy. Indokoltsága vitathatatlan.
Nem lesz könnyű ez az év. Legalábbis annak, aki picit is komolyan gondolja a demokráciát, és nemcsak logók, hanem programok, tettek, arcok alapján szeretne választani. Legalább helyben, a helyi jelöltet illetően. Három-négy hónapon belül választok, de nem tudom, kik közül.
