Ha nem tudnám, hogy közel nyolc évig készült első egészestés játékfilmjére Ujj Mészáros Károly, akkor a Liza, a rókatündér alapján simán kijelenteném: a hazai filmnek van jövője. Például azért, mert a premier után három nappal, vasárnap este is legalább harmincan váltottak rá jegyet a Tisza moziban. Sőt, a szeptember óta látott további remekek fényében – például az Utóélet, a Van valami, a Káin gyermekei – még azt is megkockáztatnám, hogy egy új, magyar, filmes aranykor előtt állunk. Mintha ismét divatba jönne magyar filmet nézni. Amit ugye Szolnokon általában nem a plázában lehet megtenni.
A nyolc év miatt viszont kicsit vissza kell fogni a lelkesedésemet. Mert érthetetlen, hogy az elmúlt évtizedekben a kisfilmjeivel számos hazai és nemzetközi díjat besöprő rendező ennyi idő alatt miért csak egy és nem négy filmet készíthetett. Még akkor is, ha egy jó forgatókönyvhöz idő kell, a forgatás is viszonylag lassú folyamat, és pénz sem áll korlátlanul rendelkezésre. Ám sok olyan közönség- és művészfilmre dobtunk már ki sok-sok közpénzt és energiát a közelmúltban, amikről így utólag könnyen belátható, hogy kár volt. Ebből az évből is tudnék már ilyen premiert mondani.
Liza története viszont nemcsak a belépő árát éri meg. Ugyanis úgy mesél el egy hétköznapinak is tekinthető romantikus történetet, hogy közben felépít egy pontosan működő, groteszk világot. Kezdve a halott japán slágerénekessel és a káromkodó rendőrkapitánnyal (Reviczky Gábor), egészen a szürreálisba hajló gyorsétteremig és csudapesti utcákig. Ám közben úgy zakatol a történet, hogy a közel száz perc tényleg nagyon gyorsan elrepül a nézőtéren. Ráadásul úgy, hogy nem agyatlan, tércsapkodós, olcsó viccekkel próbál bűvészkedni a stáb, hanem a nézőket nemcsak nézésre, de agymunkára is serkentő poénokkal. A díszletben, a zenében, a párbeszédekben mindennek jelentősége van. Tényleg játszótársak lehetünk Liza megpróbáltatásai közepette.
Ujj Mészáros Károly javára kell írni további két dolgot. Az egyik, hogy kamerák elé sajnos ritkán álló színészekkel – Balsai Mónika, Bede Fazekas Szabolcs, Schmied Zoltán – is dolgozott. A másik pedig, hogy a gyakran filmező színészeket – Reviczky, Molnár Piroska, Szabó Győző, Hajdú Steve – nem a megszokott, elcsépelt módon használta. Tudom, hogy a Lizát alakító Balsai a rendező felesége, és a HBO Terápiájának fontos szereplője, ám egyik sem akadályozza meg az elátkozott rókatündér remek megformálásában. Sőt! Épp itt az ideje, hogy a Pesti Magyart Színházon és az előfizetéses csatornán túli közönség is megismerje. Nekem nem lenne semmi bajom azzal, ha a rendező rendszert csinálna a párja ilyen módon – azaz jó filmben, jó szerepben – történő futtatásából.
Igen, beleszerettem Lizába, a rókatündérbe. Pontosabban ebbe az új magyar filmbe. Amit, ha sokan, őszintén szeretünk, abba talán sem mi, sem a magyar filmgyártás, sem a rendező nem hal bele. Azaz Liza leveheti az átkot a magyar filmről is.
