Az ember tulajdonképpen foglya választott bankjának. Függetlenül, hogy melyikről is van szó. És mondhat bárki, bármit, a bank nem jótékonysági egylet. Minden tevékenységét az ügyfeleivel fizetteti meg. Ezért fáj, ha a bank hülyeségéért is fizetni kell.
Tudom én - magamról is -, hogy szeretünk szabályokat szegni. Egy kis előnyért meg hülyének nézzük a törvénytisztelőket. Mintha boldogabbak lennénk attól, hogy a közös törvények ránk nem, csak másokra vonatkoznak. De azért nagyhangon magyarázzuk, hogy bezzeg máshol.
Mit gondoljunk annak a közintézménynek a szükségességéről, amelyik megteheti, hogy egy hónapra télen, és közel ugyanennyi időre nyáron is bezár? Lehet hivatkozni a szűkös költségvetésre, meg a látogatói érdektelenségre, de egyik mentség rosszabb, mint a másik. Ez így gáz!
A reakciókból úgy érzem, mintha egyedül én lennék, aki támogatja a piac mellett bevezetett új parkolási rendet. A véleményemet továbbra is fenntartom: a felújított parkolóban kialakított szisztéma jó volt. Ezért nem értem, miért kellett pár hét alatt feladni és meghátrálni.
Ballagok reggel a belvárosból az állomás felé, miközben legalább négy szolnoki középiskola mellett megyek el. Csapatostól jönnek szembe, vagy félreeső zugokban ácsorognak diákok. Száll a cigarettafüst, parázslik a dohány. Többségük nincs tizennyolc!