Mióta Szolnokról képeslapokat jelentetnek meg, a Belvárosi Nagytemplomról szinte minden évtizedben kiadtak legalább egy anzikszot. A mellékelt két lap között négy évtized és két világháború a különbség, ám mindkettő küldőjének lehetett valami köze az egyházhoz.
Bármilyen meglepő, de a Róth Dezső által megjelentetett színes képeslap az idősebb, hiszen azt 1911. június 27-én küldték Szolnokról Paksra. Feladója egy bizonyos Béla, aki az édesanyjával tartózkodott az első világháború előtt Szolnokon, és arról tudósítja Galambos Kálmán tisztelendő urat, hogy a törzsorvos megvizsgálta, és alkalmasnak találta. Hogy pontosan mire, az nem derül ki a pár sorból, miként az sem, miért éppen Szolnokra utazott a fiatalember orvosi vizsgálatra édesanyjával. Abban viszont nem kételkedhetünk, hogy a tisztelendő úr és a fiatalember között szorosabb kapcsolat lehetett, ha így, fél mondatokból is megértették egymást.
Ebből gondolom, hogy a 104 évvel ezelőtt Szolnokon járó Béla nem véletlenül választotta ezt a képeslapot az üzenet elküldésére. A valószínűleg színezett anziksz ugyanis Szolnok legnagyobb, akkor ugye már bő másfél évszázada álló katolikus templomát, az előtte levő teret és a Kálváriát mutatja. Amit tulajdonképpen ma is pontosan ugyanilyennek láthatunk azzal az eltéréssel, hogy a Kálváriát a tér közepéről a rendház kerítéséhez telepítették valamikor. Esküszöm, a fák is mai méretűek. Egyetlen dolog hiányzik erről az 1910 körül készült felvételről, a nagytemplom oldalából a Szentháromság szobor torzója, ami ugye ekkor még a Kossuth tér dísze volt – persze nem romokban.
A másik, 1949-ben postázott, fekete-fehér képeslap egy picit más szögből mutatja a templomot és a teret. Annak ellenére, hogy ez ugye két világháborúval később készült, mint az előző, alig fedezhető fel valami eltérés. A tető oromzatát lezáró háromszög az egyetlen, amiből hiányzik a korábbi díszítés. Amiből én arra következtetek, hogy talán az 1944-es szolnoki harcokban, vagy inkább bombázásokban a Nagytemplom is megsérülhetett.
Persze ebben is bizonytalan vagyok egy kicsit. Mivel a lap hátsó oldalán sem a kiadóra, sem a forgalmazóra, sem a kiadás évére nincs adat, nem zárható ki, hogy a fotó jóval korábban, esetleg a háború előtt készült. Már csak azért sem, mert a negyvenes évek végéről és az ötvenes évek elejéről is több olyan levelezőlapot ismerünk, amelyek vagy a háború vége előttről maradtak készleten, vagy egy korábbi fotót használtak újra.
Abban azonban itt is biztos vagyok, hogy a feladók nem véletlenül választották éppen ezt a képeslapot a szolnoki kínálatból. Sőt, ha esetleg volt is más lap a Belvárosi Nagytemplomról, talán akkor is ezt küldik el a „Ferencrendiek temploma” felirat miatt. A címzésből sajnos nem derül ki, hogy Weyer Péter úr mivel foglalkozhatott Szegeden, mindenesetre a két – sajnos kisilabizálhatatlan aláírású – feladó azt tartotta a legfontosabbnak, hogy a szolnoki ferencesektől küldik az üdvözletüket. Mindezt 1949. augusztus 23-án! Ami azért némi bátorságra, civil kurázsira vagy tudatlanságra utal. Mert 1949 nyarán ugyan még jó egy év volt hátra a magyarországi szerzetesrendek feloszlatásáig, ugyanakkor az egyházi birtokokat már négy éve szétosztották, az egyházi társadalmi szervezeteket három éve feloszlatták, egy éve pedig már az egyházi iskolák is állami kezelésben voltak, sőt Mindszenty bíboros már bő fél éve „élvezhette” az ÁVH vendégszeretetét.
De éppen ez a két képeslap bizonyítja, hogy lehetnek háborúk, jöhetnek örökérvényűnek gondolt rendszerek és ideológiák, sok minden van, ami túléli őket. És nemcsak a templomok, hanem ilyen egyszerű, hétköznapi anzikszok és üzenetek is.
