Őszintén be kell vallanom, elfogult vagyok. Fehér Béla Filkó című regénye – bár 2001-ben írta – nálam a tavalyi év könyve volt, lévén 2009-ben akadt a kezemben. Igen, azt is el kell ismernem, hogy Fehér Béla könyveit is csak tavaly óta olvasom, előtte olykor a Magyar Nemzet hétvégi mellékletében futottam össze soraival. A filmvászonra kívánkozó Filkó óta azonban tudom, és ahol lehet, mondom is, hogy tessék Fehér Bélát olvasni. Eddig legalább tíz regénnyel és ennél több kötettel örvendeztette meg a könyvesboltokat, de úgy érzem, a vásárlókat még ösztönözni kell, hogy a könyvei után nyúljanak.
Javaslom, hogy ha a Filkót nem találják, akkor kezdjék az Alszik a doki Betlehemben cíművel. Egyrészt nagyon nehezen lehet letenni, másrészt olyan jókat lehet rajta röhögni, ami a környezetünknek is fel fog tűnni (ez a legjobb reklám). Pogácsásék – merthogy róluk, pontosabban fiukról – története olyan elragadó nyelvi leleménnyel van megírva, ami azt feltételezi, hogy az író felnőtt, gondolkodó emberként kezeli az olvasóját. Oldalak telnek el, mire a történet kezdőszálainak felszedése mellett a fehérbélai magyart is megtanuljuk. És ez egy nagyon jó kihívás! Ne arra tessék gondolni, hogy bárgyú szóviccek repkednek! Nem. A magyar szavak nem hétköznapi, speciális jelentést kapnak. Nem kifacsartat és öncélút! Nem. Minden egyes fehérbélai szóról azt gondolom: tényleg, akár azt is jelenthetné, amit az író kitalált. (Micsoda szakdolgozatok fognak születi fehérbélai-magyar szótár címmel!)
Mindezek mellett az egész regénynek van egy hétköznapitól elrugaszkodott, kicsit szürreális vonulata, ami pedig egészen különlegessé teszi. Mintha az álom és az ébrenlét határán mozogna az író, pontosabban ott mozgatja szereplőit és olvasóit. Nem értek hozzá, de azt gondolom: erre mondják, hogy írói technika.
Ám, ami még ennél is fontosabb. Egy fővárosi család ? vasutas papa, párttitkár anya, nagylány és pályaválasztás előtt álló fiú ? élete elevenedik meg a rendszerváltás pillanataitól napjainkig. Velük párhuzamosan pedig ennek a húsz évnek sok furcsa – újgazdag, médiapatkány, helyét kereső szerencsétlenek, tahó és önimádó -, de létező alakja sétál a könyv lapjain. Sokszor az volt az érzésem, hogy ismerem Pogácsásékat. Vagy ismerek olyan valakit, aki már találkozott velük. De az is lehet, hogy ebben a húsz évben kereszteztük egymás útjait.
Tessék kipróbálni! Lehet, hogy Önök is ott voltak Pogácsásék közelében, és Fehér Béla Önöket is megörökítette.
Fehér Béla: Alszik a doki Betlehemben, Kortárs Kiadó, 2007.
