2025.10.14. (kedd)

Posztszabályozás

Posztszabályozás

Dátum:

A hatalom magát lőné lábon, ha korlátozná a közösségi oldalakat. Az azokon halmozódó okosság, frusztráltság és feszültség ugyanis azonnal kiszabadulna a négy fal vagy éppen a kezek közül, és esetleg sokan rájönnének: azzal még semmit nem tettek, hogy a véleményüket kiposztolták.

Mielőtt bármelyik oldal hívei – pontosabban a csak politikai oldalakban gondolkodni képes, ámde véleményezési kényszerben szenvedők – nekem esnének, hogy a cikk leadjében megfogalmazott állításommal a nekik nem tetsző oldal szekerét tolom, tisztáznám: a hatalom szót országtól és településtől függetlenül használtam. Persze azzal is tisztában vagyok, hogy a Facebook-on vitézkedők az előző mondatomat már nem fogják elolvasni. Sokuk fejében ugyanis csak annyi a világ, amennyit a nagy, amerikai közösségi oldal a képernyőjükre enged. Nem kattintanak, nem olvasnak tovább, csak egy kép és pár sor alapján azonnal tudnak és írnak. Így kerülnek a három évtizeddel ezelőtti, ritka, szolnoki, téli fotó alá az olyan velős kommentek, minthogy „akkor még volt tél”, miközben, ha írás előtt sikerült volna olvasni is, akkor viszonylag gyorsan kiderül: a poszthoz tartozó cikk egészen másról szólt. Úgy érzem, sokak számára ma már az sem világos, hogy a közösségi oldalakon kívül léteznek önálló weboldalak, ahol több szöveg és kép található, mint például az FB profiljuk hírfolyamában.

Persze eszem ágában nincs „keresztes háborút” folytatni a közösségi oldal szörnyek ellen. Néhány év alatt eljutottunk odáig, hogy Magyarországon is csak az létezik, az történt meg, amiket ezeken a felületeken megosztottak. Tehát, ha például Szolnokon egy önkormányzati képviselőnek sikerült elérnie egy zebra felfestését, akkor azt nem a gyalogátkelő létezése, az arra járók tapasztalata teszi megtörténtté, és még csak nem is az, hogy a helyi médiumok beszámoltak róla, hanem ha mindez kikerült a közösségi oldalakra. Ahol persze az egyik oldal majd azt látja, hogy végre, a másik meg azt, hogy miért kellett erre eddig várni. Majd következnek a kommentek, amelyek teljesen más irányba viszik az eredeti hírt, és születnek olyan „fontos” hozzászólások, minthogy „régen én is ott laktam”.

Kezdek kisebbségbe szorulni azzal, hogy nem osztom meg a gyerekeim tanulmányi eredményeit a közösségi oldalakon. Nem azért, mert szégyellem a teljesítményüket, hanem mert a világgá kürtölés (meglehetősen zárt és pici világról van szó mindenki esetében) nem tesz hozzá a dologhoz semmit. És attól még enni is szoktam, meg kirándulni is, sőt kultúrát is fogyasztok, hogy nem érzem szükségét mindezek közzétételének. Miként a kommentelésektől és az ezekből fakadó hosszas – többnyire ál vagy trollok által szétvert – vitáktól is távol tartom magam. De elfogadom, hogy nem vagyunk egyformák. Mindenki úgy él, ahogy neki tetszik.

Ám akkor ne kárhoztassuk a közösségi oldalakat! Az, hogy átvették a hatalmat a közösségeink felett, kizárólag a közösségeinknek, azaz magunknak köszönhető. Ezért létezhet olyan politikus, aki miközben habzó szájjal a közösségi oldalak megrendszabályozását követeli, a saját munkájáról csak ezeken a felületeken hajlandó kommunikálni, leépítve ezzel minden egyéb hivatalos fórumot. Választott tisztségviselők és közpénzen működő hivatalnokok vélik annyival elintézettnek a tájékoztatási kötelezettségüket, hogy ami nekik fontos és nem kellemetlen, kiteszik a közösségi felületeikre. És az őket olvasó közösségek ahelyett, hogy ez ellen tiltakoznának, örömmel kommentelnek a kinyilatkoztatások alatt pro és kontra. Esküszöm, magát lövi lábon az a politikus, aki bármilyen módon korlátozni akarja a közösségi oldalakat. Hisz nem látja be, hogy az a rengeteg fesztültség, frusztráltság és tájékozatlanságból eredő tudatlanság, ami ma még be van zárva a közösségi oldalakra, az abban a pillanatban kiszabadulna a négy fal vagy éppen a kezek közül.

A közösségi oldalakat nem korlátozni kellene, hanem megtanítani a használatukat. A világhálóval együtt. Egyre inkább azt gondolom, hogy a tudásalapú társadalom megteremtése ezzel kezdődik. És a magam részéről úgy látom: mindezt nem lehet az iskoláktól várni. Mert a világ tényleg rettentően felgyorsult. Nem érünk rá arra várni, hogy majd a következő nemzedék jobban tudja, ezért jobban csinálja.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Kívánjuk a sajtó szabadságát?

A 12 pont megjelenése után 173 évvel kívánjuk-e még a sajtó szabadságát? Egyáltalán szükségünk van-e még a sajtóra? És pláne a szabadságára. A magyar sajtószabadság korlátozása kicsit olyan, mint a magyar korrupció. Ha mi csináljuk, nem létezik, ha más, kiabálunk.

Nyílt lapokkal

Miért csúszik a szolnoki vár projekt? Ha nem tudjuk az igazságot, félreérthetjük egymást. Mikor adják át a Tiszaligeti Fürdőt? Ha félreértjük egymás, elbeszélhetünk egymás mellett. Felújítják valaha a szolnoki állomást? Vannak objektív válaszok. De miért kell félni az igazság elmondásától?

Feladtuk a leckét

Magunknak és Szolnoknak. Azzal, hogy június 9-én polgármestert váltottunk, aki testületi kisebbségben lesz kénytelen nekivágni a ciklusának. Persze, ebből még jól is kijöhetünk. A kérdés, hogy a helycsere, a béna kacsa időszak miként fog sikerülni, és kik nőnek fel az új kihívásokhoz.

Felirat és tornazsák

A politika és a pártpolitika száműzése az iskolákból a rendszerváltás egyik fontos vívmánya volt. Ez sok deresedő halántékúnak vagy anno nem volt fontos, vagy törlődött a memóriájuk egy része, esetleg van az a pártpolitika, amivel ez a vívmány is zárójelbe tehető. Tornazsákok mutatják.