Amikor a nemzeti ünnepek alkalmából kitüntetéseket adnak át, először mindig úgy nézem át a listákat, hogy vannak-e rajta ismerőseim. Aztán meg úgy, vannak-e az idei kitüntetettek között szolnokiak. Mert így kézzelfoghatóbbak az elismerések és örülni is könnyebb.
Álmomban csönget egy picit. Mármint azon villamosok valamelyike, amelyek szerintem pár évtized múlva Szolnok közösségi közlekedését meghatározhatnák. Mert, ha egy picit is hiszünk a gazdaság fellendülésében, akkor az autókkal és buszokkal szembeni alternatívákban is gondolkodnunk kell.
Amennyiben egy-egy utcai kéregető alapján általánosítunk a rászorulókat illetően, könnyen tévútra tévedhetünk. Aminek az lehet az egyik következménye, hogy még indokolt esetben sem nyílik ki a pénztárcánk. Szolnokon sem egyszerű a helyzet.
Ismerik Verne Gyula Párizs a XX. században című regényét, amit egy évszázaddal korábban írt? Vagy azt a jó százéves szolnoki képeslapot, amin repülők és léghajók szelik a város egét? Néha elképzelik milyen lesz majd Szolnok? Például a MÁV strand és környéke.
"Itt minden úgy szar, ahogy van. Innen el kell menni. - Tessék, semmi akadálya." Nagyjából így zajlott egy rövid párbeszéd a Budapest-Szolnok IC egyik első osztályú kupéjában. És persze, nem itt ért véget. Ahogy az én gondolatfüzérem sem.
