Ahogy a szüleimnek Honthy Hanna a Csárdáskirálynő Cecíliája, nekem örökre Sebestyén Éva. És az a színésznő, aki először mutatta meg karnyújtásnyira tőlem, miként lesz egyetlen perc alatt a civilből művész, és hogy az igazi színész, egy erdő közepén is színpadot tud varázsolni.
Az Ady és a Ságvári kereszteződésében, a piacnál, kedden reggel, ismét nem működnek a jelzőlámpák. Mondhatni, lassan megszokjuk, bár megérteni nem tudjuk. Ahogy azt sem, hogy a reggeli forgalmi káosz miért nem tűnik fel azoknak, akik az adónkból állítólag szolgálnak és védenek minket. Maguktól?
Elvesztettem a fogadást, amit előző feljegyzésem végén ajánlottam. Azt hittem, az idők végezetéig tátonghatok és növekedhetek Szolnok egyik csendes, ám olykor forgalmas utcáján. Végem van! - Egy lyuk utolsónak tűnő feljegyzései az aszfaltról.
Nehezen születtem, de egy csütörtök reggel végül sikerült világra jönnöm. Örülök, hogy szolnoki lettem, hiszen sok testvérem tátog a közelemben. Szépen növök, növekedek, egyre több ismerősre teszek szert. Egy lyuk vagyok a város egyik utcájában.
Nem egészen értettem azokat a híreket, amelyek arról szóltak, hogy majd valakik kitalálják és engedélyezik, az új hídnál hová kerülhetnek a szerelmesek lakatjai. Úgy tűnik, a szerelmeseket és a szolnokiakat nem érdekli a hivatalos út. Amint látható, a híd már az övék. Vagyis a miénk.
