(Nyári ismétlés /NYI/: Ez az írás 2016. március 2-án jelent meg először.)
A győri idegenvezetők azt mesélik, hogy az ottani belváros régi házainak, főleg első emeleteire, azért kerültek ezek a külső homlokzatból kiemelkedő, mindhárom oldalukon ablakkal lezárt fülkék, mert az ottani asszonyok szerettek pletykálni, és ezen építészeti megoldások mögé bújva tartották szemmel az utcákat. Elsősorban azért, mert a függönyök takarásában anélkül tudták figyelni a járókelőket, hogy őket észrevették volna, avagy az utcán sétálva, hasonló pletykálkodók szeme elé kerültek volna. Vidámabb idegenvezetők mindehhez hozzáteszik: persze az is elképzelhető, hogy ezekből a fülkékből csak azt figyelték az asszonyok, jön-e már haza a férjük, netán milyen állapotban. Természetesen ma már egyik feltevést sem tudjuk hitelesen alátámasztani, az azonban tény, hogy a Rába-parti városban számtalan, e legendáknak megfelelő, régi házat láthatunk.
És ilyen száz évesnél idősebb épületből Szolnokon sincs hiány.
Az azonban rendkívül érdekes, hogy mintha az ilyen ablakfülkés házakat csak az előző századforduló környékén kezdték volna építeni Szolnokon. Sőt, talán nem túlzás azt állítani, hogy egyetlen kivételtől eltekintve, ilyen homlokzatú ház sem a Kossuth téren és a Kossuth utcai palotasoron, sem a Szapáry utcán nem épült, így ma sem látható. Ebből pedig akár azt a következtetést is levonhatnánk, hogy Szolnok első aranykorának kezdetén, nagyjából az 1890-es évekig a helyi, jómódú asszonyok nem értek rá pletykálkodni, illetve az itteni férfiak pontosan hazajáró, józan életű emberek voltak. Feltevésünket egyedül a Kossuth és az Arany János utcák kereszteződésénél álló Császi-ház erősíti kivételként, hiszen hosszabb homlokzatán két ilyen, körbe ablakos fülkét is láthatunk. (A Halászcsárda épülete később épült!)
Aztán a XIX. század utolsó évtizedeiben történhetett valami Szolnokon.
A Baross utcán kifelé, az állomás irányába haladva sorra jelennek meg az ablakfülkés házak. Ott van mindjárt az 1-es ABC épülete, majd a posta utáni szecessziós ház, aztán pedig a Mária utca sarkán álló, néhai pártbizottsági épület, ami tele van ilyen fülkékkel. Kis túlzással a Kápolna utca sarkán található Hasznos-házat is felvehetjük a listánkra, miként a Baross utca 13. szám alatti egyszerűbb épületet, sőt a néhai mentőállomást és az egykori Sport eszpresszó otthonát is. A legszebb ilyen megoldásokat a Gólya körforgalomnál a Mikszáth Kálmán út sarkán álló épületen láthatunk, de még a Gépiparival szemben lévő polgárházon is van két ilyen fülke.
Mindebből akár a korabeli jólétre is következtethetünk. A megyeszékhellyé váló, az 1867-es kiegyezés után fejlődésnek induló város negyedszázad alatt eljutott addig, hogy már ilyen hívságok is kerülhettek az újonnan épülő palotákra. Netán a szorgos szolnokiak a XIX. század végén már megengedhették maguknak, hogy a módosabb palotákban lakó asszonyok ne dolgozzanak, hanem a város legforgalmasabb utcáját fürkésszék. Sőt, az is előfordulhatott, hogy egyre több férfi tévelygett a mai Hősök tere környékének kocsmáiban és rossz hírű házaiban.
Ne vegyenek komolyan!
Dehogy is van ilyen összefüggés az ablakfülkék, a pletykálkodásra hajlamos egykori szolnoki asszonyok és az olykor elhajló férjeik között. Mindez maximum egy olyan jó helyi legenda lehetne, amivel a szolnoki idegenvezetők traktálhatnák a hozzánk látogató turistákat abból a nem megvetendő célból, hogy észrevegyék a régi szép házainkat. Amelyeket az egyre jobb módú helyiek, a XIX. század végétől, mind díszesebb homlokzattal építtettek. Így kerültek az egyébként unalmas és egyszerű falsíkokra ezek a szép ablakfülkék, a lényegében funkció nélküli kő- vagy fémkorlátos erkélyek, a bástya vagy csúcsos tetőben végződő tornyocskák, no meg a rengeteg stukkó és egyéb díszítés. Vagyis mindaz, amitől egy lakóház jellegzetes és egy évszázaddal az építése után is szép, kedves és vállalható lett.
