A télnek, főleg, ha nincs hó, van egy hatalmas hátránya. A kopasz a fák és bokrok nem takarják el azt a rengeteg szemetet, amit a természet lágy ölén képesek vagyunk elhelyezni. A főváros felől Szolnokra érkező vonat ablakából valami elképesztő kép tárul az érkezők és átutazók elé.
Szubjektív, hogy mire fogunk emlékezni a mögöttünk hagyott esztendőből. Éppen ezért az alábbi felsorolás sem teljes kép Szolnok 2014-es évéről. Inkább azok az események szerepelnek benn, amelyekre szerintem évek múlva is emlékezni fogunk a tavalyi év kapcsán.
A köz- és a magánérdeket olykor nehéz közös nevezőre hozni. Főleg olyan esetekben, amikor a kettőt nem egyszerű szétválasztani. Akkor meg pláne, ha a magánérdek azzal söpörheti félre a közét, hogy az ügyben megszólalóról kijelentheti, semmi köze hozzá. Csak összetört járdákról lesz szó.
Nem leszek demagóg, és nem fogok felállva tapsolni azoknak a híreknek, miszerint egyre több polgármester és képviselő mond le a tiszteletdíjáról, azaz intézi ingyen a közös ügyeket. Lassan az lesz a jó önkormányzati képviselő, aki semmiért teszi a dolgát. Miért hazudunk magunknak?
A Szapáry út egyik szép régi házában új üzlet nyílt, amit onnan lehet észrevenni, hogy egy elképesztő ronda falat húztak az épület harmada elé. Mert megtehették. Mert Szolnokon vagyunk, és ki fog derülni, hogy ez így rendben, senki nem tehet róla. Azzal van a baj, aki észreveszi, és szól.