Amikor nincs évforduló, hajlamosak vagyunk megfeledkezni az 1986. április 26-án hajnalban történtekről. Amiről napokkal később szereztünk tudomást, és talán ma sem tudjuk pontosan, mi történt, milyen következményei voltak és lesznek. Mindenesetre Szolnokon is cinikus időkben történt.
A szelektív hulladékgyűjtés, a kerékpáros közlekedés támogatása, a hatalmas zöld felületek ápolása, a szennyvíz megfelelő kezelése mind nagyon fontos egy önmagát fenntarthatónak meghatározni akaró város életében. Miként az lehetne a múlt maradványainak megfelelő kezelése is.
Miért kell olyasmit csinálni, ami senkinek sem jó, senkinek sem származik belőle előnye, ráadásul a végrehajtók dicséretet sem kapnak érte. Viszont ártanak maguknak, a munkahelyüknek és annak is, akire hivatkozva cselekszenek. Szombat délelőtt, amikor a miniszterelnök Szolnokra érkezett.
Könnyen jött, könnyen ment. Sok bába közt elvész a gyerek. Ebek harmincadján. Minden rosszban van valami jó. Sok minden eszembe jutott, miközben a lassan tíz éve bezárt, néhai Tüdőkórházban bolyongtam. Közös szégyenünk, ami késő ősztől kora tavaszig jól látható a Zagyva-hídnál.
Mi a közös a következő nevekben: Barta, Madas, Kindlovics, Császi, Gyömörey, Scheftsik, Nerfeld? Szolnok polgárai voltak a megyeszékhellyé válást követő és a második világháború előtti időkben. És házak őrzik a neveiket. Miért nem épülnek ma névvel jelölhető házak a városban?
