Ma már minimum hatvanévesek lehetnek azok, akik az ehhez a szolnoki képeslaphoz felhasznált fotón a Damjanich uszoda gyerekmedencéjében pancsoltak. Mivel nem lehet pontosan megmondani, mikor készült ez a kép, még az is lehet, bőven hetven fölöttiek az egykori pancsolók.
Az 1949 tavaszán átadott Damjanich uszodáról viszonylag kevés képeslap készült, és azok is inkább 1967 utániak, amikor már a lelátóval fedett sportmedence is állt. Damjanich 1849-es szolnoki csatájának 100 éves évfordulóján megnyitott, és ezért a tábornok nevét kapó létesítmény belsejéről persze több fotót ismerünk már az ötvenes-hatvanas évekből is, de talán csak kettő van, amelyekből a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata képeslapot csinált. Az egyik ez a 60 filléres, felirata szerint „Szolnok Strandfürdő”-t ábrázoló nyomtatvány, amelyen nem látszódik a fedett medence, így a képes oldalán lévő fotó 1949 és 1967 között szinte bármikor készülhetett.
Mivel lassan felnő egy generáció, akiknek nem lehetnek személyes emlékeik a Damiról, talán érdemes elmondani, hogy az egykori fürdőnek – a fedetten kívül – négy medencéje volt. Ezek közül három látható ezen a szerintem az ötvenes években készült fotón: az előtérben a gyerekmedence, tőle jobbra, hátul a termál, balra, fent pedig az 50 méteres sport vagy hideg. A negyedik medence az 50 méterestől még balra, a bejárat mellett volt, és szintén remek meleg vízben lehetett benne ücsörögni. Bevallom, nem tudom, hogy az ezen a képen nem látható negyedik medence már az 1949-es nyitáskor készen volt, vagy csak valamivel később, a Dami saját kútjának a megnyitása után adták át. Az azonban biztos, hogy telente azt a termált, az 50 méterest és a lelátó alatti medencét lehetett használni, az ezen a fotón lévő pancsoló és másik meleg csak május 1-je és október eleje között várta a vendégeket.
Azt gondolom, hogy ez a kép a ma is álló Lengyel Légió utcai társasház falához épített öltözők fölötti kabinsor „gangjáról” készült. És, ha nem lennének személyes emlékeink a Damiról, akkor a felirat hiányában nehezen jönnénk rá, honnan is dolgozhatott a korabeli fotós. Nem is igazán értem, hogy az ilyen teljesen település-semleges felvételekből miért adott ki képeslapot a monopolhelyzetben lévő szocialista vállalat. Mert, ha már képeslapot akartak a szolnoki strandról csinálni, talán olyan beállítás is születhetett volna, ami a közvetlenül mellette lévő megyeházát is mutatja. Hogy legalább egy picit azonosítani lehessen a helyszínt. De ez persze csak egy utólagos okoskodás. Amihez azért annyit még hozzátennék, hogy a lap kiadói nem nagyon ismerhették Szolnokot, különben a magyarázó feliratba azért beteszik a Damjanich nevet. Még akkor is, ha simán készülhetett abban az időben ez a kiadvány, amikor a MÁV strand éppen nem működött, a Tiszaligeti meg még nem volt kész.
A képen látható jellegzetes – iszonyatosan kényelmetlen – padok, az üresnek tűnő szemétgyűjtő, vagy éppen a pocakig húzott hatalmas fürdőnadrág egy kor vizuális emlékei. Amik olyan apró részletek, amikre minden bizonnyal kevesen emlékeznek, szemben a Damiban töltött napokkal, azok hangulatával. A gyerekmedencében megörökített két tucat gyerek ma már minimum hatvan, de szerintem inkább hetven-hetvenöt éves lehet. És nincs kétségem afelől, hogy sokan közülük, kinőve a Dami gyerekmedencéjét, a többiben is sok időt eltöltöttek. Sőt, abban is biztos vagyok, hogy többük a gyerekeit és még az unokáit is hordta a Damiba. Ami lassan másfél évtizede bezárt, majd eltűnt. Ám nem az emlékeinkből.
