Akik a rendszerváltás környékén érettségiztek, azok szerintem Török Ferenc első játékfilmjeit generációs alkotásokként tartják számon. A Moszkva tér, a Szezon és az Overnight a kilencvenes években, a nagybetűs életbe belépni igyekvők próbálkozásairól, küzdelmeiről és gyötrelmeiről szólnak az éppen átalakuló világ jellegzetes figuráival és környezetével. Török persze azóta más filmeket is készített – például az izgalmas Isztambult vagy az Apacsokat -, ugyanakkor új mozija kapcsán maga sem tagadta, hogy épít a Moszkva tér sikereire. Azaz a reklám miatt sem lehet úgy beülni a Senki szigetére, hogy zárójelbe tennénk a rendező korábbi filmjeit.
Azt azonban érdemes leszögezni, hogy a Filmhét miatt a vidéki mozik elől sokáig elzárt, a héten azonban már a Tiszában is látható Senki szigete nem a mai negyvenes generáció életének újabb lenyomata. Sőt, szomorúan kellett megállapítanom, hogy az ehhez a korosztályhoz tartozó, eddig mindig a csinos, fiatal lányt játszó, ma is gyönyörű Schell Juditra a szerethető nagymama és a bohém fiatalok közötti, kellemetlenkedő középkorú figuráját osztotta a rendező. Persze ebben is zseniális, csak hát itt érzi igazán a negyedszázada érettségizett, hogy elment az idő, már mások a fiatalok, mások a problémák. És bizony Török új filmjében olyan lányok alakítják az ügyeletes jó csajokat, akik a nyolcvanas évek végén születtek.
Talán ezért sem tudom megítélni, hogy a Senki szigete lesz-e a mai húszasok számára olyan generációs alapmű, mint nekünk volt a Moszkva tér. Az vitathatatlan, hogy fantasztikus lenyomatát adja a 2010-es évek Budapestjének. A figurák, a terek, a zenék élvezhető atmoszférát teremtenek, sőt olykor-olykor kacagtató szituációkat hoznak létre. Ebben azonban a rendező mellett elképesztően nagy szerep jut Szecsanov Martin operatőrnek, aki valami elképesztően szerethetőre fotografálta Budapestet. A nagyvárosi környezet ellenére gyönyörű, a film egészéhez nagyon sokat hozzátevő képek sorozatát láthatjuk neki köszönhetően. Ami azt hiszem, nem valósulhatott volna meg a helyszínvadász profi munkája nélkül. Régen éreztem magyar filmnél ennyire, hogy nem véletlenszerűek a helyszínei – holott egy étterem, egy lakás, egy utca bárhol és bármi is lehetne -, hanem nagyon is tudatosan lettek kiválasztva.
Persze feltehető a kérdés, hogy miről is szól Török Ferenc új filmje. Őszintén meg kell mondanom, nem pontosan tudom. A remek színészek – Jakab Juli, Mohai Tamás, Bánfalvi Eszter, Margitai Ági és egy sajnos név szerint számomra azonosíthatatlan gyerekszereplő -, a fentebb dicsért helyszínek és képek, valamint az olykor döbbenetes zenei betétek – elhangzik például az Európa Kiadó Szerelem című remeke is – mellett a történetről tudok a legkevesebbet mondani. Talán azért, mert a könnyű filmek világában az Igazából szerelem által meghonosított modellt – sok apró történet, amelyek a saját menetük vagy a szereplőik miatt keresztezik egymást – alkalmazza. Mindenki éli az életét, és mint a filmben többször feltűnő biliárdban, a találkozó golyókhoz hasonlóan, olykor irányt változtatnak. Aminek a vége hol a boldog vég, hol egy újabb hazugság vagy más álmainak a megvalósítása.
Mindezzel együtt jól éreztem magam a Tisza mozi A termében, ahol a vasárnap esti vetítés ellenére sem egyedül néztem ezt az új magyar filmet. Ami alapvetően szerethető, szórakoztató, kikapcsoló és kicsit még gondolkodtató is. Azt persze nem tudom, hogy lesz-e belőle kasszasiker. És talán nemcsak azért, amit a rendező mondott egy interjúban a Magyar Filmalapra, miszerint filmet már tudnak csinálni, reklámot még nem. A Senki szigete ugyanis elég nagy hírverést kapott az utóbbi hetekben, így semmi esetre sem ez lesz a siker vagy a kudarc vízválasztója. Hanem, hogy megtalálja-e a saját generációját, amihez azért már a rendezőt sem sorolnám.
